A thesszaloniki metróvonal építése számos vicc forrása Görögországban, mert mintha jellegzetes görög tragikomédia elevenedne meg a helybéliek szeme előtt. Bár már 1910-ben felmerült egy földalatti vasúti rendszer kiépítése, a tervezés csak a nyolcvanas években kezdődött meg, maga az építkezés pedig 1986-ban. Ám ez csak három évig tartott, pénzügyi nehézségek miatt be kellett rekeszteni, s mivel később ara jutottak, hogy a már elkezdett nyomvonal további építése gazdaságtalan lenne, 2003-ban új tervekkel álltak elő, amelynek gyakorlati megvalósítását 2006-ban kezdték el. Csakhogy az építkezés során számos régészeti kincsre bukkantak, ami még inkább lelassította a munkálatokat. 2018-ban Alekszsz Ciprasz akkori görög miniszterelnök némi iróniával jegyezte meg: „Srácok, mi van ezzel a metróval, el fog készülni valaha?”
Hogy a nehézségeket érzékeltessük: 2019 februárjában a fővonal munkálatai 95 százalékban befejeződtek ugyan, de 28 hónapos csúszásra kényszerültek, miután a munkások újabb történelmi lelőhelyre bukkantak. A legnagyobb archeológiai kincset azonban korábban, még 2008-ban találták meg, meglepően jó állapotban. Bizánc második városában egy a Kr. u. IV. és IX. század közötti utcai kereszteződésre bukkantak. Az 1500 négyzetméteres ásatási terület, egy 77 méter hosszú, márványlapokkal burkolt utcát, egy közteret, épületeket, köztük aranyművesműhelyek maradványait tartalmazza. Emellett monumentális kapura is bukkantak, amelynek oszlopai még mindig több mint két méter magasan állnak. Ez a főutca, amely a nyugati Aranykaputól a Galerius császár diadalívéig és a keleti Kasszandriai kapuig tart, párhuzamosan fut a Via Egnatiával, amely egykor az Adriai-tengert kötötte össze Konstantinápollyal.
Bár valóban párját ritkító felfedezésről van szó, 2013-ban a metróépítés folytatásának biztosítása érdekében az akkori görög konzervatív kormány elrendelte, hogy a leletegyüttest bontsák le, szállítsák el, és csak később kerüljön vissza eredeti helyére, emlékeztetett a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Két évvel a 2015-ös kormányváltás után az immár baloldali kormány felülvizsgálta ezt a döntést: a régiségek a helyükön maradtak volna, és az állomást csak a metróvonal többi részének befejezése után építették volna meg. Amikor aztán a konzervatívok 2019-ben visszatértek a hatalomba, elutasították a technikailag egyébként megvalósítható terv végrehajtását.
A kulturális és környezetvédelmi szervek ezért a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz fordultak. 2021. május elején a bíróság tizenhárom szavazattal tizenkettő ellenében úgy döntött, hogy az eltávolítást jogszerűen rendelték el, ami újabb tiltakozási hullámot váltott ki. Május 13-án Kiriakosz Micotakisz görög miniszterelnöknek nyílt levelet írt kétszáz neves kutató, a világ minden tájáról. Rámutattak, a régészeti műemlékek esetleges eltávolítása olyan következményekkel járna, mint amikor 1687-ben a velenceiek felrobbantották a Parthenón egy részét. A levélben utalnak arra, már más történelmi emlékek során is próbálkoztak a lebontás, el-, majd visszaszállítás módszerével, de az eljárás csődöt mondott: 2012-ben egy másik metróállomásnál talált bizánci főutca körülbelül 40 méter hosszú szakaszát távolították el, de a kövek olyan károsodást szenvedtek, hogy a visszaállítás lehetetlennek bizonyult, az archeológiai csoda odaveszett.
A Központi Régészeti Tanácsot, melynek tagjait a görög kormány nevezi ki, nem hatotta meg a tiltakozás, ragaszkodik az elszállításhoz. Arra azonban nem adott választ a grémium, hogyan történjék mindez és mennyibe kerülne a műemlékek visszaszállítása. A régészek nem alaptalanul attól tartanak: ha a kincsek épségben túlélik is az elszállítást, a visszaszállításukat valószínűleg különböző ürügyekkel (költségek, biztonság, a metróvonal működésének megzavarása….) lehetetlennek minősítik. És még ha a részleges visszatelepítés lehetséges lenne is, a helyszín akkor már nem felelne meg az UNESCO világörökségi címhez szükséges hitelességi követelménynek.
A kormány azt reméli, az elszállítással felgyorsíthatják a metró építését, de ez merő illúzió. Ha az emlékműveket eltávolítanák, új ásatásra lenne szükség, mivel a komplexum alatt más, három méter mélyre becsült rétegek is találhatók, amelyek ezer évre visszanyúló régészeti kincseket foglalhatnak magukban. Különösen sajátos egyébként, hogy az elszállításhoz annyira ragaszkodó kulturális miniszter még egyszer sem látogatott el az ásatás helyszínére.
Az athéni kabinet nem méri fel, mekkora károkat okoz. Egyrészt e felbecsülhetetlen értékű leletet semmisíti meg, másrészt sokan elkezdenek kételkedni abban, hogy a kormány valóban a kulturális örökségek védelmezője-e.
S még egy jellegzetesen görög mellékszál: a metróépítést az Európai Beruházási Bank (EBB) finanszírozza. Ennek alapszabálya rögzíti: az egyes projektek megvalósításánál figyelembe kell venni a környezeti és kulturális tényezőket. A görög kormány azonban biztosra ment: nem tájékoztatta az EBB-t a páratlan régészeti felfedezésről.