Fidesz;Orbán Viktor;európai populisták;

2021-07-05 06:11:00

Blöff jobbról

Kezdjünk aggódni? Eljött a populisták ideje? Először fogott ugyanis össze az Európai Parlament két jobboldali radikális frakciója, az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint a Szabadság és Demokrácia Európája több pártja, kiegészülve a Fidesszel. Alakul a szélsőjobb összefogás, gondolnánk, egy lépéssel közelebb kerülnek ahhoz, hogy az EP-ben közös képviselőcsoportot hozzanak létre - mindezt talán Orbán Viktor vezérletével.

A közös frakció megalapításáig azonban még sok száz lépést kellene megtenniük. A pénteken közzétett politikai nyilatkozat – nevezzük ennek – egy fércmű, ami arról árulkodik, nagy nehézségek árán tudtak olyan közös pontokat felsorolni, amelyekre a szélsőjobb pártok többsége rábólinthatott. Az már unalomig emlegetett „szuverenitás” kérdésével hozakodtak elő, mennyire aggódnak amiatt, hogy Brüsszel felé mozdult el a döntéshozatal, de arra már nem adnak választ, mégis miként képzelik Európa reformját. Úgy látják, veszélybe kerültek az EU-ban a tradicionális értékek, feltűnő azonban, hogy az azonos nemű párok létére vagy arra, hogy családot csak férfi és nő alapíthat-e, nem térnek ki. Nem is térhettek, mert már ebben a kérdésben sincs egyetértés a populisták között. Amit Magyarországon törvénybe iktatnak, az például Marine Le Pennek nehezen lenne elfogadható.

Közös populista programról tehát szó sincs, a dokumentum Európa ijesztgetése, mindenfajta tartalom nélkül. Egy politikai blöffnek lehetünk tanúi már csak azért is, mert az sem tisztázott, ki álljon egy ilyen szélsőjobb mozgalom élére. Önjelölt bőven van, Orbán Viktoron kívül említhetnénk Giorgia Melonit, az Olasz Testvérek elnökét, vagy a lengyel kormánypártot, a Jog és Igazságosságot.

Hogy mennyire komoly ez az egymásra borulás, azt Matteo Salvini pártja, a Liga szerepvállalása jelzi. A politikai erő ugyan aláírta a dokumentumot, és mélységesen aggódik a szuverenitásért, de otthon tagja az európai együttműködés elmélyítését szorgalmazó Draghi-kormánynak. Ha ennyire futja a szélsőjobbtól, akkor olyan nagyon azért nem kell tartani tőle.