Már a madártojások is tele vannak műanyaggal – nem tudom kiverni a fejemből a hírt, mert a tojásokról az ellenzéki összefogás jut eszembe. Marhaság, persze, de ahogy közelednek a választások, úgy kellene mind inkább tisztában lennie az ország felének, az ellenzéki szavazóknak, hogy mi van az ellenzéki tojásban, amiben sok mindent szeretnénk találni, de politikai műanyagot a legkevésbé sem.
Ha akarnánk, se tudnánk jólértesültként magyarázgatni, inkább beismerjük: kezd nem tetszeni a látszat, pedig a választók többsége mégiscsak eszerint ítél. A kormánypártok csúcsra járatják identitáspolitikájukat az Európában általános elszigetelődéshez és tiltakozáshoz vezető homofóbiától a nacionalizmus táplálásáig, amit kiegészít a kormányfő uniós "reformterve", a hadüzenet az EU-nak. Az ellenzék meg csak nem akar rátalálni a talán egyetlen érvényes válaszra, saját pragmatikus politikájára és annak nyelvezetére. Pedig közzétette már alapvetéseit, és kimondta a legfontosabbat: alkotmányellenesnek tekinti a NER alaptörvényét, ami alapul szolgálhatna a IV. Köztársaság megalakításához. Súlyos szavak, de még nem elég súlyosak, hogy a közönséget magukkal ragadják. Válaszul viszont máris megérkezett, hogy az ellenzék alkotmányos puccsot szervez - pedig parlamentáris puccsot a NER csinált, és megérkezett az október 23-i békemenet ígérete is a Fidesz utcai mozgósításáról, ami a lehető legrosszabb emlékeket idézi fel.
Az ellenzék - nagy jóindulattal szemlélve - félreérti a pragmatikus politizálást, amikor egy évvel a választások előtt kierőlteti a választások utáni ellenzéki pártstruktúra felrajzolását, ha hajszállal győz az ellenzék, ha hajszállal győz a Fidesz. Ez - a szocialista párton belüli érthetetlen "mozgásoktól" a DK és az MSZP néma párharcán és a DK és a Jobbik "közeledésén" át, a Momentum köreiből szivárgó ingadozásig - a kormánypropaganda tapsától kísérve kínos látszatot kelt. Azt, hogy az ellenzék a szavazatoptimalizálás örve alatt csak a leendő parlamenti frakciók nagyságával - a leendő pártszerkezet, az erőviszonyok lenyomatával - van elfoglalva. Közben az előválasztás - az ellenzék legnagyobb politikai innovációja - kezd súlyát vesztve lebegni, pedig deklarált célja, hogy a választók nevezzék meg a nyerésre legalkalmasabb ellenzéki jelölteket. Kezdünk ott tartani, hogy az ellenzéki népfront elénk tálalt jelöltjére bólogathatunk.
A közönség mind kényelmetlenebbül forgolódik, nem érti, mi történik. A hírek, pletykák szivárognak, a szereplők szótlanok, és még a lojális szemlélő is csak annyira jut: a részletek rosszat tesznek az egésznek. Elbizonytalanítják a választót, aki pártútvesztőben látja magát, machinációkat feltételez mindenütt, veszni látja hitét abban, amiben már-már bízott: hogy egy ellenzéki győzelem után a rendszerváltás kapujában találhatja magát. Egy európai világban, ahol otthonosan mozog, ahol biztonságban érzi magát. Ahol mindenre kíváncsi, csak nem arra a műanyagra, amit esetleg a feltört ellenzéki tojásban talál. Pedig még a tojástöréstől is messze vagyunk.