A minap egy teraszon söröztem barátaimmal. Pontosabban ők söröztek, én viszont, eléggé el nem ítélhető módon – mivel egy cseh söröző teraszán üldögéltünk – bort ittam, még pontosabban rozé-fröccsöt, de hogy egész pontos legyek: rozé viceházmestert. Ami 2 dl rozét jelent 3 dl szódával, avagy szénsavas ásványvízzel hígítva. (Ezzel egyúttal, legalábbis remélem, választ adtam Kácsor Zsolt legutóbbi Szép Szóban feltett, súlyos, esszenciális kérdésének – „Lehet-e borozóban sörözni?” – pandant-jára: egy sörözőben is lehet borozni.)
Barátaimmal egymástól függetlenül felfigyeltünk az egyik szomszédos asztaltársaságra, és egymástól függetlenül arra jutottunk, hogy NER-lovagokról van szó. Hogy pontosan miből következtettünk erre, egyikünk sem tudta igazán megmondani. Egy-két beszédfoszlány jutott el csak hozzánk, sokkal inkább az öltözet, a hajviselet, a szemüveg és valahogy a fejtartás volt árulkodó.
Míg ezen töprengtem, eszembe jutott a főváros ostroma alatt lényegében éhhalált halt Szabó Dezső (1879-1945) története arról, hogyan találkozott először Adyval. Az Életeim. Születéseim, halálaim, feltámadásaim, 1-2. (Kriterion, Bukarest, 1982) című kötetből idemásolom, talán megvilágítja, mire gondoltam:
„Kuncz Aladár, Laczkó Géza és Szilágyi Sándor (…) mindenáron meg akartak ismertetni Adyval, kinek sokat beszéltek rólam. Nekem, igazat megvallva, az ilyen találkozások nem tartoztak a szenvedélyeim közé, de természetesen nem ellenkezhettem. Az Ős Kaján megizente egyik nap, hogy este hét órakor a Három Hollóban, egy Andrássy út vidéki vendéglőben fogjuk találni. (…)
Este hétkor ott voltam a három említett tanárral és vártuk, hogy elmondhassuk Juhász Gyula lelkesedését: Numen adest. Félóra múlva az ajtó, lassan, lassan, végtelen szenvedéssel kinyílik. Elöl jön a Halál Rokona, fájdalmasan sántítva, fejét gyötrötten félrehajtva, mintha arra fésült sötét fürtjei húznák lefelé, arcán az unottság és a szenvedés sikerült keverékével. Utána jönnek liba-, helyesebben gúnár-sorban: Papp Viktor, aki később a zeneirodalmat szekálta, Bölöni György, akkor a Világ munkatársa és még egyvalaki. Mindhárman éppúgy sántítottak, éppen olyan gyötrötten tartották félre hasonlóan fésült fejüket, s éppen olyan lasciate ogni speranza arcot vágtak, mint a Halál Rokona. Bemutatkozás. Ady részletes kínokkal lerakosgatja magát egy, az asztalfőhöz tett székre, két lábát párhuzamos kínokkal felrakosgatja egy másik székre, és két nyers tojást és egy sült almát rendel. Közbe lopva-lopva felém pislant, hogy tótágast állok-e már. Nem álltam. Laczkó Géza és Szilágyi közt ülve, nyugodtan tovább beszélgettem velük. Látható sértődéssel és mutatott unalommal beszélgetni kezdett Bölönivel és Papp Viktorral.
Egyszer csak hallom méltatlankodását: – Mit hoztatok ide, hiszen felém sem néz! (…) Mi nemsokára felkerekedtünk, hogy a Nagy Endre akkor híres kabaréjába menjünk. Ő nagy mentegetőzéssel elköszönt tőlünk s két lógósával, Papp-pal és Bölönivel, akik minden pillanatban a pillanatfelvételei igyekeztek lenni, elfájdalmasodott tőlünk.”