bűnügy;lopás;kerítés;

Ellopta a kerítést és az ajtókat, majd eltüzelte azokat

Hamarosan vádat emelhetnek a csongrádi fiatal ellen, aki komoly kárt tett egy csongrádi ingatlanban.

A rendőrségre még február 15-én érkezett bejelentés arról, hogy egy ingatlan utcafrontra nyíló fakerítésének egyes elemeit, bejárati ajtaját, bejutva a szobaajtókat, továbbá egy mázsa tűzifát ismeretlenek elvittek, s ezzel a tulajdonosnak több tízezer forint kárt okoztak - közölte a police.hu oldalán a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.

   

Az elvégzett adatgyűjtés eredményeként a rendőrök rövid időn belül azonosították azt a helybeli fiatalt, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. Előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás gyanúja miatt. Az eljárás során a gyanúsított tettét azzal indokolta, hogy tüzelőre volt szüksége, ezért rongálta meg a kerítést, majd tulajdonította el darabjait és az ajtókat.

A Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást, az eljárás iratait a nyomozók a napokan vádemeléssel megküldték, az illetékes ügyészségnek.