Szabadcsapatok Orbán mellett

Az ünneplő tömeg láttán, nekem spéci, görcsbe rándult a gyomrom - írta egy kolleganőm, amikor kedden, a portugálok elleni meccs előtt a felhevült szurkolók tüntetésszerű drukkolását látta. Mi tagadás, a sok fekete ruhás, artikulátlanul üvöltő ember látványa nem mindenkit dobott fel: sokakat emlékeztetett már csak a sajátos karlendítésük is fájdalmas időkre. Ez a többezer fiatalból álló csapat, mi tagadás, nem minden helyzetben tűnik valódi szurkolónak. Ha például az utcán vonulnak, sörös üvegekkel, dobozokkal, és nem feltétlenül a megszokott rigmusokat skandálva, akkor bizony van bennük valami ijesztő.

És ők erre is törekednek: az utcai vonulásuk, a felvett alakzatuk mást is akar sugallni azon kívül, hogy meccsre készülnek. Értem tehát a kolleganőmet. Nem véletlen, hogy ők azok, akik kifütyülik a szolidaritásból térdeplő íreket, és ők azok, akik semmi tiszteletet nem adva a vendég portugálokat is füttykoncerttel kísérik a pályára. És ők azok is, akiket nem akart megsérteni a magyar miniszterelnök, amikor a térdepelés kapcsán rabszolgatartó nemzetekről beszélt, valami sajátos szégyenérzetről, rossz kultúráról - miközben mi, magyarok tiszta kultúrájú nemzet vagyunk.

Igen, tiszta kultúrával küldjük el az idegent a melegebb éghajlatra, kormányfői biztatással. És hogy ne legyen egyedül ebben Orbán Viktor, gyorsan felsorakozik mellé Hollik és Hoppál mester, majd súlyos elvi meghatározottságot adva az ügynek Deák Dániel is. Mondanám szívesen, hogy mindannyian a kormányfő focimániáját akarják kiszolgálni, de sajna ennél többről van szó. Orbánnak ugyanis nagyon nagy szüksége van erre a szélsőjobb jegyeket felmutató társaságra, ők jelentik a biztos szavazóbázisát. Orbán tudatosan választotta őket akkor, amikor ráérzett: ebben az országban csakis nacionalista felhangokkal lehet megmozgatni tömegeket, olyanokat tud utcára vinni, akik vevők a soviniszta lózungokra, hajlandóak bármikor, bárkit céltáblának tekinteni, a magyar védelmének jegyében. Ez a nacionalista kánon mindig másról szól. Van, amikor Nagy Imre temetésén kell elővenni, van, amikor Bős-Nagymaros ügyében, van, amikor Gyurcsánnyal szemben lehet bevetni, van, amikor migránsok ellen, és van, amikor a focival hívja elő ezeket az érzéseket a Fidesz elnöke.

Hogy kell-e félni, tartani tőlük, azt láthattuk 2006-ban. Könnyen hergelhetők, könnyen léptethetők akciókba, az ő nacionalizmusuk ugyanis igazán nem sorolható az egészséges nemzet-tudat kategóriájába.

Ne legyünk igazságtalanok: ilyen (szabad)csapatok szinte minden országban vannak, emlékezzünk csak, amikor hajdanán a brit szurkolókat kellett kitiltani a stadionokból. A különbség leginkább abban mutatkozik meg, hogy másutt ez a gyűlölet szítás nem állami szinten folyik, semmiképpen nem a pártelnök-miniszterelnök eszköztárának fontos eleme. Legfeljebb azokban az országokban, ahol erre a diktátornak szüksége van. Ezzel nem azt állítom, hogy Orbán Viktor diktátor, csupán annyit: ezek az ő választói, és úgy hiszi, csak így tudja megtartani őket.