A portál felidézi, 1956-ot tartotta élete meghatározó élményének. Ekkor a budapesti egyetemen a jogi kar forradalmi bizottságának tagja, majd nemzetőr volt, de a megtorlás csak lassan érte utol: egy évvel jogi diplomája megszerzése után, 1959-ben tartóztatták le. Dornbach két hónapot ült a Gyorskocsi utcában, ahonnan azért engedték végül el, mert egy ávós, akit 56-ban egy társával megmentett a lincseléstől, vallomást tett az ügyében. Ungváry Krisztián 2017-es, A szembenézés hiánya című könyvében írta meg, hogy bár az állambiztonság megpróbálta beszervezni, Dornbach megtagadta az ügynöki feladatokat.
Soros György felkérésére Dornbach segített a Soros Alapítvány létrehozásában 1983-ban, és az alapítvány kuratóriumának alelnöke maradt 1990-ig. 1988 nyarán belépett a Történelmi Igazságtétel Bizottságba, majd később a politikai ítéletek semmisségéről szóló törvényjavaslat egyik előkészítője volt.
1988-ban a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének alapító tagja volt. Ugyanabban az évben csatlakozott a Független Jogász Fórumhoz, és 1989-ben pert indított, hogy megakadályozza a Gerbeaud-ház privatizációját és az MSZMP vagyonátmentését a párt egyszemélyes kft-jébe, a Next 2000-be. Részt vett a Fidesz törvényes elismeréséért indított perben, és ő védte a rendszerváltó ellenzéki pártok 1989-es lehallgatásával kapcsolatos botrány, a Dunagate-ügy kirobbantóját, Végvári Józsefet.
Dornbach 1988-ban csatlakozott az SZDSZ elődjéhez, a Szabad Kezdeményezések Hálózatához, akkor saját elmondása szerint még politikusi ambíciók nélkül. A Mozgó Világnak 2001-ben azt mondta, a korábbi évek emberi jogi gyakorlata miatt a szervezet mértékadó alapítói – Kis János, Pető Iván, Magyar Bálint, Demszky Gábor és a többiek – álltak hozzá közel emberileg.
Mivel, mint mondta, nem akart megélhetési politikussá válni, az 1994-es választás után nem vállalt olyan pozíciót, ami kizárta volna az ügyvédi gyakorlat folytatását. 2002-ben visszavonult a politikától és a közélettől.
