gondozó;szociális ellátás;migrációs problémák;

2021-07-15 06:40:00

Nyugatra vándorló gondozók: olcsóbb a családokra hárítani

A szegény, tanulatlan, idősödő nőkből könnyen lesz feketén foglalkoztatott bentlakásos gondozó egy hazájuktól Nyugatra eső országban.

A 82 éves Editről nyolc évvel ezelőtt derült ki, hogy Alzheimer-kóros. Az idős nő egyedül él, férje hosszú évekkel ezelőtt elhunyt, a lánya egy másik városban lakik. Amikor meg lehetett vele beszélni a helyzetét, közölte a családjával: idősotthonba nem megy, mert a húga ott él, s nincsenek túl jó tapasztalatai. A helyi házigondozói szolgálat sem jöhetett szóba nála, ugyanis mindössze napi egy óra segítséget tudtak volna biztosítani neki. Ezért a család lázas keresésbe kezdett, hogy találjanak mellé valakit, aki egész nap figyel rá. Így találtak rá a nála csak tíz évvel fiatalabb Icára, aki vasárnap estétől péntek délutánig Editnél lakik, gondozza, füröszti, illetve a házat is tisztán tartja. Hétvégére pedig a család látja el.

A 30 éves Zolinak egész jó diplomája van, mérnökként végzett. Feleségével és két gyerekével egy Székesfehérvár közeli faluban éltek több hitelük miatt nehéz anyagi helyzetben. Az adósságcsapdából végül úgy tudtak kitörni, hogy Zoli egy munkaközvetítő ügynökségen keresztül kiment idősgondozónak Londonba. Egy ágyban fekvő idős férfit gondozott, aki 24 órás ellátást igényelt, így nála is lakott. Három év múlva tért haza annyi pénzzel, amivel rendezni tudták a hiteleket és ismét nyugodt szívvel tudott elhelyezkedni a szakmájában.

Az szokatlan, hogy egy fiatal férfi vállalt ilyen munkát, a fenti élethelyzetek azonban tipikusak Közép-Kelet-Európában. Az idősgondozás az egész kontinensen megoldatlan, ezért folyamatos a munkaerő, jellemzően nők áramlása Keletről Nyugatra. Tőlünk az Elbán túlra mennek, helyükbe pedig a keleti régióból érkeznek a gondozók, a legtöbben nem szakképzettek, legfeljebb rövid tanfolyamot végeztek. Elindult egy láncreakció, a nyugatra indulók óriási gondozási hiányt hagynak maguk mögött. 

A Katona Noémi és Melegh Attila szociológusok szerkesztette – a Friedrich Ebert Alapítvány támogatásával készült – „A gondoskodás hiánya felé” című kötetből kiderül, hogy térségünkből a legtöbb bentlakásos idősgondozót Németország és Ausztria foglalkoztatja, a németeknél akár 400 ezren is lehetnek, az osztrákoknál pedig 85 ezren. A német időseket főleg lengyelek gondozzák, az osztrákokat szlovákok és románok, a magyarok és a csehek pedig mindkét országba mennek. A kötet egyik tanulmánya szerint a sok százezer migráns lengyel gondozó helyére ukránok érkeznek, de a pótlás nem mindenhol sikerül.

A kötetből az is kiderül, hogy ezeket a gondozókat méltánytalan fizetésekért alkalmazzák, nem jelentik be őket az adóhatóságnál és a társadalombiztosításnál, vagy ha igen, a legjobb esetben is napi nyolc órás munkaviszonyban, miközben 24 órás szolgálatban vannak.

Katona Noémi lapunknak hangsúlyozta: mivel Magyarországon az a bentlakásosnak nevezett gondozási forma, ahol a segítő a gondozott mellett lakik, rendszerint a fekete vagy szürke zónába tartozik, ezért hivatalosan alig van adat róla. Ez az ellátási forma nem jelenik meg a humántárca szociális terveiben sem, pedig máshol az ellátórendszerek abba az irányba mozdulnak, hogy a családokat a szociális szolgáltatások megvásárlásában segítsék, s ennek egy lehetséges területe a bentlakásos gondozók megfizetése. De a politika a közép-európai térségben nem foglalkozik a kérdéssel, a kormányok általános álláspontja az, hogy az idősek gondozása a családok feladata. 

A kötet nemzetközi tanulmányai arra világítanak rá, hogy a kontinensen belül egyre nőnek az egyenlőtlenségek, ahogy a kormányok a piaci szolgáltatások felé terelik a szociális segítségre szorulókat. Az egyenlőtlenségek erősödnek, a jobb helyzetben lévő polgárok a saját szabadságukat és kényelmüket veszik meg egy bentlakásos külföldi gondozó "megvásárlásával".

Katona Noémi szerint mindegy, hogy a nálunk dolgozó határon túlról érkezett magyar anyanyelvű gondozókról vagy a német nyelvterületen dolgozó magyarokról beszélünk, mindenki számára nagyon fontos lenne, hogy megfelelő érdekképviselethez jusson, s a munkaerőpiaci helyzete jogilag tisztázott legyen. Ahol előrébb járnak ebben, ott szakszervezeti és civil segítséget kaptak a gondozók. A fekete munka felszámolása azonban nemcsak nekik lenne fontos, hanem az őket foglalkoztató családoknak is, hiszen ma nincs semmilyen garancia arra, hogy amit tesz egy gondozó, az megfelel a minimális szakmai elvárásoknak.