Tagesspiegel
Az uniós kormányfőknek is tartaniuk kell magukat törvényekhez, így az Európai Bizottság jogsértést követ el, amikor a tavaly év végi uniós csúcson kötött alku folyományaként nem alkalmazza a jogállami mechanizmust Magyarország és Lengyelország ellen. Így értékelte az Európai Parlament és ezt nyugodtan lehet történelmi állásfoglalásnak tekinteni – mutat rá a kommentár, amely emlékeztet arra, hogy Strasbourg többnyire meglehetősen bátortalan. Nagy dobásokkal nem szokott szolgálni, mert nehéz az érdekeket egyeztetni a sok frakció között.
Ám a múlt csütörtökön mégsem ez történt: a képviselők nagy többsége kimondta, hogy a biztosok megsértik a hatályos jogot, amikor vonakodnak fellépni a magyar és a lengyel jogállami elvek megszegése ellen. Ilyen esetekben le kellene állítani a brüsszeli kifizetéseket a vétkes kormányok számára, illetve a Bizottságnak értesítenie kellene a Tanácsot a döntésről, hogy az megadja a jóváhagyást. Ehhez elég a többség, azaz Budapest és Varsó nem tud vétózni.
Hogy mennyire sürgős volna cselekedni, azt jól megvilágította Cseh Katalin, aki elmondta az ülésen, hogy Orbán veje uniós pénzekből szedte meg magát, ezt az OLAF bizonyítottnak látja. Ugyanez vonatkozik Mészáros Lőrincre is, akinek cégei egymilliárd eurós európai támogatást markoltak fel. A Momentum törvényhozója azon dühöngött, hogy ha Ursula von der Leyent közvetlenül választották volna meg, akkor most a szavazópolgárok szemébe kellene néznie, és meg kellene magyaráznia, hogy miért tétlenkedik.
Ám a végrehajtó testület vezetője a tagállamoknak köszönheti kinevezését és azok rávették, hogy tartsa a száját, miután Orbán és Morawiecki a múlt év végén megzsarolta az EU-t. Ily módon von der Leyen szépen elhalasztotta a szankciók bevezetését. Ám ezáltal ő is felrúgta a szabályokat, mert az sehol sem szerepel a paragrafusokban, hogy az állam- és kormányfők megalkudhatnak és így hatályon kívül helyezhetik az érvényes szabályokat.
Hogy most az EP a sarkára áll, az kettős előnnyel szolgál: egyrészt a jogállam sírásói rájönnek, hogy tekintélyuralmi törekvéseik sokba kerülnek az országnak, ők maguk meg lehet, hogy sok szavazatot vesztenek. Másfelől a nemzeti nagyságok is megtudhatják, hol lakik az úristen. Mert aki meg akarja védeni a jogállamot, az nem vetemedhet arra, hogy kénye-kedve szerint meghatározatlan időre felfüggesszen bizonyos törvényeket. Még az EU-ban sem.
Spiegel
Vendégségben despotáéknál, így Magyarországon, Oroszországban, valamint Azerbajdzsánban – írja a lap a futball EB-ről, hozzátéve, hogy a torna megint felveti: mennyire szolgál a labdarúgás a politika eszközeként. Hiszen Orbán, Putyin és Alijev rezsimje számára a házigazdai teendők ellátása jó alkalmat kínál, hogy a megnyerje szándékaihoz az UEFA támogatását.
A Human Rights Watch Németország igazgatója úgy látja, hogy a nemzetközi sportszövetségek sokszor még mindig nem ismerik fel, illetve tudatosan túllépnek rajta, mekkora gondok vannak az ilyen államokban az emberi jogokkal. A német szociáldemokraták Bundestag-frakciójának illetékese szerint Baku például minden demokratikus normát tekintve a sereghajtók között szerepel a nemzetközi összesítésekben. Hiszen politikai foglyok vannak, Alijev mégis azt szeretné, ha országa nemzetközi tekintélyt élvezne. Ezért vállalkozik nagy sportesemények megrendezésére.
Az európai foci feje, Ceferin nyomást gyakorolt Dublinra és Bilbaora, hogy azok engedjenek be nézőket a mérkőzésekre. A vége az lett, hogy mindkét város kiesett a helyszínek közül. Arról nem tudni, hogy a szakvezető az emberi jogok miatt közbenjárt volna Bakuban, illetve Szentpéterváron.
Viszont Orbán többször is a kontinentális futball megmentőjeként jelenhetett meg, hiszen a járvány ellenére befogadta a Bajnokok Ligájának több meccsét is. Az UEFA nem győzte dicsérni. A háttérben Csányi Sándor áll. Ugyanakkor a politikus a napokban provokációnak nevezte, hogy a budapesti vendégjáték során az ír játékosok letérdeltek a rasszizmus elleni küzdelem támogatására. Ellenben a nemzetközi funkcik meg sem mukkantak.
Hogy Orbán bejelentette: a budapesti mérkőzéseket telt ház mellett bonyolíthatják le, az esetében beleillik a képbe, bár Szentpétervár és Baku is csupán 50 százalékos látogatottságot engedélyez. A HRW képviselője szerint az autokraták zsúfolásig megtöltik a stadionokat és nem törődnek az egészségügyi veszélyekkel. Az EUFA pedig segédkezet nyújt hozzá. Orbán a minap arról is beszélt, hogy nem kér a migránsokból. Egyébiránt jó pár éve az volt a jelszó az egyik foci VB-n, hogy a világ vendégségben van barátoknál. A mostani EB-t viszont úgy lehetne reklámozni: önkényurak látják vendégül Európát.
The Times
Orbán Viktor visszatáncolt a tervtől, hogy Budapesten létesüljön a Fudan Egyetem első európai lerakata, a többhetes tiltakozás arra kényszerítette, hogy állítsa le az előkészületeket. Azt remélte pedig, hogy az 1,3 milliárd fontos beruházás révén további kínai befektetéseket tud magához vonzani, miközben egyre szorosabb kapcsolatokra törekszik Pekinggel.
Ez lett volna a legnagyobb campus Magyarországon, javarészt kínai hitelből. Többe került volna, mint amennyit a felsőoktatás egész évben kap a kormánytól, noha az intézmény a Kínai Kommunista Párt ellenőrzése alatt állt volna. De még Fidesz-hívek is azt mondták, ezt azért nem kéne. De összességében a lakosság kétharmada elutasította. Pálinkás József volt miniszter azt mondta, hogy kínai erőd jön létre Európa szívében.