korrupció;

2021-06-18 10:41:09

Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vettek egy rendőri vezetőt

A megalapozott gyanú szerint egy gazdasági vezető és egy osztályvezető helyettes megállapodott egy vállalkozóval abban, hogy egy pályázatot úgy befolyásolnak, hogy azt a vállalkozó cége nyerje el.

Őrizetbe vettek egy rendőri vezetőt, aki ellen a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz – közölte az ügyészség honlapján.

A vesztegetés és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban a nyomozó főügyészség a héten tíz helyszínen, három személyt érintően végzett összehangolt nyomozati cselekményeket, amelyekben megközelítőleg hatvan ügyész és rendőr vett részt. A sikeres bűnügyi akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Készenléti Rendőrség egyenruhás állománya és a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói is közreműködtek.

A rendőrség oktatással és kiképzéssel foglalkozó önálló gazdálkodásra jogosult szervezeti egysége egy ingatlan felújítására 2021 áprilisában közel 300 millió forint értékű meghívásos közbeszerzési pályázatot írt ki.

A megalapozott gyanú szerint az ügyben döntésre jogosult gazdasági vezető és egy osztályvezető helyettes, – aki a közbeszerzési eljárás bíráló bizottságának a titkára is volt egyben – már az eljárás előkészítésekor megállapodott egy vállalkozóval abban, hogy a pályázatot jogtalan előny ellenében úgy befolyásolják, hogy azt az adott cég nyerje el.

A két hivatalos személy a pályázatra a későbbi nyertes cég mellett olyan vállalkozásokat kért fel ajánlattételre, amelyek ténylegesen nem akarták elvégezni a munkát, ezért a nyertes cég vezetőjével egyeztetve az ajánlatukat magasabb összegről nyújtották be. A bíráló bizottság így a vállalkozó cégét javasolta a feladatra, majd a gazdasági vezető ezt a társaságot jelölte megy nyertesként.

Az ügyészség vesztegetés elfogadása, és versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a két rendőrségi vezetőt, míg a vállalkozót vesztegetés bűntette miatt. A vállalkozó és az osztályvezető helyettes beismerő vallomást tettek, míg a gazdasági vezető megtagadta a vallomástételt.

A főügyészség indítványozta az őrizetben lévő hivatásos állományú gazdasági vezető letartóztatását, amelyről a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa ma dönt.