A Les Éditions de Minuit minden tekintetben különleges. 1941-ben a német megszállás alatt alapította Jean Bruller francia író és illusztrátor, aki műveit Versors álnéven publikálta. 1942-ben kiadott első könyve, A tenger csendje igazi klasszikusnak számított az ellenállók körében, és ma is alapműnek tartják. A háború végére két tucatnyi könyv jelent meg a kiadónál. A francia irodalom olyan nagyjai adatták ki munkáikat, mint Paul Éluard, Louis Aragon, François Mauriac és André Gide. Néhány év alatt az egyik legnépszerűbb kiadó lett, hiszen megkerülte a Vichy-rezsim cenzúráját. 1944-ben egyedülálló módon kiadóként nyerte el a rangos Femina-díjat.
A világháborút követően azonban a kiadó pénzügyi nehézségekkel küzdött, így 1946-ban a mindössze 21 éves Jérôme Lindon vette át a gazdasági ügyek irányítását, 1948-ban pedig fel is vásárolta a vállalatot, amelyet 2001-ben bekövetkezett haláláig irányított.
Az Éditions de Minuit később is „harcias” kiadó maradt, amelytől tartottak a politikai élet irányítói. Az algériai háború idején könyveket adtak ki a kínzás ellen, amelyeket a francia cenzorok betiltottak. Két neves szerző, Maurice Blanchot és Georges Bataille is a kiadóhoz került. Előbbit Jean Paulhan, a Gallimard befolyásos szerkesztője protezsálta a Minuit-hez. Blanchot és Paulhan barátsága azonban épp az algériai háború miatt ért véget. Utóbbi ugyanis ellenezte az észak-afrikai francia gyarmat függetlenné válását és támogatta a francia hadsereg kemény fellépését.
Ekkortájt a Les Éditions de Minuit-ból egyfajta irodalmi forradalom indult, hiszen a „Nouveau Roman” otthonává vált. Az új stílus a klasszikus irodalmi regényből alakult ki. Az „új regény” elnevezés Émile Henriot-tól származik, aki a Le Monde egy 1957-ben megjelent cikkében használta először. A Minuit az új stílus egy sor neves szerzőjét igazolta le, köztük Alain Robbe-Grillet-et, aki esszégyűjteményt jelentetett meg a regény jővőjéről és természetéről (Pour un nouveau roman). Robbe-Grillet úgy vélte, el kell felejteni a hagyományos regényírás felépítését, cselekményeit, inkább a tárgyakra kell koncentrálni. Rajta kívül a Nouveau Roman képviselőjeként a kiadó állandó szerzője lett Michel Butor, Robert Pinget és Nathalie Sarraute. Az új stílus azonban nem aratott osztatlan sikert, csak szerény példányszámban sikerült eladni a modern műveket. 1984-ben a kiadó megkapta első Goncourt-díját, Marguerite Duras A szerető című művéért. Több mint kétmillió eladott példányával ez volt minden idők egyik legsikeresebb regénye. Szintén a kiadó presztízsét emelte állandó szerzője, Claude Simon 1985-ös irodalmi Nobel-díja.
A Minuit neve összefonódott Samuel Beckettével, vagy ahogy Jérôme Lindon egy interjúban fogalmazott, a kiadó „az ír drámaírónak köszönheti létét”. Beckett kéziratait sehol sem látták szívesen – Lindon azonban felismerte jelentőségüket és rendelkezett elég türelemmel ahhoz, hogy kivárja az áttörést. A Godot-ra várva című műből az első évében például alig több mint száz példányt adtak el, hamarosan azonban igazi sikerkönyv lett. Lindon tehát valóságos a kultúrharc élére állt, de a szakma hősévé vált. Szintén nagy siker lett Pierre Bourdieu legendás szociológiai tanulmánya, a Különbségek és megkülönböztetések.
1972-ben Lindon megalapította a Minuit című folyóiratot, amely tíz évvel később megszűnt. A kiadó soha nem adott ki évente húsznál több címet, és a közelmúltban olyan írókat fedezett fel, mint Jean Echenoz, Laurent Mauvignier, Jean- Philippe Toussaint.
A tulajdonos halála után, 2001 áprilisában lánya, Irène Lindon vette át a kiadó vezetését. Idén júniusban aztán bejelentették, a Gallimard anyavállalata, a Madrigall csoport vásárolja meg a céget a 72 éves Irène Lindon kívánságára, akinek nem volt örököse, és kijelentette, „ahogy öregszem, el kell gondolkodnom a cég, a dolgozók és a szerzők jövőjén.” A tranzakciót sajtóközleményben, általános meglepetésre jelentették be. Folytatódik tehát a nagyobb kiadók fokozatos megerősödésének trendje Franciaországban is.
A Minuit hivatalosan januártól kerül a Madrigall-csoporthoz. A Minuit katalógusát és presztízsét tekintve a legfontosabb kiadó a Gallimard mellett. Annyi bizonyos, hogy Irène Lindon utóda Thomas Simonnet lesz, aki 2006 óta a Gallimard kortárs irodalom kollekcióját (L'Arbalète) irányítja. Sokan úgy vélik, nem szabad temetni a kiadót, hiszen pénzügyileg remek vállalkozás, éves forgalma négymillió euró. Hiba is lenne kitörölni a nevét az irodalomból, hiszen neve egy korszakéval forrt össze.
