Alexandre Aja az a francia rendező, aki sosem arról lesz híres, hogy megnyeri a Cannes-i fesztivált, ellenben viszont amiatt igen, hogy kisujjában a van a horror zsánere. Olyasvalaki, aki szenvedéllyel készíti a suspense-el teli műveit, melyek érdeles módon egyensúlyoznak a katasztrófa mozik és a jól ismert thriller és horror eszköztárak kliséi között. A Magasfeszültség, a Sziklák szeme, a Tükrök és a Préda bizonyította, hogy ha Aja ül a rendezői székben, akkor minőségi zsánermű készül. Nincs ez másképp minap debütált Oxigén esetében sem, ezzel pedig rögtön elmondható, hogy nem a Netflix tömegesen előállított unalmas és középszerű töltelékművek sorát gyarapítja, hanem azon kevesekét, melyre azt lehet mondani, na ezért érdemes előfizetni a streaming óriásra.
Az Oxigén borzasztó klausztrofób szituációval indul: egy emberi alak fulladásait követjük nyomon, miképpen erővel küzd, hogy kiszabadulhasson a testét tetőtől talpig betöltő védőréteg alól. Először az arca tűnik fel – egy nőé – aki végül nagy nehezen kiszabadítja magát a testét rögzítő pántok alól. Ami biztos, amikor magához tér, nem tudja a nevét, fogalma sincs hogyan került oda, ahol van, mely tulajdonképpen egy orvosi kriogén kapszula. Ez első ténycsomag, amit megtud, hogy mélyaltatásból ébredt fel egy rendszerhiba miatt – az egyik processzor túlmelegedett –, a neve „Omikron 267” és összesen 100 percre elegendő oxigén áll rendelkezésre a kamrában. A kezdeti pánikrohamok után, hősünk nem ér rá agóniába esni, rá kell fokozatosan jönnie arra, ki ő, miért van ott, ahol van és mi legyen a megoldás a krízise. Mondjuk, hogy mivel jár jobban: kinyitja a kapszulát vagy esetleg megjavítja azt, hogy újra mélyálomba kerülhessen.
Ezekben a katartikus kérkedésekben azért van egy segítsége, a Mesterséges Intelligencia Léttámogató Operátorra (röviden MILO-ra), mely a kapszulát vezérlő számítógép. És akkor itt az ideje, hogy szót ejtsünk a színészekről: Omikoron 267-et Mélanie Laurent alakítja, aki brutálisan hiteles a magányos, életéért harcoló, a múltjára emlékezni próbáló ember szerepében. Alakítása tökéletes az elejétől a végéig, nincs benne olyan, hogy mondjuk a drámaibb részekben jobb, mint mondjuk a feszültséggel teli szekvenciákban, legyen szó bármilyen szituációról makulátlan. Ebben remek partnere a MILO-t alakító – mármint a gépnek hangot kölcsönző – Mathieu Amalric, aki sokszor fafejűbb, kegyetlenebb, ridegeb, mint a HAL 9000-et alakító Douglas Rain Stanley Kubrick 2011: Űrodösszeiában, ám mégiscsak emberibb és kedvesebb, mint Kevin Spacey GERTY-je a Duncan Jones jegyezte Holdból. Egyszóval, az Oxigén már csak emiatt is idejekorán beállt a mesterséges intelligenciáról szóló kultikus sci-fik sorába.
Persze, a gyakorlott filmrajongó ezek alapján könnyen állíthatja, hogy az akkor az Oxigén olyan, mintha vették volna Rodrigo Cortés Élve eltemetve című filmjét és hozzátették HAL 9000 és GERTY karakterének egyfajta elegyét. Ezzel szemben, a megnyugtató a helyzet, hogy Alexandre Aja műve alanyi jogon egyedi. A remekül megírt forgatókönyv végig fenntartja a fesztültséget a bő száz percen keresztül és több szinten képes fenntartani a nézői koncentrációt. Kicsoda Omikron 267? Hogyan került oda? Elrabolták vagy önként? Ez összefüggésben van azzal, hogy ki tud-e jutni, vagy esetleg meg tudja-e javítani a kapszulát? Minden egyes kérdésre megkapjuk a választ a tökéletes pillanatban. Le a kalappal, így kell szórakoztató filmet készíteni, relatíve kis költségvetéssel 2021-ben.
