kínai vakcina;Sinopharm;

2021-07-06 06:23:46

A cinizmus csúcsa

Sajnos az már lerágott csont, hogy a kormány által történelmi sikerként tálalt kínai Sinopharm oltás a hatvan éven felüli korosztály jelentős részében nem váltott ki megfelelő immunválaszt, ezért az ezen csoportba tartozók nem tekinthetők a Covid-19 ellen védettnek.

Nem túlzás azt állítani, hogy ebben szinte valamennyi magas reputációjú hazai szakember (virológus, immunológus, infektológus, stb.) egyetért. Ők azért vállalhatják nyíltan a tudományosan megalapozott véleményüket, mert koruk és/vagy eddig elért szakmai elismertségük miatt nem kell tartaniuk a nem kívánatos következményektől. Akinek van mit veszíteni – mint pl. a fiatalabb korosztályba tartozó pécsi tudós -, inkább hallgat. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint ezt a helyzetet egy harmadik – célszerűen mRNS-alapú – oltással kellene orvosolni. A rengeteg negatív eredményű teszt legutóbb a Videoton cégnél elvégzett átfogó vizsgálatok eredményeivel is szaporodott.

A kormányzat már nem tud átlépni az egyre erősebb felháborodás hullámain, ezért a közelmúltban az Operatív Törzs közzétette, hogy készen áll a harmadik oltásra, amennyiben azt a gyártók alkalmazási előírásukban javasolják. Elképesztő cinizmus, aminek célja, hogy azok esetében, akik nem tudnak a sorok között olvasni, ideig-óráig csillapítsa a felháborodást. Szóval Müller Cecíliáék arra várnak, hogy majd a Sinopharm bejelenti, hogy a terméke nem elég hatásos, és ezért javasolja a harmadik oltást egy konkurens gyártó termékével. Ennek a valószínűsége kb. akkora, mint a lottó ötösé. Tőlük legfeljebb annyi várható, hogy a saját oltásukból javasoljanak egy harmadikat.

Ez annál is inkább így van, mert ebben az ügyben a kínai gyártó sokkal korrektebb volt, mint pártunk és kormányunk. Ugyanis ők az OGYÉI honlapján megtalálható leírásukban korrekt módon közölték, hogy az oltóanyaggal a 60 éven felüli korosztályban gyakorlatilag nem végeztek klinikai teszteket, és az ilyen korúak minimális számú tesztjének egy része nem mutatott kielégítő védettséget. És az a bizonyos harmadik oltás már ebben az anyagban is szerepelt.

Érdekes módon akkor, amikor a kormányzat a félrevezető, manipulatív tájékoztatással kierőszakolta több százezer hatvan év feletti ember oltását ezzel a szerrel, nem volt olyan fontos az alkalmazási előirat betartása. Akkor a vonatkoztatási pont az olyan, egészségügyi tudományos felkészültségükről híres országok gyakorlata volt, mint az Egyesült Arab Emirátusok és Bahrein. Ahol egyébként a népességszerkezetben a magyarral ellentétben alig jelenik meg az idősebb korosztály, mivel a népességszaporulat döntő része a bevándorló vendégmunkásokból kerül ki. Most, hogy ezekben az országokban elkezdték az érintettek harmadik oltását, már nem ők az etalon, hanem az alkalmazási előirat. Arra nem kötnék nagy összegű fogadást, hogy azok, akiknél az eddigi két oltás nem idézett elő megfelelő immunválaszt, felvennének-e egy harmadikat ugyanebből a vakcinából.

Még mielőtt az „oltásellenes baloldalhoz” sorolnának, szükséges rögzítenem: nem önmagában a kínai vakcinával van baj (ha az árát nem tekintjük, de most nem erről van szó). Az hagyományos technológiája ellenére a 18–59 éves korosztályban a rendelkezésre álló adatok szerint jó eredményekkel alkalmazható. Viszont az, hogy nálunk éppen az idősebb korosztálynál használták, több, mint bűn, hiba! Mivel a klinikai tapasztalatok nem álltak rendelkezésre, és erről az oltást felvevőket nem tájékoztatták, ez nem nevezhető másnak, mint emberkísérletnek. Miheztartás végett idézem az Alaptörvény III. cikk (2) szakaszát: „Tilos emberen tájékoztatáson alapuló önkéntes hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni.”

Mindezek ellenére sokakkal ellentétben én nem vonom kétségbe, hogy a kormányt a jó szándék vezette a kínai vakcina behozatala és alkalmazása során (most megint tekintsünk el a politikai célú, látványos repülőtéri fogadtatásoktól). A baj az, hogy jól láthatóan azért ódzkodnak a harmadik oltástól, mert az egyet jelentene a korábbi hiba beismerésével, miközben tudni illik, hogy Orbán Viktor soha nem hibázik. Na innentől kezdve viszont ennek a bizonyos jó szándéknak a feltételezése veszélyben forog.