„Iszlamista itt? Kizárt!” - a kecskemétiek még mindig nehezen hiszik a terrorista-történetet

Két hete fogták el Kecskeméten azt a magyar fiatalembert, aki a TEK szerint merényletre készült. A városban sokan ma is nehezen hiszik a történteket.

Június elején fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) Kecskeméten egy 21 éves magyar fiatalembert, V. Kendét, aki a gyanú szerint terrortámadást, robbantást tervezett, emberek közé hajtott volna járművel. Az eset – amelyről a TEK vezetője sokszor nyilatkozott – nagy visszhangot és még több kérdést váltott ki. Kecskeméten sokan ma sem értik: miként lehetséges az, hogy egy magyar, kifejezetten jó körülmények között nevelkedett, keresztény szellemiségű gimnáziumban érettségizett, majd fővárosi egyetemen tanuló fiatalember a legkegyetlenebb terrorszervezetként ismert Iszlám Állam (IS) híve lesz? Mivel a fiatalember ügyvédje, szülei nem akartak nyilatkozni, helyieket kérdeztünk, akik sokféle választ próbáltak keresni a történtekre.

– Nyilván a választások miatt történt minden. A migránsozó politikának szüksége lett egy iszlamista terroristára – közelítette az ügyet a politika felől egy kecskeméti férfi. Amikor azonban felvetettük neki, hogy aligha lenne érdeke a kormánynak épp egy kifejezetten keresztény neveltetésű, magyar fiatalembert felhasználni, csak megvonta a vállát. A férfi felvetése már csak azért is különös, mert annyit a fiú ügyvédje is elismert, hogy V. Kende kapcsolatban állt és kommunikált az IS szélsőségeseivel a darkweben, csak azt tagadta, hogy ténylegesen robbantásra készült volna. (A TEK szerint a fiatalember vásárolt a csőbomba összeszereléséhez szükséges anyagokat, V. Kende ügyvédje szerint szó sincs erről, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség pedig azt állítja, bombaalkatrészeket nem találtak, de van, ami alátámasztja a terrorcselekmény előkészítésének gyanúját.)

– Valakik átmosták a srác agyát, ő meg írt nekik pár hülyeséget, de szinte biztosan nem akart terrorista lenni. Kicsit túltolta ezt a TEK – jelentette ki egy fiatalember a kecskeméti Petőfiváros csöndes kis utcájában, ahol V. Kende is lakott. Aztán a nagy, gondozott, jómódról árulkodó házakon, a kertek precízen nyírt gyepén, sövényén körbemutatva visszakérdezett: – Innen, ebből a makulátlan környezetből kerülne ki egy valódi terrorista? Iszlamista itt? Kizárt!

Egy másik, két utcával odébb lakó férfi azt mondta, ő semmit sem tart kizártnak, de csak azért, mert a környéken élők nagyon zárkózott emberek, alig tudnak egymásról valamit. A környezet zártságából hamar ízelítőt kaptunk. V. Kendéék egyik közeli szomszédja például azzal hárította el kérdéseinket, hogy kijelentette:

– Rossz helyen járnak, itt nem történt semmi!

Jeleztük neki, hogy fényes nappal két tucat járművel vonult ki ide a hazai terrorelhárítás, de nem engedett:

– Az két utcával lejjebb volt. Itt nem történt semmi sem.

Az ügyben megkerestük V. Kende korábbi középiskoláját, a Kecskeméti Piarista Gimnáziumot, hogy a fiatalemberről kérdezzünk, de az intézmény igazgatója a tanárok és a diákok személyes adatainak védelmére hivatkozva elhárította megkeresésünket. Beszédesebbek voltak V. Kende korábbi osztálytársai. Többen is azt mondták, hogy a srác a piaristáknál eltöltött négy év alatt úgyszólván „nem létezett közösségi értelemben.” Gyenge, vékony, folyamatosan szorongó, feloldódni képtelen, örökké riadt tekintetű emberként maradt meg a többiek emlékezetében.

– Barátai nem voltak az osztályban, nem is nagyon nyitott felénk, a közeledésekre se nagyon reagált – fogalmazott egyikük.

– A négy év alatt az osztályból öt-hat mondatnál többet nem hiszem, hogy bárkivel is váltott. Gondolatait, nézeteit nem osztotta meg velünk, mi pedig nem is nagyon erőltettük vele a kommunikációt az utolsó évekre, elfogadtuk, hogy ő ilyen – emlékezett vissza egy másik volt osztálytárs.

A megkérdezettek egyike idézett fel csak egy olyan esetet, ami összefüggésben lehet a mostani üggyel:

– A sítáborban áthívtuk a szobánkba ahol éppen bulit tartottunk, mondván ő se maradjon ki, hátha lazább lesz kicsit. Némi alkohol után feloldódott, majd az egyik beszélgetés kapcsán végül kiderült, hogy fejből tudja az Iszlám Állam himnuszát, arabul el is mondta többször is. Abban az időszakban viszont rengeteg mém és vicces médiatartalom is megjelent arab szövegekkel. Poénnak tűnt.

Terrorba fojtott magány

Bár Magyarországon eddig nem volt ismert, az internet előtt, magától radikalizálódó, potenciális terroristává váló ember jelensége, Nyugaton már szakirodalma van ennek. A „Lone Wolf” azaz a magányos farkas terrorizmusról szóló elemzések, tanulmányok szerint az otthonukban radikalizálódó emberek származása és az ideológia között nincs erős összefüggés: még az iszlamisták között is gyakoriak az olyan elkövetők, akik nem Közel-keleti származású, bevándorló családból jöttek, ellenkezőleg, a többségi társadalom tagjai. A közhiedelemmel ellentétben az ilyen terroristák között viszonylag kevés a mentális betegséggel küzdő, a támadók alig harmadánál lehet klinikai, pszichológiai kórképet felállítani.

Végh József kriminálpszichológus szerint alapvető különbség van az Európai és a nem európai terrorista között. A nem európai terroristát leggyakrabban a szegénység motiválja, a terror számára a nyomorból való kitörés egyik eszköze és motiválója, és ahhoz keres egy fedőideológiát. Az európai terror esetében viszont általában középosztálybeli, jómódú, gyakran értelmiségi hátterű családokból kerülnek ki a terroristák. Általában szigorú, elvárásokkal teli környezetben élnek. A terroristák motivációja legtöbbször, hogy ki akarnak tűnni a környezetükből, elismerésre vágynak. Ha pedig pozitív módon nem sikerül a közösségükben kitűnni, úgy negatív cselekedettel hívják fel magukra a figyelmet. A szakember szerint a tényleges radikalizáció folyamata egyénenként nagyon eltérő. Néhány év, de akár néhány hónap is elég lehet ahhoz, míg egy radikális csoport iránti érdeklődés érzelmi azonosulásba fordul, végül pedig az illetőnek már szándékában állhat végrehajtani egy terrorakciót.

Mivel az ilyen tettre készülők általában befelé forduló, csöndes emberek, a külvilág csak keveset lát az illetőben zajló érzelmi folyamatokból. Végh József szerint a radikalizálódó ember egyik ismérve, hogy hajlamos az őt foglalkoztató ideológiai-politikai kérdésekről kategorikusan beszélni, eleve kizárja a vitát. Ugyanakkor a szélsőségessé válás útján a későbbi terrorista időről-időre ad jelzéseket a környezete felé, hogyan nő, fejlődik elkötelezettsége. Csakhogy a kriminálpszichológus szerint nehéz észlelni és jól dekódolni ezeket a jelzéseket: mivel a radikalizáció fokozatos folyamat, az illető környezete is hozzászokik a különcségekhez, megszokja, elbagatellizálja az egyre kategorikusabb kijelentéseket, megnyilvánulásokat. Mindez Végh József szerint súlyos hiba, nagyon fontos, hogy az aggodalomra okot adó jeleket a közösség észlelje, beszéljen róla és szakértő segítségét kérje.