kajak-kenu;

2021-06-09 17:47:33

Lucz Dóra ismét Európa csúcsán

Lucz Dóra immáron háromszoros Európa-bajnok, a 26 éves sportoló ráadásul nemcsak a kajak négyesben szerzett aranynak, hanem egy egyéni ezüstéremnek is örülhetett.

Nagyon sűrű napokon van túl Lucz Dóra, aki egy hete K-1 200 méteren megnyerte a hazai válogatót, majd múlt hétvégén két számban is érem került a nyakába a poznani Európa-bajnokságon. Az UTE 26 éves kiválósága a szombati döntőben nagyszerűen rajtolt, egy ideig együtt lapátolt a címvédő dán Emma Jörgensennel, de végül a skandináv sportoló csapott elsőként a célba, Lucz pedig második lett a lengyel Marta Walczykiewiczet megelőzve.

„Nagyon örülök az ezüstéremnek, Jörgensen nagyon jó formában volt, amit később 500 méteren is láthattunk tőle. Marta pedig konstans jól megy, úgyhogy ez egy nagyon jó eredmény” – jelentette ki Lucz Dóra.

„Ez egy sűrű időszak volt, főleg ahhoz képest, hogy tavaly egyáltalán nem versenyeztem. Ezelőtt az utolsó versenyem 2019 nyarán volt, nagyon vártam már ezt a lehetőséget, s nagyon örülök, mert jól sikerült mind a válogató, mind pedig az Európa-bajnokság” – folytatta a kiváló kajakos, aki a Szegeden elért jó eredményének köszönhetően K-4 500 méteren is lehetőséget kapott.

A Lucz Dóra, Kárász Anna, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra összeállítású négyes pedig végül óriásit csatázva lett első. Az egység jól rajtolt, de a mellettük haladó fehérorosz hajó még jobban, és 250 méterhez is a rivális érkezett elsőként. Háromszáz méternél aztán ritmust váltottak a fehéroroszok, és egy ideig úgy tűnt, a magyaroknak ezúttal a második hely jut, de a hajrában nekik is sikerült egy magasabb sebességi fokozatba kapcsolniuk, és végül, ha minimális különbséggel is – 14 századdal –, de ők haladtak át elsőként a célvonalon.

„Mi ebben az összeállításban az Eb-n ültünk először össze, tök jó, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire sikerült összecsiszolódnunk. A három lány, akik mögöttem ültek nagyon erősek, nagyon jó formában voltak, úgyhogy nem mondom, hogy nem ért váratlanul a siker” – mondta Lucz Dóra. Hozzátette, előzetesen nem szokta az esélyeket latolgatni, úgy álltak oda, hogy mindent megtesznek a sikerért, s végül sikerült is legyőzniük a fehéroroszokat.

Az immáron háromszoros Európa-bajnok kajakos hétfőre pihenőt kapott, kedden folytatta a felkészülést az olimpiára. Mindezt izgatottan teheti, ugyanis a szövetségi kapitány várhatóan az elkövetkezendő napokban hirdeti ki az az olimpiai keretet. Lucz Dóra reményét fejezte ki, hogy K-1 200 méteren rajthoz állhat majd Tokióban, a négyest illetően azonban nem mert jóslatokba bocsátkozni, hiszen az ötszörös olimpiai bajnokok Kozák Danuta ezúttal csak azért nem volt tagja az egységnek, mert nem volt összeegyeztethető a további számaival.