oltás;vakcina;járvány;koronavírus;

2021-07-17 06:00:00

Harmadik kör, negyedik hullám

A kormány áthárítja az újabb oltás megválasztásának felelősségét azokra az orvosokra, akik pénteken hallottak először erről a feladatukról.

Nehéz két hét előtt állnak az oltásszervezők, ha teljesíteni akarják Orbán Viktor miniszterelnök pénteken bejelentett céljait. A kormányfő ugyanis azt mondta: a kormány lehetővé teszi a koronavírus elleni harmadik oltás felvételét augusztus 1-től. A harmadik oltás felvételére – tette hozzá – a második után négy hónappal lesz lehetőség, de ettől orvosi javaslatra el lehet térni. Az is az orvos döntésétől függ, hogy kit, mivel oltanak.

A bejelentés egyik legnagyobb kérdése az: a döntési joggal felruházott orvosok mi alapján javasolhatják majd bárkinek, hogy a második oltás után mikor kaphat harmadikat és az milyen típusú legyen? Szabadon kell dönteniük vagy kapnak szakmai protokollt? A háziorvos vagy az oltópontokon dolgozó doktor dönthet majd erről? Lapunk ezeket a kérdéseket is megpróbálta tisztázni, megkerestük a humántárcát és az operatív törzset is, ám csak annyit írtak: a részletekről időben adnak tájékoztatást. Kérdéseinket feltetettük egy nagyobb kórház oltópontján és érdeklődtünk háziorvosoknál is. A legtöbben azt válaszolták: péntek reggel, a miniszterelnöktől hallottak először arról, hogy lesz ilyen feladatuk. A kórházi oltópont vezetője abban bízott, hogy mivel augusztus elsejéig még van két hosszú hét, addig talán minden részlet kiderül.

– Az nagyon jó, hogy végre bejelentette a harmadik oltás lehetőségét a kormányfő – reagált lapunknak Falus András immunológus professzor. Arra a kérdésünkre pedig, hogy melyik vakcinára melyik oltással lehet ráoltani, azt felelte: még nincs kellő tudományos tapasztalat, de nemzetközileg is az a vélemény, hogy az mRNS oltásokkal (Pfizer, Moderna) lehet alkalmas erre. A vektoros vakcinák esetében (AstraZeneca, Janssen, Sputnyik) nem szerencsés újabb vektorost adni, mert a vektorra is kialakul egyfajta „érzékenység.” Ezekre is ajánlható a mRNS vakcina. A Sinopharmra valószínűleg nincs értelme rátenni egy újabb Sinopharmot, mert kiszámíthatatlan, hogy mekkora immunitás épült fel az eddigiekben az érintettekben. A legvalószínűbb jó megoldás, ha ők harmadik vakcinaként egy Pfizert kapnak. Ezt követően pedig néhány hét múlva meg kellene mérni az antitestszintet és annak függvényében dönteni, szükséges-e számukra egy második Pfizer oltás is. Falus András szerint ezeket a kontroll vizsgálatokat térítésmentesen kellene biztosítani. „Sőt a mai bejelentés alapján evidensnek tartom, hogy erre kell lennie központi finanszírozásnak. Iszonyú sürgős lenne, hogy az a félmillió idős ember, aki a kínai gyártó adatközlése ellenére is, Sinopharmot kapott, mielőbb megkapja az újabb oltását, mert a delta vírus, már ott van Szlovákiában, Ausztriában és hatszor olyan gyorsan fertőz, mint az eredeti vuhani.” – fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy vajon annak is ajánlja-e harmadik oltást, aki például az év elején kapott Pfizert, azt mondta: akinek van két oltása, az nagy valószínűséggel védett a delta ellen is. Ha valaki ennek ellenére megfertőződik enyhe lefolyású megbetegedésre számíthat. Valószínűleg azonban egy év múlva, ahogyan az influenza-oltásoknál szokásos, mindenkit újra kell majd oltani. Hozzátette: engem februárban oltottak, és hiszek abban, hogy védett vagyok.

Pénteken Orbán Viktor bejelentette azt is, hogy az egészségügyi dolgozók számára kötelező lesz az oltás. Az idősebb korosztállyal kapcsolatban közölte: miután a 65 éven felülieknek csak a 85 százalékuk van beoltva, ők veszélyben vannak. Ezért az időseket „személyesen fel fogjuk keresni.” A házról-házra járásba bevonják a háziorvosokat, orvostanhallgatókat, rezidenseket is, nekik kell az időseket – miként a miniszterelnök fogalmazott – „rávenni, vegyék fel az oltást.” A kormányfő beszélt arról is, hogy a fiatalabbak oltása jól halad: a 16-18 év közöttiek átoltottsága 45 százalék körül van, a 12-15 év közöttieknél pedig 13-14 százalék körül mozog. Utóbbi miatt azt is bejelentette, hogy a szeptemberi iskolakezdés előtti két napon, hétfőn és kedden minden iskolában oltanak, ekkor valamennyi gyerek megkaphatja a védőoltást, akinek van szülői beleegyező nyilatkozata.