botrányok;Boris Johnson;Dominic Cummings;

Újabb tőrök a volt barátok hátában

Boris Johnson egykori főtanácsadója újabb súlyos leleplezésekkel hallatott magáról.

Alig négy héttel az után, hogy a westminsteri parlamentben Dominic Cummings "napalmbombát dobott" a brit belpolitikára, Boris Johnson egykori főtanácsadója újabb súlyos leleplezésekkel hallatott magáról. Az őt jól ismerők szerint briliáns, bár megjelenésében igénytelen stratégiai guru terjedelmes blogbejegyzésében azt is jelezte, hogy további bizonyítékai vannak, amelyeket boldogan a közvélemény rendelkezésére bocsát, "hogy a rendszert a valóság elfogadására és változásra kényszerítse".

Bár a Brexit egyik szülőatyja közvetett formában Boris Johnsonnak árt a legtöbbet, első számú célpontja ismét Matt Hancock egészségügyi miniszter, akinek karrierjét egyelőre ismeretlen okokból tönkre próbálja tenni. A Covid-19 járvány leküzdésében a legfontosabb szerepet játszó politikai vezető állítólag hazudott, amikor a pandémia első hulláma idején biztosította a lakosságot, hogy "mindenki megkapta a szükséges kezelést". A miniszternek tudnia kellett, mert a tisztifőorvos a szemébe mondta, hogy az egészségbiztosítóra nehezedett nyomás miatt aránytalanul sokan vesztették életüket a kórházakban.

Mint most kiderült, Johnson nagyon elégedetlen volt Hancockkal a járvány kezdetén, mert sem a vírustesztek megszervezése, sem a védőruhák beszerzése, sem a lélegeztetőkészülék-ellátás területén nem érte el az elvárt eredményeket. Amikor Cummings múlt év március 27-én, négy nappal az első vesztegzár bevezetése után egy üzenetben a tesztelő kapacitás gyermekbetegségeit vetette fel a kormányfőnek, Johnson goromba káromkodás kíséretében válaszolt: "Hancock teljesen hasznavehetetlen". Egy hónappal később a kormányfő megjegyezte: az egyetlen megoldás Hancock leváltása és a pozícióra Michael Gove, a kabinetiroda vezetőjének kinevezése. Egy másik, Cummings és Johnson között váltott üzenet úgy szól, hogy az egészségügyi miniszter "zagyvaságokat beszél".

A Downing Street 10-ből az év végén távozott Cummings által megszellőztetett válságmenedzselési nehézségek sorába tartozik, hogy a járvány csúcspontján a kormány úgy döntött, nem rendel Kínából védőfelszerelést, mert erre a költségvetési szabályok nem nyújtottak lehetőséget. A kegyvesztett főtanácsadó közvetlenül is betett egykori főnökének és jótevőjének, amikor ismét megerősítette, hogy Johnson személyesen támogatta a nyájimmunitási stratégiát és ennek a vitának a megnyeréséhez tőle kért éveket. A "Dom" mellett annak legnehezebb napjaiban is kitartó Johnsonnak kifejezetten fájhat, hogy az egyik bejegyzés szerint jobban haladtak a kormányzati ügyek, amikor a kormányfő súlyos vírusfertőzése idején Dominic Raab külügyminiszter helyettesítette, mert az üléseken nem terelte el a miniszterek figyelmét Johnson "adomázása és tréfálkozása".

"Súlyos testi sértésnek" minősülhet Johnsonnal szemben az híresztelés, hogy még a következő választás előtt lemond kormányfői tisztségéről, mert "szeretne több pénzt keresni és élvezni az életet".

A miniszterelnöki hivatal hivatalosan nem reagált Cummings támadásaira, mondván "nem foglalkozik egyéni vádaskodásokkal". Amikor Hancockot a minisztérium előtt felsorakozott újságírók tetemre hívták, hogy valóban "kétségbeejtő, hasznavehetetlen- e", csak annyit válaszolt: "Nem, nem gondolnám".

Az imázsromboló és a lojalitás legcsekélyebb mértékét is nélkülöző szöveg még a szerda déli interpellációk előtt vált közkinccsé. Ám ahogy Sir Keir Starmer munkáspárti vezető számos bírálója szóvá is tette, az ellenzék vezére "kihagyta a tuti gólhelyzetet" és nem tért ki a megalázó kijelentésekre. A parlament egyik legkiválóbb debattőre, Ian Blackford, a Skót Nemzeti Párt frakcióvezetője viszont kihasználta a 23 perces felkészülési lehetőséget. Megkérdezte a kormányfőtől, hogy vajon hitelesek- e az üzenetek, Johnson azonban válasz nélkül hagyta a provokációt. Starmert egyre gyakrabban kritizálja a pártja "úriembersége", óvatossága, a politikai ösztön hiánya miatt.

Ahogy erre a legnagyobb példányszámú bulvárlap, a The Sun kommentárja rámutatott, "történészek éveken át fogják tanulmányozni a Cummings-krónikákat, melyek lebilincselő bepillantást engednek a Downing Street-i drámákba. A választókat azonban jobban érdekli az oltási program és a jövő".

Liberális siker, munkáspárti katasztrófaPéntek reggel újabb rossz hírre ébredt Boris Johnson. A Chesham és Amersham-i körzetben tartott parlamenti pótválasztáson a liberális demokraták jelentős konzervatív többséget fordítottak meg és nagy fölénnyel nyertek. A körzet, mely 2016-ban az Európában maradás mellett foglalt állást, először fordult el a Konzervatívoktól. A Munkáspárt fennállása legszánalmasabb pótválasztási szerepléseként mindössze 622 szavazatot kapott.