OTP;MOL;Szlovénia;Janez Jansa;

2021-06-18 07:51:47

Az orbanizáció politikai fogalom lett, a szlovén ellenzék gyarmatosításról beszél

Meghússzorozódtak a magyar befektetések Szlovéniában, és egyre sűrűbb a politikai háló is.

A magyar tőke meghódítja Szlovéniát – írja a Delo című ljubljanai lapot a 24.hu cikke – miután magyar cégek sorozatban jelentik be a befektetéseiket, cégfelvásárlásaikat. A Mol az osztrák OMV-től vette át 300 millió euróért – egyebek mellett – annak 120 egységből álló szlovéniai benzinkúthálózatát. Így a magyar cég a második legnagyobb szereplővé válik 173 töltőállomásával.

Az OTP döntően egy amerikai befektetési alaptól, az Apollótól szerezte meg a második legnagyobb szlovén bankot, a Nova KBM-et (NKBM), és így piacvezetővé válhat a szlovén kereskedelmi bankok között.  E mellett az OTP Ingatlanbefektetési Alap tulajdonában lévő Mendota Invest Ljubljana vasúti főpályaudvarának és busztermináljának állami felújításával és átépítésével párhuzamosan a környéken 300 millió eurós nagyságrendben város- és ingatlanfejlesztést tervez megvalósítani. 

Ugyanakkor a Dnevnik című ljubljanai lap különbséget tesz Orbán geostratégiai nyomulása és a két nagy magyar cég akvizíciói között. A kétféle terjeszkedés közötti időbeli egybeesés azonban kétségtelen, hiszen Szlovéniában az „orbanizáció” (a tekintélyelvű politizálás egyfajta szinonimája) az elmúlt években a Fidesz helyi szövetségesének, az SDS-nek a politizálása és térnyerése miatt fogalommá vált. A migránsellenes, sorosozó, jobboldali SDS 2018-ban lett relatív győztese a választásoknak, de csak 2020 márciusában került kormányra.

Mindezzel párhuzamosan sajátos, láthatóan Budapestről vezérelt nyomulás zajlik a szlovéniai, magyar kisebbség központjában, Lendva városában is. A helyi focicsapat, a Nafta fociakadémiáját a magyar állam is támogatja. A kiscsapat bejutott a szlovén kupa döntőjébe tavaly, ahol azonban éppen a másik muravidéki együttestől, a muraszombatiaktól kikapott.

Jansa és Orbán , illetve a szlovén SDS és a magyar Fidesz között számtalan kapcsolat szövődik. Kérdés azonban, hogy a magyaroknak kedvező politikai környezet mennyire marad stabil Szlovéniában. Májusban ugyanis mélypontjára süllyedt a közvélemény bizalma a jobboldali szlovén kormány iránt: a lakosság 70 százaléka nem bízik a Jansa és Pocivalsek nevével fémjelzett kabinetben. Ráadásul a hónap végén az ország történetének egyik legnagyobb tömegtüntetését tartották, több tízezer ember követelte Jansáék távozását a hatalomból.