ítélet;média;Magyar Nemzet;Klubrádió;

2021-06-17 22:25:08

Elítélték a kormánylap főszerkesztőjét és szerzőjét

A bíróság szerint Szikszai Péter álnéven írt tavalyi cikkével, Toót-Holló Tamás pedig az írás közlésével Szabó Tímea ellenzéki politikus becsületébe gázolt.

Becsületsértés vádjában bűnösnek találta hétfőn a fő kormánypárti lap, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét, Toót-Holló Tamást és Szikszai Péter szerzőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Mindkettőjüket egy évre próbára bocsátotta a bíróság – közölte Szabó Tímea országgyűlési képviselő Facebook-oldalán, aki szerint az ítélet megállapította:  az írásnak szinte semmi köze nem volt a képviselői munkájához, "az öncélú gyalázkodáson túlmenő tartalma alig volt kivehető".

A Párbeszéd társelnöke azért tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a lapban róla megjelent írás miatt, mert szerinte „messze túlment azon, amit közszereplőként el kell viselnie”. A cikk azt követően jelent meg a Magyar Nemzetben, hogy Szabó tavaly áprilisban arról kérdezte az Országgyűlésben a kormányt, van-e elég védőfelszerelés a járvány elleni védekezéshez, illetve hova kerültek a maszkok, majd megjegyezte, érdekes, hogy a határon túlra, Erdélybe, Horvátországba küld belőlük a kabinet. Ekkor a Fidesz-KDNP képviselői tapssal félbeszakították. A cikk – amelyet egy Zummer Fülöp nevű szerző jegyzett – a kormánylapban arról értekezett, Szabó Tímeát egy kullancs és Lendvai Ildikó DNS-éből hozták létre, majd az MSZP behurcolta az Országgyűlésbe, ahol "szétfröcskölte a baktériumait".

A feljelentés nyomán a rendőrség nyomozást indított, és kiderítette, hogy a Zummer Fülöp álnév a Hír Tv volt vezérigazgató-helyettesét, Szikszai Pétert takarja. A rendőrség megnevezte a cikk megjelenésére engedélyt adó szerkesztőt is, Toót-Holló Tamást. Egy másik perben pedig a Fővárosi Ítélőtábla 1,3 millió forintos sérelemdíjat ítélt meg a párbeszédes politikusnak, s végleges eltávolításra ítélte az írást az online térből. Az Ítélőtábla Szabó beszámolója szerint megállapította: „alig van olyan mondata, amely ne lenne jogsértő”, illetve „olyan nyelvi eszköztárhoz nyúlt, amely egy, a világtörténelemben elítélt ideológia eszköztára volt". Most pedig a feljelentés nyomán indult eljárás ügyében született ítélet első fokon. Szabó hétfői bejegyzésében az olvasható, Szikszaiék azzal védekeztek a bíróságon, az írás csak egy szatíra. Erre a Párbeszéd társelnöke megjegyezte, „ezek szerint Goebbels is egy rendkívül szatirikus ember volt”.

Szikszai mindig is a Fideszhez kötődő média egyik meghatározó figurája volt, több orgánumnál töltött be vezető pozíciót. Jelenleg is az egyik legbefolyásosabb személyiség a Mediaworksnél: az összes megyei napilapot, számos bulvárterméket, kormánypárti hírportált, magazint, rádiót, tévét fenntartó óriásvállalat hírcentrumának igazgatója.