A Hegedűs a háztetőn búcsújelenete alatt mindig kombinálok. Megkönnyebbülök, hogy Tevjéék egyenesen Amerika felé indulnak, és összeszorul a gyomrom attól, hogy Cejtel és Mótel varsói kitérővel képzeli az Amerikába való utazást. A darab 1905 után játszódik, az testvérek között is jelent még bő 30 évet nekik. Azalatt talán összespórolják a hajójegyek árát. Mert ha 1939 után még Varsóban élnek, akkor a sorsuk borítékolható. Ahogy végeredményben Anatevka minden lakójának sorsa is. Jente Palesztinába indul, és nyilván egy kopár kibucban fogja majd feltörni a sivatagot. Hava, Tevje kitagadott lánya orosz férjével Krakkóba készül, ami egy fokkal jobb, mintha osztoznának a falubeliekkel a hamarosan bekövetkező Nagy Októberi következményeiben. Ők majd Krakkóban fognak 35 év múlva családostul éhen halni, nem Ukrajnában. Nyernek nagyjából öt évet.
Az új bemutató végére azonban új kombinálnivaló adódik. Nem is annyira az, hogy miként szimbolizálja Tevje mind rosszabb állapotban lévő lova a falu egyre kiszolgáltatottabb lakóit, mert láttunk már táncoló szimbólumot színpadon. Ám mintha válasz születne a kérdésre, milyen is a „hiteles, tradíciókon alapuló, értékmentő és értékteremtő, a kortárs hazai kulturális élet szemléletváltozásának irányvonalait a gyakorlatban is elhivatottan képviselő, letisztult zenés színház” – ahogyan azt az Operett Színház igazgatója megjelölte.
A rendező Percsiket, az ősbolsevik, lúzer diákot a szemléletváltozásnak és az irányvonalnak megfelelően kistafírozta a tradíciókon alapuló vörös rekvizitekkel. Percsik kordéján sarló és kalapács van, benne vörös csillagos könyvek. Szavalva kéri meg Hódel kezét, mintha Majakovszkijt mondana, miközben vörös lobogót lengető táncosok lepik el a színpadot körülöttük, ők pedig Vera Muhina végtelenségig megunt szobrába merevedve emelkednek magasba.
Lefordítom: Percsik nem a saját vesztébe rohanó anarcho-bolsevik hülyegyerek, akit Szibériába száműznek, hanem annak a vérkommunistának az előképe, aki a valóságban később halomra lövette az ilyen Percsik-féléket. Például Sztálin. Aki megjárta Szibériát, és az aktuális ellenségnél csak egy kicsit utálta jobban a zsidó ősbolsevikokat.
Talán lehetne a zsidó Szverdlov, de ő Szibéria után Moszkvába visszakerülvén 1919-ben gyorsan meghalt influenzában, nem várta meg, míg az akkoriban szokásos öngyilkosságot elkövetik rajta. A darabban elmondják, hogy ha Percsik kiszabadul, a feleségével majd felforgatják a világot, az azonban csak ebben az elhivatottan letisztult zenés színházban sejlik föl, hogy Tevje második lánya esetleg maga Krupszkaja lenne. Elég egy kicsi ahistorikus rendezői sandaság, színészeti mellhangok rezgetése, néhány vörös lobogó és vörös csillag ahhoz, hogy a néző számára világos legyen: a zsidókból lettek a kommunisták, belőlük meg a világ kínjainak felelősei. Schmidt Mária ajánlásával.
Golde egy marék anatevkai földbe ültetett virágot csomagol a bőröndjébe, azzal indul el a világba. Nem az van, hogy a rendező ne értené. Érti ő.