– Dollár? Csaklit? – fordul hozzánk egy hétévesforma kócos hajú fiú, amikor Olaszliszkán beparkolunk a porral átitatott Dankó utca egyik szegletébe. Először nem értjük a kérdést, később azonban a körénk sereglő kamaszok és felnőttek elmagyarázzák: kőhajításnyira innen ott a zsidó temető, ahová rendszeresen érkeznek külföldi zarándokok, és ők szoktak pénzzel, vagy csokoládéval kedveskedni a környékbeli szegregált utcákban élő gyerekeknek.
A helyiekkel már nem ennyire felhőtlen az itteni romák viszonya: rendszeresen összeszólalkoznak például a a temető idős gondnokasszonyával, azt sérelmezve, hogy gyakran nem épp kedves szavakkal tereli el őket az emlékhely közeléből. Az asszonnyal is találkozunk, ő is tele van sértettséggel, szerinte a gyerekek tiszteletlenül beszélnek vele, s hiába él több évtizede ebben az utcában, nem sok jót tapasztalt eddig a szomszédaival kapcsolatban.
Olaszliszkán ez a fajta a bizalmatlanság egy ideje nemcsak szavakban, hanem falakban is testet öltött: a zömében romák lakta településrész szélén, a sokszor vakolatlan, omladozó házak mögött egy magas betonkerítés kanyarog lassan két évtizede, s ennek a tetejére nemrég egy elektromos dróthálót is felhúztak. Ha lehet, így még élesebbé vált a vonal, amellyel a romák házait elkülönítették a falutól. Hosszú évtizedekig a helyi borkombinát működött itt, majd magánkézbe került, és nemrégiben történt egy újabb tulajdonosváltás: a sátoraljaújhelyi székhelyű kft. szintén borkészítéssel foglalkozik, ők „fejelték” meg a betonfalat egy elektromos védvonallal.
– Régebben a fal mögött volt egy focipálya, és igaz, hogy lejtett, de az itteni cigánygyerekek csak ott tudtak focizni, mert a környéken se játszótér, se egy olyan terület nem volt, ahova beengedték volna őket futballozni – mondja egy utcabéli középkorú asszony, aki közmunkásként dolgozik a faluban. Gyerekei, unokái is itt élnek, s noha ők is szeretnének jobb helyre költözni, erre saját erőből nemigen futja. Hallották ugyan, hogy az önkormányzat egy pályázatnak köszönhetően felépít majd néhány komfortosabb lakást a helybeli hátrányos helyzetű családoknak, de arról nincs információjuk, hogy kik költözhetnek oda.
– Azt nem mondom, hogy a betonfalat megszerettük, de az már itt van lassan húsz éve, kénytelenek vagyunk elviselni. A szögesdrót viszont, amit a fal tetején kihúztak, anélkül hogy bárkit előtte megkérdeztek volna erről, az nagyon nem tetszik senkinek. Állatokat szoktak így elkeríteni – folytatja az asszony. Közben tucatnyian gyűlnek körénk, főleg fiatalabb férfiak, akik szerint Olaszliszkán nagyon rossz üzenete van egy ilyen elektromos kerítésnek. Emlékezetes, hogy ebben a faluban verték agyon gyerekei szeme láttára a tiszavasvári tanárt, Szögi Lajost, aki 2006-ban elsodort egy helyi kislányt az autójával. A gyereknek nem lett baja, de a felháborodott tömeg halálra lincselte a pedagógust. A faluban azóta sem sikerült begyógyítani a tragédia okozta sebet, a helyi romák afféle közös stigmaként viselik azt. A Dankó utcai romák többször is hangsúlyozták: nem lenne szabad egy kalap alá venni az összes cigányt a faluban, aki bűnt követett el, az megbűnhődött, de az ártatlanok ne viseljék ezt a bélyeget. – Már épp kezdett egy kicsit nyugodtabb lenni ez a falu, de a borászatra fölrakott elektromos kerítés most újra felszította az ellentéteket a romák és nem romák között – mondja az egyik fiatal fiú.Kerekes Attila, a falu független polgármestere lapunk megkeresésére annyit mondott: az önkormányzatnak nem volt „dolga” ezzel a beruházással, hiszen az egy magáncég betonfalának tetején épült. Szavai szerint az elektromos kerítés rendelkezik minden olyan engedéllyel, amely alapján felszerelhették, s voltaképp olyan, mint az állatok elkerítésére szolgáló villanypásztor: ha valaki megfogja, csak egy nagyobb csípést érez, de az áramütés az emberéletet nem veszélyezteti.
A World Roma Federations aktivistái a kerítés elleni tiltakozásként petíciót tettek közzé, amelyben azt írták: alkotmányos jog a szabad mozgás, és azt szeretnék elérni, hogy ne falak és villanypásztorok szabjanak irányt az olaszliszkaiak életének. Az ívet eddig alig két tucatnyian írták alá, ráadásul közülük is sokan inkább rasszista megjegyzésekre használták fel az internetes platformot.
Bent a faluközpontban, ahol nem romákat kérdeztünk meg az elektromos kerítésről, már más véleményeket hallunk. Az objektumtól távolabb élők semmi kivetnivalót nem találnak a vagyonvédelem ezen módjában.
– Amit nem rögzítünk, nem lakatolunk, nem betonozunk le, az eltűnik… Előfordul, hogy néhány fővárosi jogvédő elutazik ide, körbehangoskodja a falut, hogy itt hátrányosan megkülönböztetik a romákat, aztán visszaül az autóba, és hazamegy. Mi itt maradunk, és jól tudjuk, milyen együtt élni olyan emberekkel, akik nem tisztelik a törvényt, vagy másnak a tulajdonát – mondja a virágbolt előtt egy biciklit toló asszony. Elmegyünk a borászathoz is, amelyet nemcsak hátulról védenek betonfalak és szögesdrótok, de a főbejárat is zárt, csak távirányítóval működtethető. Az ügyvezetőt keressük, ám az egyik benti alkalmazott azzal az üzenettel jön ki hozzánk a kapuhoz, hogy nem kívánnak nyilatkozni a kerítés ügyében. Az épület előtt gyepet sarlózó idős asszony azt mondja: úgy tudja, akkor telt be az új tulajdonosoknál a pohár, amikor több ládányi bor eltűnt az üzem területéről. Ő is úgy emlékszik, hogy régebben a gyerekek használták a borkombinát egyik belső füves területét focizásra, méghozzá úgy, hogy átmásztak a betonfalon létrával, vagy bakot emelve egymásnak, de most, hogy van már a faluban egy nemrégiben kialakított új futballpálya, már ez az indok sem állja meg a helyét. – Igaz, hogy ide kicsit gyalogolniuk kell, de hát azért van lábuk, menjenek oda! - dohog.
