Hiába szabad, elmaradt a „kirobbanás”

Óvatosság, belső ellenkezés gátolja sokak „szabadulását”. Fokozza a bizonytalanságot, hogy úgy tűnik, egy sportesemény áll a nyitás hátterében.

Bár jelentősen enyhültek a járványügyi korlátozások, sokan nem valódi szabadságként élik meg a jelenlegi helyzetet – mondta Gecse-Simon Orsolya traumaszakértő supervisor a Népszavának. „A szabadulás első hétvégéjén a budapesti utcákat és teraszokat ugyan elárasztották a fiatalok, nem tudni, valójában mekkora volt a tömeg, és azóta nem is volt ilyen fokú kültéri tobzódás” – fogalmazott a szakember. „Van egy széles réteg, amelyik attól függetlenül, hogy már szinte mindent és bármit is lehet, továbbra sem úgy él, ahogy a járvány előtt.” Ők nem kint, hanem például a barátaikkal szűk körben vagy „csak” otthon töltik a szabadidejüket.

Ez figyelhető meg a maszkviselésnél is: bár kültéren már nem kötelező a használata, - legalábbis eleinte - kevesen, vélhetően csak azok sétálgattak nélküle, akik korábban – az előírás ellenére - sem viselték.

Az elmúlt időszak olyan mély nyomokat is hagyhatott, amelyeken nem mindenki képes azonnal túllendülni. Egyéni, hogy ki hogyan élte meg a járvánnyal kapcsolatos fenyegetéseket: van, aki kisebbítette, hárította, más pedig még a valósnál is nagyobbnak gondolta a veszélyt, így aztán van, aki nehezebben engedi el a kényszerűségből megszokott újat, másnak a kimozdulás, a társasági élet még nem tűnik biztonságosnak.

Bénító ernyedtség

A szakember szerint a „kirobbanás” gátja lehet az, az egyébként természetes, jelenség, hogy sokan örömtelenséget, ernyedtséget élnek meg. Ez megmutatkozik a munkavégzésben is, céltalanság, koncentrációra való képtelenség, mérhetetlen fáradtság jellemez sokakat.

Ez, mint mondta, annak a következménye, hogy az idegrendszerünk több mint egy éve készenlétben van. A külső fenyegetettségre az emberi szervezet aggódással, szorongással és stresszel válaszol, de ez az állapot ilyen hosszú ideig mentális sérülés nélkül nem tartható fent. Így aztán – a szakember számára – nem meglepő, hogy sokan nem tudnak „kirobbanni”, újraindulni, különösen nem úgy, mintha semmi nem történt volna. A „beragadás” még akkor is teljesen érthető, ha Magyarországon sokan nem is tehették meg, hogy otthon, home office-ban dolgozva töltsék az elmúlt évet.

Ennek az állapotnak az a nagy veszélye, hogy az ugyan még nem depresszív, de már nem is jól lévő emberek olyan rossz pszichés állapotba csúszhatnak, amelynek helyrehozásához akár orvosi segítségére is szükség lehet, ennek elmaradása pedig súlyos következményekkel járhat – figyelmeztetett a szakember.

Mi a tuti?

A magyarországi járványkezelés óriási problémája, hogy nincs olyan, megkérdőjelezhetetlen információs forrás, amelyből hitelesen lehetne tájékozódni. Sokan kételkednek is az adatokban, a kormányzati intézkedések jogosságában. Az, hogy nem engedték be a sajtót a kórházakba, és úgy tűnik, a korlátozások és az enyhítések nem a járványügyi helyzethez és a szakértők véleményéhez igazodnak, fokozza a bizonytalanságot.

Többen gondolják úgy, hogy még nem állunk készen, de nem is vagyunk megfelelően védettek a nyitáshoz” – mondta a szakértő. Elbizonytalanító az is, hogy több, politikai érdekektől – vélhetően - kevésbé vezérelt egészségügyi szakértő szerint jóval magasabb arányú átoltottság tenne indokolttá ilyen ütemű nyitást. A mindezek következtében kialakuló nyugtalanság és az oltásokkal kapcsolatos - szintén információs - bizonytalanság is közrejátszhat az apátia, a levertség, a nyitásra való képtelenség tömegessé válásában. „Az pedig, hogy az oltási program a kezdeti gyors ütem után megtorpant, azt jelzi, hogy van szintén egy széles réteg, amelyik nem bízik a vakcinákban, kételkedik azok minőségében, hatékonyságában, egyáltalán abban, hogy szüksége van-e rá, és akkor még az oltásellenesekről nem is beszéltünk” – jegyezte meg Gecse-Simon Orsolya.

Folyamatos az oldódás

„Az emberek többsége előbb vagy utóbb képes arra, hogy a maga természetes módján gyógyuljon és egy új minőségben visszatérve folytassa az élete normális menetét” – mondta Gecse-Simon Orsolya. A szakember szerint a szabadulást egyelőre visszafogottabban megélők nagy része folyamatosan oldódni fog, 15-20 százalékra becsüli azok arányát, akiknek később segítségre is szükségük lehet ahhoz, hogy vissza tudjanak térni a normális kerékvágásba. Ez attól is függ, ki mennyire szorongó típus, illetve milyen állapotokat, helyzeteket volt kénytelen megélni. Aki például már a tavaly nyári nyitás előtt is hasonlóan érezte magát, most is nagyobb eséllyel küzd a poszttraumás szindróma tünetegyütteseivel. Az egészségügyben, a sürgősségi betegellátásban dolgozók és a gyászolókkal foglalkozók szintén nagyobb eséllyel traumatizálódtak, számukra a feloldódás nehezebb lehet, tovább tarthat, többeknek lehet szakmai segítségre is szüksége. Akik közeli hozzátartozóikat veszítették el a járvány következtében, még a gyászidőszakban tartanak, nekik is nehezebb a visszatérés.

Hiányozhat is a karantén

Furcsának tűnhet, de a „kiszabadulás” veszteséget is okozhat, hiszen sokaknak pozitív változásokat is hozott az új helyzet. Volt, aki élvezte az otthonlétet, mint Gecse-Simon Orsolya a járvány elején lapunknak elmondta, egy befelé forduló, depresszív ember akár örülhetett is, hogy lett nyomós indoka, miért nem „kell” kimozdulni, másokkal találkozni.

A visszatérés új érzést, így fogalmat is alkotott: sokak élhetnek meg karanténhonvágyat, hiszen a nyugodt, háborítatlan, gyakran hatékonyabb és nem mellesleg biztonságos home office-ozás hiányozhat is. Ezt felerősítheti, hogy még nem teljesen megnyugtató és biztonságos környezetbe kell visszamenni dolgozni.

Miután nem egy-két hétig estünk ki az élet korábban megszokott rendjéből, az eltelt több mint egy év arra is alkalmas, hogy egy-egy tevékenység szokássá váljon. Ez történik ugyanis, ha valamit 21 napon keresztül folyamatosan végzünk. „Nagyon sokan sokszor ennyi időn keresztül tettek mást és máshogy, mint a járvány előtt” – mondta Gecse-Simon Orsolya. A szakember szerint tehát bár nagyon vártuk a „kiszabadulást”, a régen természetes dolgokat újra meg kell szokni. „Azt is például, hogy már nem kell több váltás maszkkal elindulnunk, literszámra locsolni magunkra a fertőtlenítőszert, és akár spontán ki- és beülhetünk egy étterembe vagy újra lehet esti programot szervezni” – sorolta a traumaszakértő.

Sokan vannak, akik a hosszú bezártság pozitív szokásait nem is szeretnék teljesen elengedni, tudatosan igyekeznek ezeket beépíteni a régi-új életükbe.

A hajunknál fogva, ha nem megy

„Ismét nagyon fontos lenne felemelni a telefont és felhívni azt, akit nem láttunk egy olyan összejövetelen, ahol ott lett volna a helye, de akkor is, ha már régen nem beszéltünk. Ha most egy picit megint oda tudnánk figyelni egymásra, az sokakat kimozdíthatna abból a tompa, beszűkült tudatállapotból, amelybe esetleg akár bele is süppedhettek” – fogalmazott Gecse-Simon Orsolya.

A szakember kiemelte, magunkért is sokat tehetünk; ha céltalanságot, koncentrációhiányt, fáradékonyságot érzünk, ha például egy „Hogy vagy?” kérdésre csak legyintünk vagy udvarias, de felszínesen optimista választ adunk, fontos, hogy ne engedjük magunkat mélyebbre süllyedni. Ezt például úgy érhetjük el, ha olyan tevékenységeket végzünk, amelyek úgynevezett flow-élményt okoznak: segítenek kicsit elengedni a hely- és időkorlátokat, az ugyanis pszichés megnyugvást eredményez.

Kapaszkodót nyújthat akár a magunkra „erőltetett”, rendszeres életmód és mozgás is. „Most már talán egyre többször adódik olyan alkalom, hogy nem kell nyakig felöltözni, ha levegőre mennénk. A szabadban való mozgás, kirándulás az egyik legjobb gyógyír erre a nehezen megélhető lelkiállapotra.” Hasznos lehet a társasági élet, a kapcsolódás „erőltetése” is, azaz akkor is találkozni és kimozdulni, ha legszívesebben otthon maradnánk a jól megszokott „macinacinkban”.

Fokozza a problémát, ha nincs olyan „természetes közeg”, amely feltöltő, energiát adó kapcsolódást jelentene. A nehéz időszakokat ugyanis azok tudják a lehető legkönnyebben átvészelni, akiknek széles a kapcsolatrendszere. Akik ennek felépítésébe időt és energiát fektetettek, baj esetén több erőforráshoz nyúlhatnak. Természetes támasz híján az alapellátás részeként mindenhol elérhető szakmai segítséget – családsegítő, szociális munkás – érdemes és ajánlott igénybe venni – tanácsolta a szakember.

Szabad a csók?

Sokan úgy vélik, az elmúlt időszak helyreteheti az egymás üdvözlésének korábban már akár túl heves módját is, nem mindenki szeret ugyanis „fűvel, fával” ölelkezni és puszilkodni. Ez most jó alkalom arra, hogy újraszabályozzuk ennek számunkra optimális mértékét. Nem kell megengedni például a „nyakba borulást” ha nem érezzük komfortosnak. Most – is - fontos tekintettel lenni egymásra, és ha úgy érezzük, maradhatunk távolságtartók.