Megérintettem a kezét. Na, mi ez, kérdezte. Olyan, mondtam, mint a meztelencsiga. Vihogott, és azt mondta, hogy nézzek oda. Az egyik ujja, a hüvelykujja helyén egy kis csáp tekergőzött. Vörös volt, mint egy ki nem fejlődött pattanás. Fúj, próbáltam mondani, de közben lesmárolt. Így ismerkedtem meg a feleségemmel. Elmondta, hogy ezt bármikor meg tudja csinálni. Hogy az ujja csáp legyen. És ott lent is. Volt valami a vaginájában, ami csáppá tudott változni. Nem volt annyira furcsa. Kellemesnek, megnyugtatónak éreztem, amikor megszorított vele. Ezzel nem is volt semmi bajom. Nem ezért akartam elválni tőle.
A zoknikat nem bírtam elviselni. Meg a bugyikat. És a melltartókat. Hogy szanaszét hagyja őket. Hazajövök, az előszobában leveszem a cipőmet, a kabátomat, és egy bugyi ott lóg a fogason. A nappaliban, a kanapé előtt egy tucatnyi zokni fogad. El akarok menni pisilni, de a vécédeszkán egy melltartó virít. Virít, ezt mondom, mert máshogy nem tudom. Elég kirívó jelenség egy sötétzöld melltartó egy fehér vécéülőkén.
Néha elfelejtem megvenni a sampont. Azt mondja, neki csak az a fajta jó, az az egy, amit használ, amit mindig felír nekem. Néha elfelejtem. Olyankor őrjöng. Nem használhatja az enyémet. Attól kiszárad az arca, vagy ilyesmi. És nem lehet vele várni, ha egy nap nem mossa meg, akkor másnapra összeesik a haja. Vagy mi.
Van egy bögrém, amit nagyon szeretek. Fekete, van rajta egy kis villám meg egy HP felirat. Igen, ilyen Harry Potter-es, még anyukámtól kaptam, miután elolvastam az első Harry Potter-könyvet. Na, azt vágta földhöz, amikor elmondtam neki, hogy nem szeretem, ha a mosdókagylóban hagyja a használt bugyiját.
Persze, én sem vagyok jobb. Amikor elmegy, mindig elolvasom a levelezését, megnézem az üzeneteit. Főleg a barátaival beszélget, de észrevettem, hogy sokat üzengetnek egy Hastur69 nevű sráccal. Mármint ez az e-mail-címe, [email protected]. Nem szégyelltem magam, elolvastam a levelezésüket.
Furcsa volt. Furcsa és zavarba ejtő. Mármint, én arra számítottam, hogy valami szexuális jellegű dologra bukkanok. Igazából erre vártam. De csak a vörös király hálószobájáról írtak, a végtagok nélküli papnő sikolyairól meg a tükrök árulásáról. Nem volt benne semmi szexuális jellegű dolog, én mégis felhúztam magam rajta.
Egyik este későn jött haza, tizenegy után, és én a nappaliban játszottam a békáinkkal. Ledobta a ruháit, és megállt előttem a nappaliban. Én azt kérdeztem, ki az a hastur69. Ő meg azt mondta, hogy ő maga a hastur69. Mondanom sem kell, hogy nem értettem semmit.
Beszélgettünk. Ültünk a nappaliban, a barna padlószőnyegen, amit annyira utáltam, a békák ugrándoztak körülöttünk, és mi végre beszélgettünk. Elmondta, hogy van egy személyisége, akit én nem ismerek, akit én nem ismerhetek meg. Nem értettem. Azt mondta, hogy hastur volt ő gyerekkorában, de már kinőtt belőle. Viszont még kapcsolódik ehhez a dologhoz, táplálnia kell a régi élete lángját, valahogy fent kell tartania a hagyományokat. Kérdeztem tőle, hogy így? Hogy ilyen titkos üzenetekkel? És azt mondta, hogy igen. Ez ő, ez az ő népe, ez a hastur. Fogadjam el, vagy ennyi volt.
Aztán lefeküdtünk egymással, persze. Ilyen vagyok. Az a dolog, ami rám csavarodott belőle, az sehogy nem akart elengedni. Vagyis, én nem akartam elengedni azt a dolgot. Mint a drog, olyan volt nekem. Kérdeztem még tőle, hogy ki ez, mi ez a hastur. Csak mosolygott, és bólogatott, és megsimogatta a hasamat. Még dorombolt is. Én meg elfogadtam.
Néha a mikróban találom meg a melltartóját. A zoknija ott van a hűtőben. Mindent elhagy, csak engem nem. Értem én, hogy hastur.
