Előfizetés

Vidnyánszky Attila nem javasolta a fiatal Berettyán Nándornak, hogy elvállalja a Karinthy Színház vezetését

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.06.10. 19:42

Fotó: Mónus Márton / MTI
A rendező tudott volt tanítványa ambícióiról, de azért óvta, mert „nem biztos, hogy kész van erre”.
Két éve még nyolcmillió nézője volt a magyar színházaknak, de a 2021/22-es évadra ilyen eredményt nem merne becélozni Vidnyánszky Attila. A Nemzeti Színház vezérigazgatója és a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának elnöke a színház évadismertető sajtótájékoztatója után azt nyilatkozta az Indexnek, hogy azért nem remél a korábbi évekhez hasonló nézőszámot, mert az emberek okosak és félnek, és időbe telik, amíg a járvány okozta aggódás feloldódik bennük. Elmondása szerint folyamatosan monitorozza, hogy megy a vidéki és fővárosi színházaknál a nyitás, és van, ahonnan nagyon pozitív híreket hall, de van, ahol sokkal nehezebben mennek el a jegyek, mint korábban.
– Amíg ez fölépül, visszatér az eredeti szintre, az még évek. Ha három év múlva azt tudja mondani a magyar színházi szakma, hogy újra nyolcmillió jegyet adtunk el, az már zseniális lesz

– állapította meg a rendező.

Az SZFE-en nemrég indult a felvételi, erről Vidnyánszky Attila azt mondta, hogy eddig rendezőkkel foglalkozott, és rendezőosztályt indít, de a harmadrostánál a színészekhez is becsatlakozik.
– Úgy gondolom, az én osztályom meglesz, eddig a mintegy kilencvenegynéhány jelentkezőből tízen maradtak, közülük fogjuk kiválasztani a végső négyet

– közölte.

Az egyetemen történt felmondásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy nem ő küldte el a tanárokat, ők álltak fel, de minden tudást és értéket sajnál, ami már nincs az intézményben. Az múlt héten derült ki, hogy július 1-től a mindössze 28 éves Berettyán Nándor vezeti a fővárosi Karinthy Színházat. Az Index értesülései szerint korábban Vidnyánszky Attila nem javasolta neki, hogy elvállalja a pozíciót. A rendező ezt meg is erősítette, és azzal indokolta, hogy szereti ezt a „gyereket”, nagyon tehetséges színésznek tartja, és féltette. Tudott az ambícióiról, de azért óvta, mert „nem biztos, hogy kész van erre”.

Ízelítőt kaphatunk a fotótörténetből a Műcsarnok kiállításán

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2021.06.10. 08:00

Izgalmas látószögekkel, ikonikus felvételekkel, meghatározó alkotók kevésbé ismert, akár kísérleti képeivel is találkozhatunk a Műcsarnok kiállításán.
Fotóikonok. Megkapó címadás, de mi rejlik mögötte? Negyvenegy kiemelkedő fotográfusi életmű egy-egy momentuma, melyek az elsöprő siker felé félúton, a kezdetekkor, vagy a csúcson születtek. Pillanatok, amelyek a XX. századi fotográfia sűrű szövetén engednek itt-ott bepillantást. Felvételek, amelyek közt mindenki megtalálhatja kedvencét, legyen az egy kietlen, szinte már szóra nyíló táj, sűrű, városi forgatag, vagy egy talányos arcvonás. A Műcsarnokban látható Fotóikonok – Archívumból történelem című tárlat valódi kuriózumokat, jelentős fotográfusok ismert és ritkán látható képeit mutatja be, s eközben olyan kiállítási élményt kínál, amire hosszú hónapok óta vártunk. A New York-i Howard Greenberg Gallery gyűjteményéből Anna Morin, a diChroma Photography igazgatója készített válogatást, amelyet a világ több pontján bemutatnak, ám a kiállító intézmények szempontjai szerint. A világhírű galéria archívumából Tulipán Zsuzsanna kurátorasszisztens rendezésében a magyar kiállításon közel hetven fénykép látható, melyek metszéspontja főként a New York-i helyszín: a fotográfusok legtöbbje ott teljesítette ki pályáját, noha olyan is akadt, aki inkább Párizs felé vette az irányt – ismertette Tulipán Zsuzsanna.
A kurátorasszisztens kiemelte, az életművek egy-egy képpel nem jellemezhetők, ezért törekedtek a kapcsolódási pontokra, az egymásra hatásokra helyezni a fókuszt, hogy kirajzolódhasson az a miliő és szellemi légkör, amelyben az alkotók dolgoztak. Az eltérő nézőpontok, irányzatok egymásra felelgetve vonulnak végig a térben, érintve a portréfotózás, a fényképezést művészetként meghatározó piktorialista fotográfia, az ezzel ellentétben álló dokumentarista fotográfia, vagy szintén a festőiségtől való eltávolodást képviselő tiszta fotográfia (straight photography) jegyeit, bepillantást engedve a divatfotográfia, a fotóesszé, vagy a street photography műfajába is. A kiállítótérbe lépve szinte rögtön behúznak a művek: a magyar származású Martin Munkácsi, és a divatfotó meghatározó alakja, Horst P. Horst világhírű képei láthatók portrék társaságában, köztük Arnold Newman újító látószögű felvételeivel, különös kompozícióban Igor Stravinsky zeneszerzővel vagy Marcel Duchamp képzőművésszel. Helyet kapnak az első részben polaroid képek (többek közt Helmut Newton vagy Nobuyoshi Araki munkái), s rendkívüli, a fényképészet műfaján túlmutató alkotások is: Lilian Bassman vagy Man Ray felvétele, akiket Tulipán Zsuzsanna kísérletező szellemük mentén állított párhuzamba.
Ezt követően elmerülhetünk előbb a piktorializmus, majd a távolabb elhelyezkedő irányzatok képviselőinek felvételeiben: elragadhatnak a főként Párizst dokumentáló Eugéne Atget átütő erejű fotói, Martin Munkácsi híres Libéria című képe, a szintén magyar származású André Kertész fény és árnyék játékáról készült felvétele, Paul Strand és Alfred Stieglitz tájai, vagy a lopótököket mozgásba hozó Edward Weston munkája. Tovább haladva beleláthatunk a fotóesszé és a riportfotó közegébe is, Werner Bischof, Elliott Erwitt, W. Eugene Smith vagy Robert Capa csak néhány az alkotók közül. Műveik épp oly súllyal bírnak, akár a következő fejezet képei, melyekkel a dokumentarizmus és a street photography alakulásának idejébe léphetünk be: a társadalomábrázolást és a személyességet ötvöző Helen Levitt, Lisette Model, Diane Arbus vagy Vivian Maier fényképei láthatók itt, míg a záró blokkban az amerikai fotográfia legfontosabb alakjaiként számon tartott Walker Evans, Garry Winogrand, Lee Friedlander vagy Robert Frank akár ritkábban látható fotói is megjelennek.
Megannyi színes mozzanatot, finom szálakon kapcsolódó munkákat és eltérő nézőpontokat is találni a kiállítótérben bolyongva. Negyvenegy életmű részletei villantják fel magukat a nézők előtt, arra invitálva, hogy a múzeumból hazatérve is folytassuk a fotográfia világában való alámerülést. A Fotóikonok című kiállítás egy nem mindennapi gyűjteményből válogatva kínál csemegét a fotótörténet egy szeletéből, amely után még többre és többre vágyunk. Infó: Fotóikonok – Archívumból történelem Műcsarnok Nyitva: június 27-ig Kurátor: Anna Morin, kurátorasszisztens: Tulipán Zsuzsanna

A zeneszerző, aki a közéleti események miatt kivonult a zenei életből

Varga Péter
Publikálás dátuma
2021.06.10. 07:30

Kondor Ádám zeneszerzőként az elmúlt hónapokban is aktív volt, azonban a társadalmi, közéleti események annyira elkeserítik, hogy gyakorlatilag kivonult a zenei életből. A miértekről kérdeztük.
Még az online térben kellett, hogy elhangozzék néhány napja az az előadás, amelyen Kondor Ádám „Eberhardt Wüllner: Geistliche Gesänge – egy elképzelt romantikus zeneszerző szólóénekre írt dalciklusa” című műve hangzott el, amelyet Dzsalaladdin Rumi szövegére írt. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia honlapján, illetve YouTube-csatornáján megtekinthető a közvetítés, azzal az előzetes beszélgetéssel együtt, amelyen Dinyés Dániel moderálásával a zeneszerző és Károlyi Katalin énekesnő, a mű előadója vett részt. Az esemény apropóján beszélgettünk a zeneszerzővel. Kell-e, hogy egy zeneszerzőt befolyásoljanak az említett tényezők, illetve mennyire befolyásoló tényező az alkotás során, hogy az elhangzást egy sor olyan körülmény nehezíti, ami máskor nem lép fel? Ez a darab évekkel ezelőtt készült, néhány tétele meg is szólalt Butkai Enikő előadásában egy színházi produkció részeként. Ahogy a beszélgetésben is kitértünk erre, a koncertszerű előadás nem a legideálisabb megjelenési formája ennek a dalciklusnak. Az az érzésem, hogy az online közvetítés kényszere hozzájárult, hogy rátaláljunk erre a sajátos műfajra, ami egyébként nem az én találmányom, Károlyi Kati igazi alkotótársként vett részt a felvétel létrehozásában. De talán általánosíthatunk is: a kottában rögzített zenei alkotásokat – és ez nem csak az ún. klasszikus, vagy komolyzenére vonatkozik – minden egyes előadás alkalmával újra kell alkotni, a jó előadó szuverén alkotótársa a zeneszerzőnek. Az, hogy milyen intézkedéseket hozott a kormány járványügyben, sok esetben volt bírálható politikai szempontból. Nem voltak azonban koncertek közönség előtt sehol a világban. Ez nyilván az előadókat sújtja leginkább, de hogyan jut ez el a zeneszerzőkhöz, milyen hátrányokat, netán előnyöket jelentett ez számukra? Igen, köztudott, hogy zenészek sokaságának került veszélybe az egzisztenciája. És egyéni segélyakciókkal nem lehet az állam strukturális szerepvállalását kiváltani. A zeneszerzőket is hátrányosan érintette a koncertek elmaradása, ugyanakkor kollégáim, akikkel beszéltem, vagy akiknek a nyilatkozatait olvastam, inkább azt hangsúlyozták, hogy végre zavartalanul, hosszabb ideig koncentráltan tudtak dolgozni. Kiderült, hogy a zene, a színházhoz hasonlóan, nem online műfaj: ahhoz, hogy teljes élményt adjon, jelen kell lenni. Egy mű előadása interakció, a közönség figyelme visszahat az előadóra, így együtt hozzák létre a koncertélményt, ami egyedi és megismételhetetlen; legutóbb újra meggyőződhettünk erről vasárnap délelőtt Kismartonban, Schiff András koncertjén. Láttuk, hogy a kormányzati kommunikáció egyre inkább meghatározná azt, kinek hogyan kéne gondolkodnia a világról, de legfőképpen arról, ami ma itt történik Magyarországon. Van ennek hatása arra, milyen zenék születnek? Volt már példa rá a történelemben, hogy a politika megpróbálta megrendszabályozni az alkotókat. Minden művészet, így a zene is, érzelmileg motivál, ezért óriási a csábítás manipulatív célokra való felhasználásukra. És nem csak a megrendelők, a gazdasági, politikai hatalom képviselői részéről! Gyakran maguk az alkotók állítják ideológiai, politikai célok szolgálatába művészetüket, akár meggyőződésből, akár valamifajta előnyök reményében. A művészet azonban a szabadság terepe, az alkotó ösztön épp a szabadságvágyból, a teljes szuverenitás iránti igényből meríti erejét. Az igazi művészet mindig új gondolatokat hoz létre, ezért nem lehet kurrens eszmék, ideológiák szolgálatába állítani. A jelenleg Magyarországon uralkodó politikai kurzus az élet minden területén óriási nyomást fejt ki, a társadalom mély rétegeiben is lojális káderekre cserélték a szakembereket, de ez, mint minden ilyen vállalkozás, csak nagyon rövid ideig tud viszonylag sikeres lenni. A művészet antitetikus (ellentétes, szemben álló) a politikai hatalommal, politikai nyomásra lehetetlen érvényes és mélyreható művészetet csinálni. Milyen az a társadalmi közeg, amely meghatározza, milyen ez a minket körülvevő politika? Ez jó kérdés! Szerintem a Fidesz egyszerre ok és következmény. A magyar társadalomban a nyugat-európai társadalmakhoz képest valóban hangsúlyozottabb a hierarchikus, függőségi viszonyokra való áhítozás, ezt használják ki a rezsim működtetői; felerősítik a destruktív, regresszív tendenciákat, noha épp az lenne a politikai feladatuk, hogy biztonságos közeget teremtsenek, amely lehetőséget ad a fejlődésre. Vegyük észre, hogy a társadalom kettéosztása maga is politikai stratégia, ami a regnáló hatalom fennmaradását szolgálja! Pedig a társadalmat mindig egészében kell elgondolni; integrálni kell, legalább gondolatban, ami most reménytelenül szétesettnek, összebékíthetetlennek tűnik. Most egy nagy karnevál folyik, amelyben a résztvevők, mint őrjöngő kamaszok mindent megengednek maguknak. Meg kell őket fékezni. De ne mondjuk, hogy „ők és mi”, mert „ők” is mi vagyunk! Úgy jutunk ki a csávából, ha saját magunkban is felismerjük azokat a tendenciákat, amelyek a számunkra ellenséges, vagy idegen csoport ellenszenves karakterisztikumát alkotják. A rombolás karneválja nemsokára véget ér, ki fogunk józanodni. Hogyan hat ez a világ az alkotóművészetre, vannak konkrétan megfigyelhető jelei annak, valahol a háttérben megbúvó „fortélyos félelem” – nem fekete autó, hanem mondjuk NAV-ellenőrzés képében – igazgat? NAV-ellenőrzésről nem tudok, más a stílus, joviális, szinte liberális a hang. De a rendszer a bizalmatlanságra és az állandó átverésre épül. Soha nem az történik, ami az udvarias ígéretekben elhangzik. Ebben nem érdemes részt venni. A magam részéről gyakorlatilag kivonultam a zenei életből, megvárom, amíg elmúlik a vihar. Mutat valami pozitív jövő felé a legutóbbi esemény, a Fudan-ellenes tüntetés? Meggyőződésem, hogy igen. Jó úton járunk, végre aktivizálódott a társadalom immunrendszere. Vállalhat most aktuális politikai szerepet a zene? A fentiekből következik, hogy nem hiszek a direkt politikai művészet lehetőségében. Ugyanakkor azt gondolom, alkotóként morális kötelességünk, hogy amennyire tudjuk, bebiztosítsuk műveinket az ideológiai kisajátítás ellen. Az én zeném remélhetőleg ellenáll mindenfajta diktatórikus törekvésnek.

Névjegy

Kondor Ádám 1964-ben született Budapesten. Zeneszerzői tanulmányait a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, Kocsár Miklósnál, illetve Szokolay Sándornál. A Zeneakadémián rendszeresen látogatta Rados Ferenc és Kurtág György kamarazene óráit. Egy évig magántanítványa volt Simon Albert karmesternek. Zeneszerzői stílusára nagy hatást gyakorolt Mesias Maiguaschca és Jeney Zoltán, valamint a világhírű hegedűművészek, Végh Sándor és Fenyves Loránd mesterkurzusai. Két évig egykori középiskolájában tanított. 1992 óta fő tevékenysége a zeneszerzés. A Soros Alapítvány díjazottja volt 1998-ban. 1999-ben az Edenkoben Herrenhaus ösztöndíjával Németországba utazott. 2001-ben meghívást kapott az első, Petr Kotik által szervezett Ostrava New Music Days fesztiválra. Több évig Thaiföldön élt.