A dél-morvaországi Hruskyban élő fémmunkás férfi, Miroslav Maroczki még szerencsésnek mondhatja magát. A magyar határtól alig száz kilométerre lévő falujára két hete lecsapó tornádó ugyanis nem tarolta le teljesen a házát – legalább a falak állva maradtak. Ottjártunkkor, csütörtökön is épp azt mérte fel, mi menthető még, és mi az, amiből újat kell vennie, építenie. És persze még mindig bosszankodott:
– Pont az elmúlt hetekben került szóba, hogy viharkárra is biztosítását kellene kötni. De végül elmulasztottuk ezt, nem gondoltuk volna, hogy ez megtörténhet.
Néhány romházzal odébb, a gerendákat cipelő Eliska Dolezalova, aki önkéntes segítőként szállt be a munkába, szintén arra figyelmeztetett, hogy senki sincs biztonságban:
– Ami itt történt, az bárkivel megtörténhet. Szerintem már várható is volt, hogy előbb-utóbb valami nagyobb szerencsétlenség történik, mert annyira megszaporodtak és szélsőségessé váltak a viharok.
A faluban – amelynek a tornádó utáni állapotáról pénteki számunkban írtunk részletesen – segítők, károsultak, hivatalosságok sora vélekedett úgy: a rájuk lecsapó vihar azt jelzi, a hasonló természeti csapásoktól védettnek hitt térségünkben sem lehetünk már nyugodtak.
Az élet hamar igazolta aggodalmaikat: péntekre virradóan újabb vihar pusztított Csehországban. A jégesővel, özönvízszerű esőzéssel kísért rendkívül heves szélviharban ketten meghaltak, két gyermeket súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani. A legsúlyosabb helyzet Nyugat- és Dél-Csehországban alakult ki.
– Lecsaphatott volna Magyarországon is június 26-án a cseh-szlovák határnál pusztító tornádó – állította lapunknak Komjáti Kornél, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) veszélyjelző osztályának munkatársa és a Viharvadászok Egyesületének elnöke. Mint mondta, egy kontinens egészét átfogó időjárási front méretéhez képest a magyar határtól számított nagyjából 100 kilométeres távolság úgyszólván semmi. Így puszta szerencse, hogy különféle időjárási tényezők együttállásából végül a cseh-szlovák határtérségben alakult ki a brutális erejű forgószél. Kérdés, hogy lesz-e mindig ilyen szerencsénk?
A szakember szerint a jelenlegi klimatológiai modellekből úgy fest: nagy a valószínűsége, hogy a heves időjárási események a jövőben Magyarországon is gyakoribbak lehetnek. Azt, hogy ezek az özönvízszerű esők, áradások, szélviharok vagy éppenséggel tornádó formájában jelennek-e majd meg, nem tudni.
A meteorológusok veszélyjelzése, figyelmeztetése egyelőre nem látszik a biztosítási statisztikákon. A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) összesítése szerint nincs jelentős változás a viharkárok nyomán kifizetett kárösszegekben. A Mabisz 2010 óta összesíti a május elseje és augusztus vége közötti „viharszezon” káreseményeit. Az elmúlt évtizedből a 2010-es volt a leginkább katasztrófa sújtottabb, akkor jókora árvizek is voltak. Akkor 312 ezer kárbejelentésre 30 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók. Az évtized közepéig azután 6-8 milliárd forint között mozogtak az évente kifizetett összegek, majd nyugodtabb évek következtek 3-4 milliárd forint közötti kárkifizetésekkel. Tavaly ismét viharosabb tavasz köszöntött ránk, így 6,6 milliárdos kárt kellett a biztosítóknak rendeznie. Az idei év egyelőre csendesebben indult, így félidőre egyelőre 2 milliárd forintnál tart a magyar biztosítók által kifizetett károk összege.
„Nem kellene ölbe tett kézzel várni”
- A klímaváltozás miatt fel kell készülni arra, hogy az elkövetkező években még szélsőségesebb időjárás sújtja a mezőgazdaságot. Más kérdés, hogy egy tornádó okozta mezőgazdasági kárra ma még alighanem egyetlen biztosító sem kötne biztosítást, azt vis maior helyzetnek tekintené. Igaz, a gazdák sem szívesen fizetnék ki egy ilyen biztosítás tetemes összegét – mondta a Népszavának Raskó György agrárközgazdász, aki maga is több száz hektáron gazdálkodik. Szavai szerint már ma is szembe kell az extremitásokkal: ilyen hosszú és hűvös tavaszra, mint az idei volt, nem emlékszik senki. A sárgabarack nagy része elfagyott, s ha a következő napokban nem esik legalább 20-30 milliméter csapadék a jövő héten várható újabb nagy kánikula előtt, úgy elégnek a virágzó pollenek, és vége a kukoricatermésnek is.
Az aszály, a jég, és egyéb „elfogadható” időjárási események okozta károkra jelenleg is kötnek biztosítást a termelők, a búza, árpa, és más szántóföldi növények esetében ez hektáronként pár ezer, míg gyümölcsöknél pár tízezer forintos kiadást jelent évente. Ha egy olyan jelenséggel kalkulálnának, mint a tornádó, amely Európában jelenleg még sokkal kevésbé elterjedt, mint például az Egyesült Államokban, akkor ez az összeg a többszörösére rúgna, miközben az esemény bekövetkeztének esélye, így a kártérítésnek az esélye is csekély.
Raskó György szerint természetesen nem kellene ölbe tett kézzel várni, de legalábbis azt nagyjából 24 órával korábban pontosan tudnunk illene, mikor és hol sújt le ránk egy ilyen jelenség. Ez az előrejelzés elsősorban a hazai meteorológia szolgálat feladata lenne, amelynek ehhez a feladathoz még fel kellene nőnie, hiszen egyelőre az átlagos napi jóslataik is pontatlanok olykor. Az agrárközgazdász szerint az előrelátás amúgy sem a magyar ember sajátja, mi jellemzően siránkozni szeretünk, sajnáltatják magunkat, de nem oldjuk meg a problémáinkat. Magyarország vizekben például rendkívül bőséges, de ezeket hagyjuk „átfutni” az országon, anélkül, hogy egy részüket víztározóba vezetve a gazdák öntözését segítenénk. Példaként hozta fel, hogy a Balaton egy részét lecsapoljuk a Sió csatornán keresztül, csak azért, mert néhány üdülőfaluban panaszkodnak a telektulajdonosok, hogy elöntötte a kertjüket a tó: príma minőségű, tiszta vizet folyatunk át így a Dunába, ahelyett hogy a tolnai dombság három alkalmas pontján gyors megtérülésű mini víztározókat alakítanánk ki, és oda irányítanánk ezt a „felesleget”. Szavai szerint nem elég büszkélkedni azzal, hogy milyen jó zsíros a magyar föld, az adottságokat kihasználva azon legalább úgy kellene termelünk, mint egy holland gazdának, aki egy hasonló minőségű területen a miénkhez képest tízszeres terméshozamot képes elérni. Ha pedig gondolkodó nemzet lennénk, akkor alkalmazkodnánk a klímaváltozáshoz, és ezen a kiváló minőségű termőföldön nem a szántóföldi kultúrát erőltetnénk, ami alacsony hozzáadott értékű terméket eredményez, hanem az öntözéses zöldségtermesztést. - Doros Judit
