lehallgatás;Pegasus;

2021-07-20 06:59:16

Lehallgatott belga diák: Nem lepődtem meg, és nem szeretném, ha megúsznák

Egy kis mozgósítási potenciállal bíró szervezkedés tagja volt, Adrien Beauduin úgy hiszi, véletlenül tartóztatták le.

Adrien Beauduin belga egyetemista, néhány évig tanult Budapesten, a CEU-n. Az ő telefonszáma is szerepel azon a listán, amit vasárnap este publikált egy nemzetközi tényfeltáró csapat. Információik szerint a listán szereplő mobilokat a magyar titkosszolgálatok egy fejlett kémszoftverrel, az izraeli fejlesztésű Pegasusszal hekkelték meg.

A célszemélyek közé keveredett Adrien is. "2018 októberében, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a CEU-nak el kell hagynia az országot, a diákok szervezkedni kezdtek. Kezdettől együttműködtünk magyar hallgatókkal, más egyetemek polgáraival is, mert egyértelmű volt, hogy nem csak a CEU-ról van szó, hanem az egyetemi szabadságról is", mesélte a 444.hu-nak a belga fiatalember.

November végére szerveztek egy nagy tüntetést, és elindították a Kossuth téren a Szabadegyetem nevű ingyenes programsorozatot. Szerettek volna jelen lenni a köztereken, és megpróbálták a különböző egyetemek hallgatóit összekapcsolni.

"Egészen kis csapatról beszélünk, ezért a mobilizációs képességünk szintén limitált volt. Szóval nem hiszem, hogy bárkinek igazi fenyegetést jelentettünk", magyarázta a Adrien Beauduin.

A fordulópontot a rabszolgatörvény hozta, és az, ahogy a diákság a szakszervezetekkel összekapcsolódott és fontos társadalmi problémák emblémájává vált. A december 12-i tüntetés volt az első, hogy karhatalmat kellett bevetni a tüntetők ellen, ilyesmire 2006 óta nem volt példa. Aznap este a belga diákot letartóztatták.

"Teljesen véletlen volt, rosszkor voltam rossz helyen. A tüntetés végén épp hazaindultam volna, és a rendőrsorfal közelében álltam, amikor valakik meggyújtották a karácsonyi dekorációnak kitett szánkókat. A rendőrök intézkedni kezdtek, azok közé kerültem, akiket előállítottak. De akkor biztosan nem céloztak be a hatóságok."

Adrien Beauduin emlékei szerint öt embert tartóztattak le aznap este, nem ismerték egymást, azzal vádolták őket, hogy csoportosan rátámadtunk a rendőrökre, de a jelentés szövegét copy-paste-elték, mindannyiuknál szó szerint azt írták „megütötte a bal kezével és megpróbálta jobb lábbal megrúgni“. Aztán három nap múlva mindenkit elengedtek. Végül 2020 decemberében értesítették, a belga fiatalembert, hogy ejtik a vádakat.

Amikor kiderült, hogy kémkednek utána, Adrien Beauduin nem volt meglepve, szerinte az Orbán-rendszer nem sokat törődik a jogszerűséggel. Ráadásul miután a letartóztatásból elengedték, később civil ruhás rendőrök követték egy másik tüntetésre. "A szakértői vizsgálat szerint biztosan megpróbáltak hozzáférni a mobilos adataimhoz. Képesek voltak rá, ha nem tették, annak csak az lehetett az oka, hogy rájöttek, egyáltalán nem vagyok érdekes a számukra."

Most Adrien Beauduin azon gondolkozik, hogy tegyen-e jogi lépéseket, mert nem lenne jó, ha a rezsim ezt is úgy megúszná, mint mindent. "Abban is bízom, hogy a magyar érintettek harcolni fognak az igazságért."