aukció;antikvárium;

2021-06-08 21:38:00

Az írók legyőzték a költőket

Legalábbis az antikvarium.hu által 13. alkalommal megrendezett tematikus aukcióján.

Gárdonyi Géza Szunyoghy Miatyánkja című regényének dedikált példánya kelt el a legmagasabb összegért az antikvarium.hu által 13. alkalommal megrendezett tematikus aukcióján, amelyen  223 tétel szerepelt. Az árverésen az írók népszerűbbek voltak mint a költők. Az utolsó órákban – köszönhetően a hatvan licitnek – került például az élre Gárdonyi könyve, az író szignált kötetei ritkán bukkannak fel – tíznél kevesebbről lehet tudni –, így nem véletlen, hogy kései regényéért több mint egymillió forintot fizettek. Száz éve nagy valószínűséggel az író tulajdona volt a kötet, amit élete utolsó éveiben jóbarátjának, Dobai Jánosnak dedikált. Jókai Mór Erdély aranykora című regénye szintén több mint egymillió forintért kelt el. Fekete István Bogáncs című, szignózott regénye 360 ezer forintért, míg Széchenyi Zsigmond Ünnepnapok című aláírt példánya 410 ezer 200 forintért került új tulajdonosához.

A Karinthy Frigyesnek dedikált A szabadkőművesség titkai című kötet, valamint a Karinthy család egykori tulajdonában lévő az Egy foglalt páholy története című kötet kétszázezer forintért kelt el. A Karinthy Frigyes dedikálásával ellátott Tanár úr kérem című regény korabeli illusztrált változata 600 ezer 101 forint végső árat ért el. 200 ezer forintot fizettek Füst Milán A feleségem története című regényéért, amelyet a szerző Somlyó György írónak dedikált.

A költőket tekintve a legmagasabb áron végig József Attila Külvárosi Éj című verseskötetének egyedi autográf bejegyzéssel ellátott példánya szerepelt, végül a harmadik legmagasabb összegért, 900 ezer forintért kelt el. Radnóti Miklós Orpheus nyomában című műfordítás-gyűjteménye 460 ezer forintot ért valakinek, a kötet egykor Fodor József költő tulajdonát képezte, akivel a szerző szoros szakmai barátságot ápolt. Goethe A naplójáért, amelyet a fordító, Babits Mihály és a grafikus, Prihoda István látott el kézjegyével 300 ezer forintot fizettek.

Az aukción egy Gízai piramisokat ábrázoló képeslap is sikeresen szerepelt: több mint negyedmillióért (382 ezer forint) kelt el. A lapot ugyan nem adták fel, viszont többek között az Aranycsapat tizenegy tagja írta alá, illetve Szepesi György sportkommentátor látta el szignójával.