Magyar Mozgókép Fesztivál;

Eklektika az északi parton

Tökéletes helyszín, lelkes fesztiválozók és filmdíj gála meglepő döntésekkel – röviden így foglalható össze az első Magyar Mozgókép Fesztivál.

Örök vita tárgya, hogy hol érdemes filmfesztivált szervezni. Az egykori Magyar Filmszemle is egy ideg Pécsen (1965 és 1983 között) szervezték meg, mielőtt Budapestre költözött volna annak 2012-es megszűnéséig. A Magyar Filmakadémia által gründolt Magyar Filmdíjak és a hozzá kapcsolódó filmhét totálisan eljelentéktelenedett, így üdítő kezdeményezés volt a Veszprém–Balaton Európa Kulturális Fővárosa program keretében tavaly létrehozott Filmpiknik, mely idén migrált a Magyar Filmdíjakkal egyfajta új nemzeti szemlét létrehozva – ez lett idén az első alkalommal megrendezett Magyar Mozgókép Fesztivál. A program tekintetében – mely a filmtörténeti vetítésektől kezdve egészen a kortárs művekig átfogta a „magyar filmet” – legnagyobb erénye, hogy csaknem tíz év után újfent voltak premier előtt vetített művek. Sőt, versenyeztek is az elismerésekért, persze csak papíron – a fesztiválnak nem volt hivatalos zsűrije, a Filmakadémia kért fel a saját köreiből bírálókat.

A három városra (Veszprém, Balatonfüred, Balatonalmádi) kiterjedő rendezvényen meglepően sokan választották a mozitermeket – ám az abszolút rekorder a két telt házat megtöltő új Herendi Gábor-mű, a Toxikóma volt. Herendi a szokásától függetlenül most drámát rendezett, mely a maga nemében igen kockázatos alkotás, hiszen két élő, népszerű közszereplő harcát mutatja meg: Szabó Győző színészét és Csernus Imre pszichiáterét. A mű Szabó azonos című regényén alapul, mely a kábítószerfüggés különböző stációiba avat be a habpatrontól a heroining, a filmadaptáció csak arra az időszakra koncentrál, amikor Csernus kezelésbe veszi a színészt, aki executive produceri kredittel is rendelkezik.

A filmet tekintve érdekes a dramaturgia terén hozott döntések sora: a mű első kétharmadában Szabó Győző kifejezetten ellenszenves figura és Csernus a klasszikus hős, akinek a karakterét is sokkal több réteggel ruházták fel. A színészi alakítások terén Molnár Áron ás Bányai Kelemen Barna sikeresen lépte át a legnagyobb csapdát: jelesül, hogy utánozzák az eredeti szereplőket. Az meg bombameglepetés, hogy a főnővér szerepében Török-Illyés Orsolya alakítása annyira átütő, hogy ő viszi hipotetikus aktori díjat e sorok írójától. Külön érdekesség, ahogy Herendi Gábortól megtudtuk: Csernus nem olvasta a film forgatókönyvét, csak annyit mondott, megbízik a rendezőben, mivel húsz évvel ezelőtt ő is bizalmat szavazott neki. Mint megtudtuk, ekkor készült a filmes a Valami Amerika első részére és amikor megtudta, hogy Szabó Győző heroinfüggő, kezelőorvosától, Csernustól kért tanácsot, hogy bízhat-e a színészben. „Az életét mented meg azzal, ha munkát adsz neki” – idézte Herendi Csernus válaszát.

A Magyar Filmdíj gála – mely a fesztivál utolsó napján zajlott a füredi Anna Grand Hotelben, párhuzamosan a vetítésekkel – azonban nem a Toxikómát hozta ki a legjobbnak, hanem az elsőfilmes Kransznahorkai Balázs által jegyzett Hasadékot. Ez a mű egyfajta minimalista thriller, melyben bizonyos Grassai Bálint (Molnár Levente) visszautazik Budapestről az erdélyi szülőhelyére apja halála miatt. Kiderül azonban, hogy számos ellenséges viszony húzódik meg a háttérben, melynek középpontjában a hosszú évek óta nem látott fia, Simon (Babai Dénes) áll, illetve számos román „bandita”. Apja és fia végül egy hasadékban köt ki az erdőben, ahol szép lassan megtudjuk a sötét titkokat. A mű egyértelmű ütőkártyája Molnár Levente, aki elviszi a hátán az egész filmet.

A díjazottak közül mindenképpen érdemes kiemelni: a legjobb forgatókönyvírónak járó díjat Nagy Dénes vehette át az Ezüst Medve-díjas Természetes fény című filmért, a legjobb jelmezt Ágh Márton tervezte szintén ebben az alkotásban. Ha filmtörténeti hasonlatot kellene keresnem a szituációra, egyértelműen Orson Welles és az Aranypolgár esete jut eszembe: 1942-ben a nagymesternek a megosztott forgatókönyvírói díjjal kellett beérnie.  

További díjakA legjobb tévéfilm Dombrovszky Linda Pilátus című alkotása, a legjobb tévésorozat Sopsits Árpád A martfűi réme lett. A legjobb rendezőnek járó elismerést Dombrovszky Lindának ítélte a zsűri a Pilátus című alkotásáért. A legjobb női főszereplőnek járó díjat Hámori Ildikó vehette át a Pilátusban nyújtott alakításáért, míg a legjobb férfi főszereplő díját Gáspár Tibor vihette haza A feltaláló címszerepéért. A legjobb mellékszereplő díját Cserhalmi György kapta a Rododendronban nyújtott alakításért.