nyájimmunitás;

2021-06-06 21:49:01

Ellentmondásos nyilatkozatok a nyájimmunitásról

Ott, ahol olyan magas a koronavírus elleni átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám – jelentette ki Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a közmédiában vasárnap.

Hozzátette: „Nagy valószínűséggel közel vagyunk a nyájimmunitás eléréséhez vagy már el is értük.”

Kijelentése némiképp meglepő, mert korábbi kormányzati közlésekben az állt, 55-70 százalékos átoltottságnál lehet nyájimmunitásról beszélni. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője pedig még áprilisban arról beszélt: a nyájimmunitáshoz az kell, hogy a magyar lakosság 60-80 százaléka oltott legyen. Ehhez képest Orbán Viktor miniszterelnök pénteken azt mondta: a teljes magyar népesség 54 százaléka kapott egy oltást, és 38 százaléka kettőt. Vasárnapig egyébként 5,260 millió embert oltottak legalább egyszer, 3,989 millióan pedig már mindkét adagot megkapták.

Merkely Béla, arra a felvetésre, hogy sokak állítják, a második oltás után sincs a szervezetükben elég antitest, ezért szükséges lenne egy harmadik oltás is, azt állította: az ellenanyagszint pontosan nem mérhető. Mint mondta, sokféle ellenanyag keletkezik, a fertőzöttségi állapotoktól, oltásoktól függően "más és más típusú védettség alakul ki", ezeket pedig nem lehet "egy az egyben összehasonlítani". Hozzátette: az is számít, hogy az oltás vagy átfertőzöttség mikor történt. – A szervezet úgy alakítja ki a védettségét, hogy közvetlenül a megfertőződés vagy oltás után átmenetileg folyamatosan nő az ellenanyagszint, majd, mivel nincs rá szükség, hogy nagy mennyiségű ellenanyagot képezzen, ez csökkenni fog. De ott vannak a memóriasejtek, amelyek "emlékeznek" arra, hogyan kell az ellenanyagot újratermelni, hogyan kell felépíteni a sejtes immunitást, ennek következtében egy második találkozásnál már "azonnal lépni tudnak", a reakció azonnal maximális lesz és nem alakul ki megbetegedés – magyarázta. Merkely Béla szerint nem érdemes az ellenanyagszintet magánellátás keretében méretni, mert az "nem is alkalmas semmire". Merkely Béla arra nem tért ki, hogy ha szerinte az ellenanyagszint pontosan nem mérhető, akkor miként vállalhatja ezt mégis megannyi magánlabor. Arról sem beszélt, hogy miként fordulhat elő: van, akinek épp akkor volt alacsony az ellenanyagszintje, amikor a vakcina elviekben a legjobban fejti ki hatását.