hadiipar;honvédség;haderő;

2021-07-09 06:00:00

Ostromlók nélküli erőd: régiós szinten sem rettenetes még a magyar had

Létszámgondokkal küzd a honvédség is, s bár az utóbbi években jelentős technikai fejlesztések és anyagi költések voltak, a politikusi nyilatkozatok elrettentő hadereje még regionális szinten sem látható.

Egymást érik a harciasabbnál harciasabb kormányfői nyilatkozatok: Orbán Viktor nemrég úgy fogalmazott: „a feladat felépíteni egy modern, erős hadsereget, hogy Magyarországot megtámadni még véletlenül se jusson eszébe senkinek. A magyar hadseregnek elrettentő erővel kell bírnia”.

Természetesen nem Orbán Viktorról lenne szó, ha legalább fél szemmel ne a harcias nyilatkozatok politikai hozadékát figyelné. A jobboldali célközönségben népszerű téma a hadsereg, a honvédelem, az „ostromlott végvári” Magyarország mítosza. A valóságban Magyarország határait körös-körül NATO vagy NATO-társult államok veszik körül (illetve a semleges, ám baráti és politikailag stabil Ausztria). Ugyanakkor tény, hogy a 2014-ben a hibrid háborúvá vált donyecki orosz agresszió volt az, ami alapvetően megváltoztatta a NATO térségre vonatkozó védelmi doktrínáját, így a korábbi, jellemzően békefenntartó missziós műveletekkel szemben előtérbe került, hogy a térség országai is önállóan ideig-óráig el tudják látni a területvédő szerepüket. Ez praktikusan annyit jelent, hogy képesek kell legyenek arra, hogy a NATO főerők megérkeztéig a megtámadott ország tartani tudja magát.

A korábban missziós műveletekre koncentráló kormányzatok miatt Magyarországon jobbára elmaradt főképpen a páncélos és tüzérségi alakulatok modernizációja, így a magyar haderő a rendszerváltás előttről megörökölt szovjet haditechnikára támaszkodott és ez volt a helyzet a NER-éra első felében is. Ráadásul a térség fegyveres erői – főleg az amerikai haditechnikát vásároló Románia és Lengyelország – réges-régen elhúzott a magyar haderő mellett. A regionális vezető szerepről ábrándozó politikusi nyilatkozatokkal szemben a 2016-ban meghirdetett hadsereg modernizáció a valóságban sokkal inkább tűzoltás és gyorsított ütemű ráncfelvarrásról szólt.

Míg Orbán Viktor és alárendeltjei rendre szavakban „regionális katonai hatalommá” teszik Magyarországot, a NATO összesítésekből az derül ki, hogy hazánk jelenleg is jobb esetben a középmezőnybe tartozik a régiós katonai hatalmak közül. Ha a GDP arányos, teljes katonai költéseket nézzük, Magyarország sereghajtó: 2020-ban NATO-becslések alapján a szövetség tagállamai átlagosan bruttó nemzeti termékük 1,86 százalékát költik védelemre, míg Magyarország 1,4 százalékot. A NATO által ajánlott 2 százalékot várhatóan 2026-ra érjük el.

Folyó adatok alapján még kézzelfoghatóbb a különbség: Magyarország a 2020-as becslés szerint 1,8 milliárd dollárnyit költhetett védelemre, míg Románia 5,4 milliárdot, Lengyelország 12 milliárdot, de még Csehország is 3,3 milliárdot fordított a haderejére. Az egyetlen, amiben listavezetők vagyunk, hogy jelenleg a NATO-ban a katonai büdzséjéhez képest arányaiban Magyarország költi a legtöbbet – javarészt német – haditechnikára. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy ez egy 2020-as pillanatnyi állapotot jelent, amikor Magyarország javában vásárolt, míg a térségben Románia és Lengyelország már jóval hamarabb elkezdte modernizálni a haderejét. A magyar fegyverkezés sem az Orbán-kormány sajátja, hanem a NATO összes tagállamára jellemző, így a teljes NATO költségvetés is jelentősen megugrott 2016 után.

Politikusi szóvirágok és a valóság

A „régió meghatározó haderejéről” szóló politikusi szóvirágok mögötti valóságot alighanem a hadseregek mérete is tükrözi. NATO becslések szerint 22 ezer ember szolgál a magyar hadseregben, a román haderő 65 ezer körüli, míg a lengyel sereg 120 ezer, Ukrajna pedig éppen negyedmillió embert tart fegyverben. Ezek az arányok a jövőben sem igazán változnak. A honvédség fejlesztését előirányzó, ambiciózus Zrínyi 2026-os program azzal számol, hogy 2026-ra nagyjából 30 ezer fő professzionális katonája legyen az országnak és 20 ezer tartalékosa. Azaz a magyar haderő legfeljebb a 7 ezer fős szlovén, a 15 ezer fős - igaz, valódi háborúban is edzett – horvát és a 12 ezer fős szlovák haderővel állítható párba. Ausztriával már kevésbé, bár a haderő emberállománya magyaréhoz mérhetően 22 ezer körüli, ám a sógorok katonai költségvetése bő kétszerese a magyarnak.

Ennél nagyobb hadsereg kiépítése jelenleg legfeljebb a vágyálom kategóriája, mivel a katonaságot is sújtja az általános munkaerőhiány. Szerte Európában a toborzóirodákba bekopogott a gyermekkorát sokszor számítógép, laptop előtt eltöltött X vagy Z generáció, a fiatal jelentkezők több mint fele azonban kihullik. A másik nagyon nagy – és egyelőre megoldatlan – probléma a magas fluktuáció, vagyis hiába a sikeres toborzás, ha utána sokan leszerelnek, amint lejár a szerződésük. A probléma olyan jelentős, hogy minisztériumi forrásaink szerint ez volt az egyik oka, hogy június 1.-i hatállyal váratlanul menesztették Korom Ferencet, a Magyar Honvédség parancsnokát. Utódjának, Ruszin-Szendi Romulusznak egyik fő feladatául szabta a miniszterelnök, hogy „fiatalok tízezreit nyerje meg, készítse fel, képezze ki a haza védelmére és a katonaeszmények tiszteletére”.

Kérdésünkre az új parancsnok nem is tagadta, hogy a fluktuáció komoly probléma. Szerinte ez nem annyira a tisztikarra jellemző – ott éves szinten 5 százalék alatti a távozók aránya –, hanem a legénységi állományra, ahol „kétszámjegyű” a lemorzsolódás.

Nem véletlen, hogy az utóbbi években a kormányzat új életet lehelne a honvéd sportszövetségekbe. A hadsereg megpróbálta látványosan kivenni a részét a koronavírus-válság okozta munkanélküliség felszámolásából, így elindította a „speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálatot", ahová 18 és 50 év közötti munkanélküliek jelentkezhettek. A program alapelgondolása – már a politikai üzeneten túl - az volt, hogy a tárca így is próbál a munkanélküliek köréből valamennyit a hadsereg közelébe édesgetni, hogy a kiképzési idő alatt fizikailag is felkészítsék a jelentkezőket a tényleges katonai pályára.

Jellemző módon ez a szolgálati forma indítása is rámutatott a valóság és az orbáni szóvirágok közötti különbségre. Így Orbán Viktor szemrebbenés nélkül úgy harangozta be a programot, hogy a válság miatt képződött százezres munkanélküliséget majd felszívja a közmunka és a hadsereg. Ehhez képest a 2021 februárjában elstartolt programra első körben 600-an jelentkeztek.