garázdaság;lányok;magyar család;német állampolgárok;EURO2020;

2021-06-27 19:57:26

Apa és fia ütött meg és köpött le két német lányt a Puskás Arénában

A két orvostanhallgató szerint egyértelműen azért támadtak rájuk, mert a szivárványos zászlót festették fel a kalapjukra és karjukra.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ismeretlen tettes ellen indított eljárást azután, hogy két német állampolgárságú lány bejelentést tett arról, hogy őket a szerdai Európa-bajnoki mérkőzésen két férfi megütötte és leköpte – írja a police.hu. A rendőrség által említett meccset június 23-án Portugália és Franciaország játszotta a Puskás Arénában, a müncheni Németország-Magyarország találkozóval egy időben.

A BRFK nyomozói – a közlemény szerint – négy napon belül azonosították a feltételezett elkövetőket, és vasárnap délután elfogták a 25 éves G. Martint és az 55 éves apját, G. Csabát. A két férfi ellen garázdaság vétség gyanúja miatt indítottak eljárást, elszámoltatásuk folyamatban van.​     

Az esetről a német Bild számolt be „Megvertek és leköptek a stadionban” címmel. A két német orvostanhallgató, Emilia és Filippa szerint egyértelműen azért támadtak rájuk, mert a szivárványos zászlót festették fel a kalapjukra és karjukra. Beszámoltak arról is, hogy már a félidőben beszóltak nekik, középső ujjukat mutogatták feléjük, s a mérkőzés végén a stadion fölszintjén ütötték meg és köpték le őket a „férfiak”.

A diáklányok azt panaszolták, hogy az UEFA biztonsági személyzete nem avatkozott be, és hagyták elfutni az elkövetőket, sőt szerintük a rendőrség sem vette komolyan őket, és hajnali négy óráig kellett várakozniuk, míg végül rögzítették a bejelentésüket.