A Magyar Nemzeti Bank mint az infláció őre nehezen tud megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy kicsúsztak a kezéből a pénzromlás mérséklésének eszközei. A negyedévenkénti rendszerességgel, legutóbb júniusban megjelent inflációs jelentésükben ugyanakkor hiába keressük annak őszinte bevallását, hogy márciusi előrejelzésükben rosszul mérték fel a forint várható gyengülésének mértékét.
Akkor még ezt írták: "Az átmeneti hatások kifutásával az infláció a nyári hónapoktól visszatér a jegybanki toleranciasávba." Magyarán legfeljebb 4 százalékos lehet. Most viszont kénytelenek voltak azt közölni, hogy ezek a - meglehetősen optimista - várakozások biztosan nem teljesülnek: "Az infláció az év végéig jellemzően a jegybanki toleranciasáv fölött alakul. A második negyedévi kiugrást követően a nyári hónapokban a fogyasztóiár-index csak a korábban vártnál lassabb ütemben csökken 4 százalék közelébe, majd az év végén ismét enyhén emelkedik." Bár a többi uniós tagállam előrejelzései még nem állnak rendelkezésre, feltehetően idén is - miként az elmúlt esztendőkben számos alkalommal - nálunk kúszik fel a legmagasabbra a fogyasztói árindex. A mi jelenlegi 5,1 százalékunkhoz hasonló mértékű romlásra két és fél esztendeje nem akadt példa szerte Európában.
Bármilyen furcsa, nem csak az a gond, hogy az MNB jóslata falsnak bizonyult; sokkal inkább az, hogy a maguk eszközeivel és a nemzetközi tapasztalatok birtokában is meglepetéssel szemlélik a történéseket. S ez nem akkor történt, amikor a járvány okozta gazdasági nehézségek miatt a 2020-as esztendőt mindenütt a bizonytalanság légköre vette körül, hanem most, egy olyan időszakban, amelyet azzal jellemeznek, hogy a hazai gazdaság az elsők között találhatja meg ismét az utolsó "békeév", a 2019-es nagyívű gazdasági növekedésének fonalát.
Ilyen körülmények között bizony méltatlan arra hivatkozni, hogy azért szaladnak el az árak ilyen mértékben, mert a tavalyi évvel való "az összehasonlítást (...) statisztikai hatások (tavalyi árfelírási nehézségek) továbbra is torzítják". Ez az érv már csak azért is sántít, mert egy esztendeje éppen arról számolhattunk be, hogy szinte elviselhetetlen mértékben elszaladt az alapvető élelmiszerek ára. És amikor az importárak növekedésére panaszkodunk, ne feledjük: jelenleg a legolcsóbb gyümölcs mifelénk a narancs és a banán!
A jegybank olvasatában egyébként az elszabadult árakról maguk a munkavállalók is tehetnek. Hiszen a "hazai gazdaság gyors újraindulásával átmenetileg ismét fellépő keresleti-kínálati súrlódások, az egyes ágazatokban várhatóan újból szűkössé váló munkaerőpiaci kapacitások az élénk bérdinamikával párosulva az inflációs kockázatok növekedését okozzák". Az tény, hogy a jól képzett dolgozók többet akarnak keresni, és ha megkapják az emelést, akkor ezzel is növelik a munkaadóik költségeit, amit azok beépítenek az áruik, szolgáltatásaik árába. Az eredmény: a látszólag jól járó munkaerő fogyasztóként a bérnövekményétől szinte azonnal kénytelen megválni. A falánk infláció természete már csak ilyen.