Brazília;Jair Bolsonaro;

2021-07-19 07:54:33

Bolsonaro elhagyhatta a kórházat

A brazil elnök tíz nap múlva már grillezett bordát szeretne enni.

A brit közszolgálati média cikke szerint a kezelés nem igényelt műtétet és a politikus azt ígérte, hétfőn visszatér az irodájába. Mint lapunk is megírta, azt követően szorult ellátásra, hogy tíz napig krónikus csuklás gyötörte. 

A szélsőjobboldali vezető egészségével azóta vannak gondok, hogy 2018-ban - amikor még elnökjelöltként kampányolt - egy rendezvényen hasba szúrták. Ekkor súlyosan megsérült, vérének negyven százalékát elveszítette és azóta már több műtéten is átesett. 

"Csak Isten távolíthat el engem abból a székből" - nyilatkozta Bolsonaro azt követően, hogy elhagyta a kórházat, utalva hivatalára. Hozzátette, már az első nap menni szeretett volna, de az orvosai nem engedték. "Remélem, hogy 10 nap múlva már grillezett bordát fogok enni" - reménykedett.

Egyúttal visszautasította azokat a közelmúltban felmerült vádakat, mely szerint egészségügyi minisztere törvénytelenül nyerészkedett volna a koronavírus vakcinákon A felvetések most egy nagyszabású kongresszusi vizsgálat tárgyát képezik, amelyek a brazil kormánynak a világjárványra adott válaszát hivatott feltárni. 

Az elnök egyre nagyobb nyomással néz szembe. A hónap elején tízezrek tüntettek ellene és egyre többen éles bírálatokat fogalmaznak meg, mondván, rosszul kezelte a járványhelyzetet.