aukció;

2021-06-22 20:45:12

Női alkotók művei árveréseken

Külön aukciókkal hívta fel a figyelmet a női művészekre a Sotheby’s és a Christie’s az elmúlt időszakban – vette észre az Artportal.

Mint arra a híroldal is rámutatott, nincs ugyan egyetértés a szakmán belül és a művészek körében azzal kapcsolatban, hogy jó módszer-e elkülönítve kezelni a női alkotókat kiállításokon vagy a műkereskedelemben, az elmúlt időszakban mégis egyre gyakoribb ez az eljárás. Árveréseken hasonlóra eddig ritkán került sor, ám májusban a Sotheby’s, júniusban a Christie’s vezetett aukciót kizárólag nők műveivel: előbbi összforgalma 4,5 millió font (közel 2 milliárd forint), míg utóbbié 3 millió euró (több mint 1 milliárd forint) volt.

A Sotheby’s árverésén szerepelt többek közt Francois Gilot – Picasso múzsájának – műve, a Paloma gitárral című festmény, amely több mint 900 ezer fontért (380 millió forint) kelt el; Dorothea Tanning – Max Ernst feleségének – alkotása, amelyért 260 ezer fontot (107 millió forint) adtak; Cecily Brown festménye és Barbara Hepworth szobra is, amelyek csaknem 600 ezer fontot (250 millió forint) értek.

A Christie’s aukcióján változatos műfaji merítés volt: a festmények és szobrok mellett művészkönyvek, fotók, ékszerek és ruhák is szerepeltek. XVIII. századi alkotók, mint Angelica Kauffmann vagy Anne Vallayer-Coster festményeire is lehetett licitálni, előbbi portréja több mint 200 ezer euróért (70 millió forint), utóbbi festménye duplájáért, 400 ezer euróért (140 millió forint) kelt el. A kortársakat képviselte Nan Goldin vagy Aurélie Nemours: műveik tíz-tizennégyezer eurót (3,5-5 millió forint) értek. A ritkaságok közt szerepelt George Sand levele Gustave Flauberthez, amelyért 7500 eurót (2,6 millió forint) adtak, míg Edith Piaf Yves Montandhoz írott levele 2500 euróért (közel 900 ezer forint) talált gazdára. NÉPSZAVA