Orbán Viktor;tüntetés;Diákváros;Fudan Egyetem;

2021-06-05 15:25:25

"A Fudan Egyetemnél nyilvánvalóbban nem lehet szembeköpni a magyarokat"

A Fudan Egyetem Budapestre tervezett campusa ellen, illetve a Diákváros mellett tüntettek a fővárosban. A több ezer embert megmozgató demonstráció békésen zajlott.

Lezajlott az elmúlt év, de legalábbis a járványügyi korlátozások feloldása utáni első nagy országos tüntetés. A Facebookon szerveződő "Tüntetés a Diákvárosért, a Fidesz ellen" elnevezésű demonstráció leírása szerint "az elmúlt fél év megmutatta, hogy a Fidesz-kormány aljasságának nincs határa: haverok által irányított alapítványokba szervezték ki az egyetemeinket, tönkretették és porig rombolták az SZFE-t, tízmilliárdokat herdálnak egy vadászkiállításra és most a lakásmaffia kezére játsszák az önkormányzati bérlakásokat. Azonban ezek közül is kiemelkedik a Diákváros ügye, amiről a kormány végig hazudott. Ott tartunk, hogy a Fidesz a magyar diákok lakhatását és jövőjét árusítja ki azért, hogy a kínai diktatúra elitegyetemét hozhassa az országba". A budapesti Bem téren délután 4-kor kezdődő rendezvényre korábban nagyjából 3500-an jelezték részvételüket, ennyien meg is jelentek az eseményen. A budapesti Andrássy úton délután 3-kor kezdődő rendezvényre korábban nagyjából több mint 6 ezren jelezték részvételüket. A tömeg fél 5 körül kezdett el átvonulni a Kossuth térre.

Több ezren gyűltek össze, már előkerültek a molinók is

Nagyjából 2-3 ezer tüntető békés hangulatban gyülekezett az Andrássy úton – jelentette a helyszínről tudósítónk. Elmondása szerint a tömeg beléptetése sajátos módon, de az előzetes közlésnek megfelelően zajlott: a védettséggel rendelkezők a Kodály Körönd felől, illetve a Rippl-Rónai utcánál tudtak a rendezvény területére belépni. Azok pedig, akik még nem rendelkeznek védettségi okmánnyal, az Andrássy út Rippl-Rónai utca és Hősök tere kisföldalatti kijárat közötti szakaszon, két oldalt a szervízúton gyülekeztek. A tüntetők mindenféle molinókat hoztak magukkal, a "nem leszünk kínai gyarmat" üzenet mellett az "O1 a nemzet hóhéra" feliratú tábla is felbukkant. Tudósítónk elmondása szerint a helyszínen kiváló idő volt, az előre beharangozott jégesőnek nyoma sem volt.

Egy online petíció az egész kínai kommunista pártot betiltaná

Lapunk munkatársa szerint egészen színes társaság gyűlt össze szombat délután, főként fiatal egyetemisták voltak jelen a demonstráción. – Feltűnt a tüntetők között a Kínában betiltott Falun kung nevű szervezet is, melynek tagjai a füvön meditáltak. Egy furcsa feliratú táblával is szembesültem, melyen az állt: "Szabad piacon nincs szabad egyetem" – közölte tudósítónk. A molinót egy lány tartotta a magasba, akitől amikor megpróbáltuk megtudni, hogy mit jelent a kiírt mondat, akkor közölte, ő még kiskorú, így nem nyilatkozhat. Mint ahogyan egyébként a rendezvény szervezőinek is megtiltották, hogy szóba álljanak a sajtó munkatársaival. 

A tüntetés sokszínűségét jól példázta a résztvevők között felbukkanó Életért és szabadságért nevű szélsőjobboldali szervezet. Ők a gyülekező tömegnek bőszen hirdették, hogy Covid-járvány csak arról szól, hogy a bankárok és multicégek vegyék át a hatalmat a világ fölött. Emellett egy szórólap is elkezdett terjedni a kavalkádban, ami arról szólt, hogy a megmozdulással egy időben egy online petíciót is útjára indítottak, mely az egész kínai kommunista pártot betiltaná. A tüntetésen a Rend-szerváltók Egyesülete is jelen volt, akik az összes létező pártot betiltanák Magyarországon, a rendszerváltást pedig teljes pártmentes alapon képzelnék el. 

A hiénák sem maradtak otthon

Tudósítónk tájékoztatása szerint a tüntetésből nem maradtak ki a résztvevőket lehúzni kívánó hiénák sem, akik a lelkes résztvevőket

- 1000 forintért egy pohár limonádéval;

- 500 forintért hűtetlen ásványvízzel;

- 1500 forintért pedig kürtőskalácssal kínálták.

Érdekesség, hogy kártyával lehetett náluk fizetni, ugyanakkor számla a vásárlás után nem járt.

"Ennél nyilvánvalóbban nem lehet szembeköpni a magyar társadalmat, mint a Fudan Egyetemmel"

A demonstráció kezdete után nem sokat kellett várni, hogy a tömegben megjelenjenek a politikusok. A momentumosok mellett több ellenzéki párt is képviseltette magát, többek között az LMP, melynek egyik alapítója, Elek István lapunknak elmondta, hogy azért jelent meg a tüntetésen, mert a Fudan Egyetemnél nyilvánvalóbban nem lehet szembeköpni a magyar társadalmat. Szerinte ez az egész ügy nem is tűr több kommentárt.

Márki-Zay Péter vidéki polgármesterként és a Mindenki Magyaroszági Mozgalom vezetőjeként azért vett részt a tüntetésen, mert ezt egy igazi össznemzeti ügynek gondolja. "A Fudan-ügynél kevesebb dolog mutatja meg jobban, hogy Orbánék nem a nemzet érdekeit tartják szem előtt, hanem a lopást" - jelentette ki. A politikus örült neki, hogy sok vidéki résztvevője is volt a tüntetésnek.

Mihály, a kormány szimpatizánsa is képviselteti magát

Talán a tüntetés egyedüli, a kormánnyal szimpatizáló résztvevőjébe is sikerült belebotlania munkatársunknak. Mihály, a fiatal és nyitott jobboldali szavazó lapunknak elmondta, érdekli a politika, és szereti meghallgatni a másképpen gondolkodók véleményét is. A tüntetésen is azért vett részt, hogy a másik oldal szimpatizánsaival beszélgessen, hogy megtudja, miért nem kedvelik a jelenlegi kormányt. Kijelentette, a párbeszédet rendkívüli módon hiányolja a jelenlegi magyar politikából.

A tüntetésen vonulók soraiban három kínai lány is feltűnt, akik kivétel nélkül itt élnek Magyarországon. Ők elmondták, nekik nincs bajuk azzal, hogy a Fudan ide jön, mert az intézmény nagyon jónak számít Kínában, s az Európa egyik oktatási központja létesülhet hazánkban. Szerintük jelenleg a legnagyobb probléma az, hogy sokan nem ismerik az intézményt, ezért idegenkednek tőle. 

Alig egy óra alatt átértek a Kossuth térre, elkezdődtek a beszédek

A tüntetőknek nem kellett sok idő, hogy átérjenek a Kossuth térre, igaz, amikor a sor eleje megérkezett a színpadhoz, akkor még voltak olyanok, akik a gyülekező helyre sem jutottak még be. Kollégáink elmondása szerint a demonstrálók békésen és jókedvűen sétáltak, komolyabb atrocitás nem érte őket. Persze akadtak provokátorok: egy férfi fehér ruhában, hatalmas kereszttel a kezében érkezett, de őt a tömeg hamar leszerelte. Mint ahogyan azzal a kigyúrt férfival sem foglalkoztak a résztvevők, aki szitokszavakat kiabált feléjük.

A tér hamar megtelt emberekkel, sok tüntető a gyalogosok elől lezárt füves területen ült le. Az első beszédet a Jámbor András, a tüntetés főszervezője mondta. "Sok apró tettre van szükség, hogy az adófizetők pénzéből ne hozzanak ide egy olyan projektet ahol magyar diákok nem fognak tanulni" – jelentette ki. A Szikra Mozgalom vezetője szerint a Fudan helyett bérlakásokra lenne szükség, emellett Ferencvárosban és Józsefvárosban sok épület szorul felújításra. "Mert aki nem daruval emelteti be a 800 kilós széfjét a villájába, az tudja, hogy lakhatási válság van hazánkban" – utalt Mészáros Lőrinc költözésére. Beszéde végén kijelentette, hogy elindult a választási kampány, amelynek a végén visszaszerezzük Orbántól a jövőnket.

Berecki Áron, a Hallgatói Szakszervezet tagja felszólalásában közölte: a koronavírus letarolta a munkaerőpiacot, ami a fiataloknak a legrosszabb. A Fudan Egyetem kapcsán megjegyezte, a kormány magyarok generációit veri adósságba, miközben a diákok lakhatásának megoldása helyett a csúcselitnek húznak fel egyetemet. 

Berecki Áron után Gede Márton és Őze Sándor a lakhatási szervezetek nevében szólaltak fel. Gede elmondta, hogy hajléktalan, és sokadmagával él egy szobában. Őze ezzel szemben diákként a szülei segítségével próbálja fenntartani a lakását. Bevallásuk szerint azért szólalnak fel együtt, mert másképp ugyan, de a lakhatási válság kiszolgáltatottjai. Őze szerint, ha a budapesti fiatalok lakhatása megoldódik, az segít abban is, hogy másoknak is könnyebb legyen. Elmondta, pusztító, hogy a lakhatásra adott támogatások közül az kapja a legtöbbet, aki amúgyis vagyonos. Követelte, hogy vonják vissza az önkormányzati bérlakások privatizálásáról szóló törvényjavaslatot.

Ezután Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere lépett színpadra, aki beszédében kijelentette: messziről látszik, hogy a Fudan-biznisz bűzlik. Hozzátette, az intézményt működtető alapítványban nem lesz többsége a kormánynak, a valóságban egy közpénzből létrehozott magánvállalkozást látunk, így még a szokásosnál is többet lehetne belőle lopni. Kijelentette, az ellenzék a Diákváros felépítésére szerződött, mert az a vidékről érkező diákoknak segítene. Végül kijelentette, Orbán Viktor minden képzeletet felülmúló vagyonnal a zsebében fog megbukni, és ugyanazt játssza el, mint a rendszerváltáskor az egykori kommunisták. Szerinte a kínai egyetem is a vagyon és hatalomátmentés miatt kell neki.

"Nem a kínai emberek ellen tüntetünk és csak nem is Kína ellen. Egyszerűen nem szeretnék, ha megvalósulna a kínai hitellel épülő elitegyetem" – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester. Szerinte a Fudan-ügy arról szól, hogy "Magyarországon uralkodhatnak-e olyanok, akik a politikára uralkodásként tekintenek, nem pedig szolgálatként". Hozzátette, a Fudan-ügy a Fidesz teljes erkölcsi öngyilkossága. A politikus beszédében kijelentette, a Fudan Egyetem beruházása rávilágít arra, hogy a komány minden szava hazugság, emellett leleplezi, hogy önmagukon kívül semmi sem szent számukra. 

A főpolgármester a tüntetés után lapunknak elmondta, szerinte meg tudták mutatni, hogy nem csak a fővárosiak, hanem az egész magyar társadalom elutasítja a Fudan Egyetemet. "A tüntetők erőt tudtak mutatni, s az ügy kapcsán indított online konzultáció is minden bizonnyal erre az eredményre jut majd" – mondta. Kijelentette, ha ezek után is úgy dönt a kormány, hogy benne marad a történetben, az nem csak morális mélypontot jelent, hanem azt jelzi, hogy valami más is lehet a háttérben.

Az MTI sajátos módon számol be a tüntetésről

Érdekes módját választotta az állami hírügynökség a demonstrációról való tudósításnak. A tüntetést megelőzően és alatta ugyanis, egy árva hang nem jelent meg az eseményről. Délelőtt csaupán a megmozdulás okozta közlekedési káoszról tettek közzé egy hírt, míg a tüntetés alatt is csak odáig jutottak el, hogy közöljék, Palkovics László helyettese politikai hisztériakeltésnek tartja az eseményt.