oltás;

Merkely Béla különös ajánlata

„Nesze semmi, fogd meg jól” – így reagáltak a Semmelweis Egyetem rektorának ajánlatára abban a Facebook-csoportban, amelyet olyanok hoztak létre, akiknek laborvizsgálatok szerint a második oltás után sem alakult ki antitestes védelmük.

Merkely Béla rektor ajánlata az volt: térítésmentes koronavírus ellenanyagszint-vizsgálatot biztosít a Semmelweis Egyetem kapacitásától függően azoknak, akiknél az oltást követően nem alakult ki antitestes védelem. Bejelentése többek között azért meglepő, mert ő maga több alkalommal azt mondta – még kedd reggeli nyilatkozatában is elismételte –, hogy szerinte a védettség szintje és az antitestszint között nem lehet egyértelmű összefüggést meghatározni, mégis fölajánlott egy ilyen vizsgálatot az érintetteknek. Az ajánlatát azzal indokolta, hogy a betegnek nem csak teste, hanem van lelke is, és ha attól megnyugszik, hogy újra megmérik a szervezetében az ellenanyagszintet, ám legyen. (Azt nyilatkozatában figyelmen kívül hagyta: az érintettek aligha második tesztet szeretnének, sokkal inkább bizonyosságot a védettségre vagy ha az nincs, akkor biztonságot jelentő harmadik oltást.) Arra viszont kitért Merkely Béla: az antitestméréseket nem az oltások hatékonyságának mérésére találták ki, hanem az átfertőzöttség meghatározására. Mint mondta, az oltás után folyamatosan csökken az antitestszint, de vannak úgynevezett memóriasejtek, amelyek "indítják a sejtes immunitást", ha erre szükség van. "Azt a két oltást, azt kell megkapni a vállunkba, ha megvan, hátra kell dőlni, és nem kell antitestet vizsgálni" – jelentette ki Merkely Béla miután felajánlotta az antitestvizsgálatot.

Itt érdemes felidézni: Magyarországon egy szegedi magáncég kezdte el a sejtes-immunitás vizsgálatát. A labor vezetője, Puskás László biológus egy hete a Népszavának azt mondta: eddigi tapasztalataik alapján azt lehet valószínűsíteni, hogy akinek az oltás hatására nem alakult ki antitestes védelme, annál nagy százalékban a sejtes immunitás sem fejlődik ki. Azt is hozzátette: a végső következtetések levonásához még kevés vizsgálatot végeztek. A szegedi eredményekről kérdeztük Merkely Bélát, de a rektor nem reagált megkeresésünkre.

Az újabb antitestvizsgálatra való felhívást abban a Facebook-csoportban is közzétették, amelynek tagjai legutóbb hétfőn követelték nyílt levélben a döntéshozóktól, hogy akinek nincs lelettel igazolt védelme a két oltása után, az mielőbb kapjon egy harmadik vakcinát. Úgy reagáltak erre: „Csoportunkban több olyan személy van, akik a második oltás után 4-6 héttel - a negatív IgG tesztek után – ellenőriztették a neutralizációs és/vagy a sejtes immunitásukat, és az is negatív eredményeket adott.”

A csoportban az újabb antitestvizsgálatra való felhívást volt, aki úgy minősítette: „nesze semmi, fogd meg jól.” Mások azon zsörtölődtek, hogy ezzel a „gesztussal” a helyzetük nem változik, védettség híján továbbra is azzal kell együtt élniük, hogy bármikor megbetegítheti őket a covid-vírus. Ráadásul a csoportban egyre többen vannak azok is, akiknél egy újabb borsos árú labor vizsgálat igazolta, hogy sejtes védelmük sincs.  

Napi vírusTíz újabb elhunytról adott hírt a koronavirus.gov.hu kedden, így az elhunytak száma 29 935-re nőtt. Kórházban 391 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 44-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 5,351 millióan kaptak legalább egy oltást, 4,240 millióan már kettőt.