Izrael;szőrmefarm;állati szőrme;

2021-06-10 18:39:34

Betiltják a szőrmekereskedelmet Izraelben

Ez az első országos szintű tilalom, de vannak, akik szerint jelképes, mert túl sok benne a kiskapu.

A világ országai közül elsőként Izrael betiltja az állati szőrmék eladását és vásárlását, az erről szóló törvény, amelyet Gila Gamliel környezetvédelmi miniszter szerdán írt alá, hat hónap múlva lép életbe.

A miniszter azt mondta, hogy „erkölcstelen” a bőrök és szőrmék használata a divatiparban. 

A törvényt megszegők egyévnyi börtönbüntetésre vagy 75 ezer sékel (6,57 millió forint) pénzbüntetésre számíthatnak – közölte még októberben a környezetvédelmi miniszter.

     

Az állati szőrmék divatipari felhasználásának tilalmáért küzdő állatvédő szervezetek lelkesen üdvözölték az új jogszabály megszületését, amelyet saját küzdelmük eredményének tulajdonítanak.

Eddig csupán néhány régió és nagyváros, így Kalifornia és a brazíliai Sao Paulo tiltotta be a teljes szőrmekereskedelmet, országos szintű tilalom még nem született, vagy csak kihalás fenyegette állatok prémjével való kereskedelemre vonatkozott.

A Times of Israel című lap szerint ugyanakkor a szerdán aláírt jogszabály jórészt jelképesnek tekinthető, mert túlságosan sok kiskaput tartalmaz, így továbbra is lehetővé teszi - bár külön engedélyhez köti - az állati prémek importját „vallási, vallásihagyomány-őrzési, tudományos kutatási és oktatási” célokra.

A kivételek fő kedvezményezettje Izrael népes ultraortodox közössége, az enyhe éghajlatú mediterrán ország fő szőrmefogyasztója, amelynek férfitagjai tradicionálisan főleg coboly- és rókafarokból készült nagy, kerek, szőrmekalapot, úgynevezett strájmlit viselnek.

Az új izraeli törvény hiányosságai ellenére a negyven állatvédő szervezetet tömörítő Nemzetközi Szőrmeellenes Szövetség történelminek és precedensértékűnek nevezte az izraeli tilalmat, és a példa követésére szólította fel a világ országait.

A Humane Society állatvédő szervezet becslése szerint a világon évente mintegy 100 millió tenyésztett és további sok millió vadon élő prémes állatot ölnek le bundájáért a divatipar kedvéért főleg az Egyesült Államokban, Kanadában és Oroszországban.