MOL;Kemény Dénes;alapítvány;Miklósa Erika;Demeter Szilárd;

2021-07-01 22:29:11

Felállt a Mol-Új Európa Alapítványt irányító kuratórium

A vagyonkezelő szervezetben helyet kapott kultúrpolitikus, operaénekesnő, vízilabdaedző, kommunikációs szakember és olajcégvezető egyaránt.

A Mol és a magyar állam Mol-Új Európa Alapítványának kuratóriumi elnöke Miklósa Erika operaénekesnő, a tagok között van Molnár-Bánffy Kata kommunikációs szakember, Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Bacsa György, a Mol-csoport stratégiai ügyvezető igazgatója és Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója, míg a felügyelő bizottság elnöke Kemény Dénes, a magyar vízilabdaválogatott egykori szövetségi kapitánya – beszélt a személyi összetételről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója.

Amint arról korábban a Népszava is beszámolt, Hernádi szerint a kétszázmilliárdnyi köz- és Mol-vagyonból létrehozott alapítvány a tervek szerint a fenntarthatóságtól a gyermekgyógyászatig oly fontos és hosszú távú célokat szolgálna, „amit védeni kell az állami befolyástól is”.

Az elnök-vezérigazgató most arról beszélt, hogy szerinte „az alapítványba nem lehet belekötni”. Kiemelte, hogy az alapítvány elnökeinek kiválasztásakor a szakmai kiválóságot tartották szem előtt.   

Hernádi Zsolt azt várja az alapítványtól, hogy azt, amit a Mol képvisel Közép-Európában, azt hosszan támogassa, és „értékrendet” képviselve használják a 10 százalékos részvények hozamát.