Hajdú Miklós;
Fudan Egyetem;
2021-06-07 06:10:00
Normális ember, ha elindít egy vállalkozást, előtte üzleti tervet készít, hogy lássa, érdemes-e nekikezdeni. Nem olyan nagy próbatétel. Adott a befektetésre szánt vagyon. Amit reálisan meg kell becsülni, az a vállalkozásból várható bevétel és az azt terhelő költségek. A kettő különbözete a nyereség, amit a befektetett vagyonnal összevetve kiderül, hogy van-e értelme az egésznek, azaz hogy a befektetés megtérül-e, és ha igen, mennyi idő alatt.
Mindez arról jutott eszembe, hogy április végén Palkovics László miniszter azt nyilatkozta az atv.hu-nak, hogy a kormány által kínai hitelből és kínai munkával felépíttetni szándékozott Fudan egyetem öt év alatt megtérül. Sajnos a miniszter adós maradt az ezen – egyébként kiváló – megtérülést eredményező számítások nyilvánosságra hozatalával, így aztán kénytelen vagyok azt magam megkísérelni. Ha nem jön ki a matek, az bizonyára az én hibám – vagy mégsem.
A köztudatban négyszáznegyvenmilliárd forintos közvetlen és további százmilliárdos közvetett ráfordításról van szó. Ennyi pénzt kíván a magyar állam költségvetési forrásból (merthogy az EU ezt az ügyet bizonyosan nem támogatja) az egyetemi beruházásra költeni, mégpedig úgy, hogy a kínai hitelt feltehetően a magyar költségvetés veszi fel. Az egyetemnek jól tervezhető bevételei csak a tandíjból várhatók, az esetleges kutatási bevételek gyakorlatilag nem tervezhetők előre. A május 20-i Hvg szerint a tervezett tandíjbevétel évi húszmilliárd forint, és a majdani alapképzés résztvevői 8000, a mesterképzés résztvevői 11500 dollár éves tandíjat fizetnek (hogy a magyarok miből, az külön kérdés, de most nem ezzel foglalkozunk). Ebből akkor is húsz év lenne a megtérülés, ha az egyetem működése egy fillérbe sem kerülne!
Ehhez képest – ugyancsak a Hvg szerint – úgy számolnak, hogy a működési költség évi tizenötmilliárddal haladja meg a tandíjbevételt, és ebből a 480 fős személyi állomány költsége 19 milliárd lesz. Ehhez jön még az infrastruktúra fenntartása, a dologi kiadások, a kínai kölcsön kamatterhe, stb. Tehát a működtetés a tandíjbevételből akkor sem térülne meg soha, ha nem lenne egy „apró” probléma. De van: az Országgyűlés tárgysorozatában szereplő T/16225 sz. törvénytervezet szerint az egyetem működtetője - a mostanában már „jól bevált” módon – egy vagyonkezelő alapítvány lesz. Tehát a bevételek nem a magyar államot, hanem az alapítványt illetik, miként a működési kiadások is az alapítványt terhelik majd, és a bevételeket a magyar állam pótolja ki az alapítvány számára.
A törvénytervezetből az is megtudható, hogy az állam több tízmilliárd értékben adományoz ingyen állami ingatlanokat az alapítványnak, amely értéknek is szerepelnie kellene a megtérülés számításában. Tehát pillanatnyilag úgy látszik, hogy az állam direkt kiadása számviteli szemléletben soha nem térül meg, mert a bevételek nem oda folynak majd be, ahol a létesítési kiadások keletkeznek (az teljesen valószerűtlen alternatíva lenne, hogy a kínai kölcsönt is az alapítvány veszi fel).
A miniszter ezzel kapcsolatban arra is utalt, hogy komoly állami bevétel várható az egyetem miatt ideköltöző külföldi diákok és oktatók hazai fogyasztása okán. Nézzük, hogy ez az áfa-bevétel mekkora lehet? Mivel a külföldiek jövedelmi viszonyaik miatt a sokat fogyasztó réteghez tartoznak, számolhatunk fejenként évi másfélmilliós áfa-terheléssel. Ha abból indulunk ki, hogy a 6500 diák és a mintegy 500 oktató fele külföldi lesz, nagyjából 3,5 ezer főről beszélhetünk, akiknek a hazai fogyasztása úgy évi ötmilliárddal gyarapítja az államkasszát. Ebből az állami kiadások már úgy kilencven év alatt meg is térülnének. Ilyenkor szokták kijátszani jolly-jokerként a multiplikátor-hatást, amely alatt az az indirekt bevételi többlet értendő, amely az által keletkezik, hogy az egyetem körül olyan „holdudvar” létesül különféle vállalkozásokból – a takarítóktól a kutató spin-off cégekig, amelyre különben nem kerülne sor. Ez persze a legkevésbé tervezhető, de arra jó szokott lenni, hogy azt hozzák ki vele, amit akarnak. De még így is kizárt, hogy ez a hatás annyira megsokszorozná a bevételt, hogy a miniszter által jövendölt kiváló megtérülés előállna.
Persze mindezzel nem lenne baj. Egyetemet még a fejlett világban sem igazán a gazdasági megtérülés céljából alapítanak, hanem a kiművelt emberfők szaporítására. Ezért azt hiszem, kár volt a miniszter úr ezen nyilatkozatáért. Erre is az a népi bölcsesség igaz, hogy „ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna”. Persze nem biztos, hogy igazam van; kiderülne, ha láthatnánk a megtérülést megalapozó állami számításokat.