botrány;COVID-19;

2021-07-20 21:20:15

Megsemmisítő csapások Boris Johnson tekintélyére

Korrigálták a pánikkeltő angliai adatot, miszerint a kórházban kezelt koronavírusos betegek 60 százaléka kétszeresen beoltott. A kormányfő szennyesét volt bizalmasa alaposan kiteregette

Első ízben adott átfogó interjút Boris Johnson korábbi stratégiai főtanácsadója és legszorosabb szövetségese, Dominic Cummings, aki a 2016-os EU-népszavazás előtti kampánytól kezdve egészen múlt év végéig elválaszthatatlan volt a jelenlegi kormányfőtől. A közvélemény számára részleteiben máig sem ismert óriási összeveszésük óta a volt barátból esküdt ellenség lett, aki állítólagosan tájékoztatási célokból mindent elkövet "BoJo" tekintélyének lerombolására. A BBC politikai főszerkesztőjének adott interjú legszaftosabb leleplezései már a kedd este 7 órás közvetítés előtt nyilvánosságra kerültek.

A számos területet érintő beszélgetés egyik legsúlyosabb állítása, hogy Boris Johnson még a március 23-án meghirdetett első vesztegzárat megelőző napokban is kész lett volna személyesen megjelenni a szokásos audiencián II. Erzsébet előtt, komolyan veszélyeztetve ezzel az akkor 93 éves uralkodó és 98 éves férje egészségét. "Ez az amit minden szerdán csinálok. Süsd meg! Igenis elmegyek a találkozásra" - hajtogatta, mielőtt sikerült volna jobb belátásra bírni. Hasonlóan egy egész nemzedék érzelmeit borzolhatja fel Cummingsnak az a, a kérdezőnek, Laura Kuenssbergnek be is mutatott WhatsApp üzenetváltása a kormányfővel, melyből kiderül, Johnson a múlt év őszi második lezárás előtt mindenre hajlandó lett volna, hogy elkerülje a gazdaságot komoly nyomás alá helyező leállást. Covid-ügyekben két legközelebbi munkatársa, Chris Whitty professzor, Anglia tisztifőorvosa és Sir Patrick Vallance tudományos főtanácsadó már közvetlenül a tanévkezdés után, szeptember közepétől sürgette az ellenzék vezére által "rövidzárlatnak" nevezett, két-három hétre szóló szigorításokat. Johnson "megrökönyödött" azon információ hallatán, hogy az addigra napi százat is meghaladó halálesetek áldozatainak átlagos életkora a férfiak között 81-82, a nőknél 85 volt. Miután ez meghaladja a várható élettartamot, a tory vezető nem látszott izgatni magát a veszteségen, inkább arra irányította a figyelmet, hogy "60 éves kor alatt alig kerül valaki kórházba és majdnem mindenki túl is éli a vírusfertőzést". A megközelítés "átkalibrálását" javasolta annak fényében, hogy az országban legfeljebb 3 millió 80 éven felüli él. Hasonlóan "nem volt vevő" a kulcsfontosságú pillanatban arra az érvre sem, hogy az "egészségügyi ellátásra elviselhetetlen nyomás nehezedik". Végül október 31-én mégis elszánta magát a második "lockdown"-ra, arra hivatkozva, hogy a számok alapján "kemény fellépés nélkül több ezer haláleset következhet be".

A Downing Street 10 szóvivője nem cáfolta egyenként a vádaskodásokat, mindössze arra hivatkozott, hogy a kormányfő a "pandémia kezdete óta a legjobb tudományos tanácsokat követve minden szükséges lépést megtett életek és megélhetések megmentésére. Európa leggyorsabb oltási programját valósította meg, sokmillió munkahelyet őrzött meg a nagyvonalúan támogatott kényszerszabadságolási rendszer révén és három vesztegzár során akadályozta meg az NHS összeomlását. A kormány arra fókuszál, hogy óvatosan maga mögött hagyja a járványt és helyreállítsa a gazdaságot".

Vallance professzor egyébként a kormányfő hétfő esti sajtótájékoztatóján alaposan felbolygatta a kedélyeket, amikor kijelentette, a jelenleg kórházba kerülők 60 százaléka duplán beoltott. A tudományos orákulum később Twitter-üzenetben helyesbített. A valóságban az egyáltalán nem vakcináltak közül kerül ki a beutaltak többsége. Vallance értékelése szerint rövidesen a jelenlegi napi 700-ról, - melyhez szerencsére "csak" húsz körüli elhalálozott járul, - ezerre emelkedik a kórházi kezelést igénylők száma. A július 19-i teljes nyitás feletti örömöt beárnyékolta a sajtóértekezleten tett kormányfői bejelentés, mely szerint szeptember végétől csak a teljes beoltottságot igazoló "Covid-útlevéllel" lehet majd bejutni az éjszakai lokálokba, illetve a nagyobb tömeget befogadó eseményekre, melyek "super-spreader", szuper-fertőző helyszíneknek számítanak. Két hónap múlva minden 18 éven felüli angliai lakos túl lesz mindkét oltásán, sőt a védettséghez szükséges további két héten. Ezen a ponton már nem kell friss negatív teszteredményt felmutatni. A Covid-menetlevél ötlete már korábban is felmerült, majd lekerült a napirendről, hogy azután további két hónap várakozás után valósuljon meg. A buckinghamshire-i Chequers rezidencián önelszigetelő, alapvetően szabadelvű Johnson újonnan kialakult aggodalmaskodásának jeleként azt a korábban elvetett lehetőséget sem zárta ki, hogy az NHS applikáción keresztül könnyedén hozzáférhető igazolványt a kocsmai belépésekhez is fel kell majd mutatni, "hiszen a lakosság védelme a legfontosabb".

A sajtótájékoztatón egyébként ismét elhangzott, hogy a brit kormány "aktívan keresi a megoldást" az ún. sárga kockázati besorolású országokból, köztük Magyarországról beutazó brit és külföldi állampolgárok tulajdonában lévő oltási igazolvány elfogadására, beleértve az érkezésüket követő tíznapos karantén elkerülését.

A kormány friss döntése alapján a 12 éven felüli, különösen sérülékenynek számító, vagy veszélyeztetett gyermekeket már a közeljövőben beoltják a Pfizer vakcinával. Az oltási programért felelős szakértői bizottság nem ajánlja viszont a teljes gyermekkorosztály immunizációját, mert nincs bizonyítva, hogy annak előnyei meghaladják kockázatait.