Magukra hagyta a világ a demokráciért küzdő mianmariakat

Az ígéretek ellenére a nemzetközi közösség nem fékezte meg a vérontást, emiatt egyre többen ragadnak fegyvert a kegyetlen junta ellen.

Szolidaritási tüntetéseket hirdettek meg a mianmari diaszpóra tagjai a hétvégére legalább 20 különböző országban, hogy ismét ráirányítsák a figyelmet a hazájukban hónapok óta húzódó válságra. A megmozdulásokat szándékosan a G7 háromnapos cornwalli csúcstalálkozójára időzítették abban a reményben, hogy ezzel a Nyugat vezetőit ígéreteik betartására, a civileket mészároló mianmari junta elleni határozott fellépésre ösztönzik.

A februári puccsot követően rövid időre a globális érdeklődés középpontjában állt Mianmar. Milliók követték, ahogyan a demokrácia visszaállítását követelő békés tömegeket a hadsereg, a Tatmadav egyre kegyetlenebb eszközökkel próbálja elhallgattatni. A világ egyes vezetői, köztük a nyugati döntéshozók ekkor tettek ígéretet arra, hogy mindent megtesznek a vérontás megfékezéséért. A mianmariak kétségbeesett küzdelme azóta is folytatódik, ám a közfigyelem másfelé fordult, miközben sem a Nyugat, sem a környező államok nem értek el komolyabb változást.

“A demokráciapárti mozgalom csalódott a nemzetközi közösségben. Ezt az utcákon is lehet tapasztalni. Korábban a tiltakozók az ENSZ és Dél-kelet ázsiai Nemzet Szövetségének (ASEAN) közbeavatkozását követelték, de ezek a hangok már elcsitultak” - magyarázta a Népszavának Naj Páing Franciaországban élő mianmari újságíró, aktivista. Mint mondta, az ASEAN-ból annyira kiábrándultak a mianmariak, hogy múlt héten az egyik nagyvárosban, Mandalajban még a szervezet zászlaját is elégették tüntetők.

Az ASEAN-nal szembeni keserűséget az táplálja, hogy egy ideig úgy tűnt, a külpolitikailag általában súlytalan regionális szövetség összekapja magát és közbeavatkozik a civilek védelmében. A 10 tagállamból álló szervezet április végén egy ötpontos konszenzust tett le az asztalra, amelyben előirányozták az erőszak beszüntetését és a politikai párbeszéd megindítását Mianmarban. A feltételekbe elvileg az ASEAN akkori rendkívüli csúcstalálkozójára meghívott Min Aun Hlaing, a Tatmadav főparancsnoka is belement, bár a junta utólag másképp emlékszik: az öt pontot hivatalosan megfontolásra váró javaslatoknak tekintik, amelyekre a “stabilitás visszaállítása” után visszatérnek. Azóta az ASEAN hozta a szokásos formáját, képtelen volt érvényt szerezni a “konszenzus”-nak, sőt, még a mianmari hadsereg ellen készülő ENSZ-fegyvembargó felvizezéséért is kampányoltak.

A fejlemények a mianmari civilekben is tudasították, hogy csak saját magukra támaszkodhatnak. A példátlanul széles békés társadalmi ellenállás ugyan folytatódik, de az utóbbi időszakban mind többen ragadtak fegyvert - védelmi közösségeket hoztak létre, csatlakoztak a már régóta működő milíciák valamelyikéhez, vagy a nemrég létrejött demokráciapárti árnyékkormány (NUG) szerveződő haderejéhez. Naj Páing mindezt “természetes reakció”-nak nevezte a mianmari hadsereg könyörtelen brutalitására. “ A békés ellenállás csak akkor működőképes stratégia, ha az elnyomónak van lelkiismerete, de a junta már bebizonyította, korlátlan erőszak alkalmazására hajlandó az ellenállás megtörésére” - fogalmazott az újságíró. A fegyveres összecsapások rendszeressé válásával párhuzamosan a Tatmadav pedig kíméletlen bombázásokba kezdett, hogy kifüstölje a milíciákat. A kelet-mianmari Kajah államban már százezrek menekültek el otthonaikból a harcok elől.

A nemzetközi közösség tétlensége szinte bizonyosan a konfliktus további fokozódását eredményezi. Naj Páing szerint már az is jelentős lépés lenne, ha külföldi vezetők a demokráciapárti árnyékkormányt ismernék el az ország legitim irányítójaként. Ez egyrészt lehetővé tenné a NUG-nak, hogy nemzetközi szinten képviselje Mianmart, másrészt pedig komoly pénzügyi, politikai és jogi hátrányokkal járna a junta számára.