kereskedelem;önkormányzatok;informatikai hiba;

2021-07-17 07:00:00

Központi hiba, helyi büntetés

Úgy tűnik, fordítva sül el a kormány szándéka az önkormányzati hivatalok dolgozóinak munkájával kapcsolatban.

Tovább nehezítette a kormány az önkormányzati hivatalok dolgozóinak munkáját a bürokráciacsökkentés jegyében. Hiába szerepeltek ugyanis már több ezer település kereskedőinek és szolgáltatóinak adatai két gyűjteményben is, az egyik megszűnt, a mindentudó ASP rendszer számai pedig átkerültek az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási (OKNYIR) Rendszerbe. Az átvitel azonban nem mindig volt sikeres. Sok helyen ráadásul nem is fértek hozzá az új rendszerhez a hivatali dolgozók – olvasható a Magyar Birtokvédelmi Szövetség közösségi oldalán megjelent helyzetértékelésben. A hibás vagy hiányos adatbázisért mégsem annak létrehozói a felelősek, hanem a települések jegyzői.

– Azoknak a településeknek, amelyek adataival gond van, a héten egy „leiratot” küldtek a kormányhivatalok, amely szerint törvényességi felügyeleti eljárás indul a jegyző ellen, ha nem javítják ki a pontatlanságokat. Mi azért nem kaptunk ilyen levelet, mert már az előző rendszer sem véglegesítette valamiért a bevitt adatainkat, így azok nem kerültek át az új OKNYIR adatbázisba – tudtuk meg Jánoshida polgármesterétől. Eszes Béla szerint így most egy ügyintéző a többtucat egyéb feladata mellett megint egyenként írogatja be a rendszerbe a boltok tulajdonosi adatait, címét és nyitvatartási idejét. Hivatalosan az új rendszer a korábban működő nyilvántartások összhangját hivatott megteremteni, ami a XXI. századi technikai körülmények között nem kellene, hogy gondot okozzon. Az informatikai fejlesztésre, ami egyébként hivatalosan csak június végén fejeződött be - és sok más elem mellett tartalmazza a kereskedelmi nyilvántartások hiteles adatbázisának létrehozását - 6,2 milliárd forintot költött a kormány uniós forrásból. A Miniszterelnökség kérdéseinkre kitartott amellett, hogy ők segítettek a jegyzőknek, mert hamarosan az ASP rendszeren keresztül egy mozdulattal küldhetnek adatokat az új kereskedelmi nyilvántartásba és ezzel teljesítik hivatalos nyilvántartási kötelezettségüket.