ellenzék;visszalépés;előválasztás;Tordai Bence;Berg Dániel;

2021-06-06 15:10:43

Ezután Tordai Bencét támogatja a Momentum a II. kerületben

Berg Dániel alpolgármester pártja döntése nyomán lép vissza az ellenzéki előválasztáson a Párbeszéd jelenlegi országgyűlési képviselője javára.

A Momentum a párbeszédes Tordai Bencét támogatja a II. kerületben az ellenzéki előválasztáson, majd a  2022-es parlamenti választáson, hogy ne osszák meg az itt élő „progresszív erőket” – jelentette be vasárnap a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, hogy a párt eddigi jelöltje, Berg Dániel visszalép ellenfele javára.

Karácsony Gergely főpolgármester, mint a Párbeszéd társelnöke és a két eddigi parlamenti képviselőjelölt-aspiráns jelenlétében Fekete-Győr azt ecsetelte, hogy Berg Dániel, a városrész alpolgármestere és Tordai Bence, aki jelenleg is országgyűlési képviselő, hasonló gondolkodásmóddal és hasonló értékrenddel politizálnak. Szerinte bár Berg inkább „polgáribb”, míg Tordai „baloldalibb”, a két párt nyitott egymásra, és már ma is szorosan együttműködik.

Tordai Bence amellett, hogy megköszöntre a momentumos gesztust, azt mondta, hogy közösen „egy új Magyarországot fognak felépíteni”.

 

A visszalépésről maga Berg Dániel azt mondta, hogy őt eleinte „nehezen érintette pártja döntése, hogy vissza kell lépnie”, de szerinte a II. és III. kerület egy részének fiatal, „újhullámos” parlamenti képviselő kell. Szerinte Tordai Bence ennek a rendszernek, vagyis az Orbán-rendszernek a legádázabb ellenfele.

Utóbbi azért érdekes, mert május végén szinte ugyanezekkel a szavakkal ajánlotta a II. kerületiek figyelmébe Jakab Péter, a Jobbik elnöke Kálmán Olgát, a DK-jelöltjét, akinek így csak Tordai Bencével kell majd megküzdenie a 2022-es közös ellenzéki jelöltségért.