oltás;vakcina;Chile;koronavírus;Sinovac;

2021-07-13 08:30:00

Csalódtak a kínai vakcinákban

Chilében egyre több tanulmány erősíti meg, hogy a Sinovac nem annyira hatékony, mint a Pfizer/BioNTech vakcinája. Ennek akár politikai következményei is lehetnek.

Kína nem is olyan rég még a dél-amerikai államok „oltóbajnoka” volt. A térség államai közül messze itt kapták meg a legtöbben a koronavírussal szembeni immunizáláshoz szükséges vakcinát. Úgy tűnt, hogy a különösen Chile jár jól. Az ország gyorsaságára jellemző, hogy az e tekintetben világbajnoknak is nevezett Izraellel említették egy lapon. A teljes lakosságnak már majdnem a 70 százaléka kapott legalább egy oltást. Ha csak a felnőtteket vesszük alapul, ez az arány már a 80 százalékot is meghaladja. A kormány ugyanakkor nem áll meg, augusztus elejéig a lakosság 80 százalékának kívánja beadatni a vakcinát, melynek révén elvben már elérnék a nyájimmunitást, így Chile megszabadulhatna a koronavírustól.

A dél-amerikai állam világviszonylatban is gyors fellépése annak köszönhető, hogy hamar vásárolt a kínai Sinovac oltóanyagából. A beadott oltások háromnegyede e gyártótól származik, ami mindeddig 17,5 millió adagot jelent. A Biontech/Pfizer mRNS alapú vakcinájából viszont jóval kevesebbet, ötmillió dózist adtak be. A brit-svéd AstraZeneca oltóanyagából kevesebb mint 400 000-et használtak fel, s ugyanennyit a CanSino nevű, szintén vektoralapú vakcinából, ami ugyancsak kínai gyártmány és elvben egy dózis is elég belőle az immunizáláshoz.

A kiváló adatok ellenére az új fertőzések száma nem csökkent tartósan, és a halálesetek száma továbbra is magas. Márciusban második pandémia hullám érte el az országot, és újabb zárlatot rendeltek el. Áprilisban és májusban a számok ismét megugrottak. A hatóságokat különösen az aggasztotta, hogy azok közül is sokan kerültek az intenzív osztályra, akik már egy, vagy akár két dózist kaptak a vakcinából.

A gyors terjedésnek több oka lehet. Sok chilei az év elején vette ki nyári szabadságát. Mivel akkor egyre csökkent a fertőzések száma, mind kevesebben tartották be a higiéniai és távolságtartási szabályokat. A kormányt is felelősség terheli, nem tette lehetővé az otthoni munkavégzést ott sem, ahol erre minden további nélkül lehetőség lett volna.

Ami azonban különösen nagy pofon volt a kabinetnek: a Sinovac vakcinájáról egyértelműen kiderült, hogy nem kellőképpen hatékony. Ezt egy a napokban közzétett tanulmány is igazolja: az oltóanyag elmarad a Pfizer/BioNTeché mögött. A kínai oltóanyag mindössze 66 százalékban segített a Covid megelőzésében a teljesen beoltott felnőttek körében, szemben a Pfizer/BioNTech 93 százalékos hatékonyságával.

A kutatás szerint mindkét oltás véd a súlyos betegség ellen. A Sinovac ugyanakkor valamivel kevésbé volt sikeres a kórházi kezelés és a halálesetek megelőzését illetően, mint a Pfizer mRNS alapú vakcinája – olvasható a New England Journal of Medicine című szaklapban megjelent tanulmányban. A kutatást februártól májusig végezték, amikor a vírus alfa- és gammatörzse (korábbi nevén a brit illetve a brazil variáns) volt a Chilében leggyakrabban kimutatott változat.

A The Lancet című szaklapban ismertetett klinikai vizsgálat jobb eredményeket mutat, ebben 83,5 százalékos védettséget állapítottak meg. Ezek adatok egy Törökországban, több mint 10 000 résztvevőn végzett 3. fázisú vizsgálatból származnak.

A Sinovac csekélyebb hatékonyságának komoly politikai következményei lehetnek. Az országban érezhetően nőtt a Kína-ellenesség, a közösségi oldalakon mind több kirohanás olvasható az ázsiai szuperhatalom ellen. A chileiek egyre gyakrabban keresik fel az oltóközpontokat és ragaszkodnak ahhoz, hogy Sinovac helyett a Pfizer/BioNTech oltóanyagát kapják meg. Az orvosok azonban gyakran széttárják a kezüket, mert az amerikai-német termékből hiány van, bezzeg a kínaiból jócskán maradt még raktáron. Ezért mégis azt próbálják tanácsolni az embereknek: inkább válasszák a kínai vakcinát, mert bár kétségtelenül kevésbé hatékony, de valamilyen védettséget mégis ad.

Ám egyre nehezebb rávenni erre az embereket. A bizalmatlanságot pedig csak növeli a Santiago de Chilei Egyetem tanulmánya, amely azt erősíti meg, hogy a Sinovac a mutációkkal szemben is kevésbé hatékony. A dél-amerikában terjedő, lambdának nevezett változat különösen erősen csökkenti a Sinovac hatékonyságát. A mutánst először tavaly év közepén regisztrálták Peruban. Chilében az új fertőzések körülbelül egyharmadát a lambda okozta.

A tanulmány szerint a Sinovac kevésbé sikeres a gamma mutáns ellen is, amely a brazil Amazonas vidékéről származik. Jelenleg ez a legelterjedtebb variáns Chilében. És az Egyesült Királyságból származó alfa-változathoz képest a Sinovac szintén veszít hatékonyságából. Az még egyelőre nem ismert, hogy a kínai oltóanyag hogyan áll helyt az először Indiában észlelt delta-változattal szemben. A chilei kormány mindenesetre gyorsan reagált, miután június végén egy, az Egyesült Államokból érkező nőnél kimutatták a delta-variánst, július közepéig lezárták a határokat.