Először mondták ki: Erika, a jogrendszer részéről intézményi visszaélés áldozata lett

Az áldozatok kezelésében, az eljárásrendben szeretne változást elérni a jövőben a jogerősen elítélt lúgos orvos áldozata Renner Erika. Azt mondta, nem a támadójával való rendszeres találkozás volt a legfájdalmasabb, hanem az, ahogy a jog alkalmazói bántak vele.

Szexuális áldozatok segítésén dolgozik a jövőben Renner Erika, szeretné, ha ügyén keresztül a rendszerszintű hibákat kijavítanák, a sértettek pedig nagyobb figyelmet kapnának az eljárásban.

Erikát 2013-ban volt barátja, Bene Krisztinán, a Budai Irgalmasrendi Kórház akkori igazgatója támadta meg otthonában. Lúggal öntötte le nemi szervét, valamint annak környékét. A férfit a büntető eljárásban a 11 év szabadságvesztés, az orvosi hivatástól végérvényes eltiltás mellett a polgári kártérítési perben 25 millió forint kártérítés kifizetésére kötelezte nemrég a jogerős ítélet. Renner Erika úgy fogalmazott: „nyolc és fél év után végre nem nekem kellett megint bizonygatni, hogy ez tényleg megtörtént velem”. Az út azonban nagyon hosszú volt idáig.

Az áldozatot, és nem az elkövetőt hibáztatták

A támadás után a rendőrség nyomozást indított, és már az első 24 órában minden kétséget kizáróan kijelentette: a későbbi elítélt gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével, előzetes letartóztatását is elrendelte. A 1,5 éves nyomozást követően vádemelési javaslattal megküldte az ügyet az ügyészségnek, amely azonban megszüntette az eljárást, nem emelt vádat. „Mindössze 8 napom volt panasszal élni a megszüntető határozat ellen. Ekkor kellett döntenem arról, hogy vállalom-e a nyilvánosságot, annak minden intimitásával együtt. Igaz, hogy már a bűncselekmény elkövetésekor a híradásokban megjelent, mi történt velem, ki a gyanúsított, de nem miattam, hanem az elkövető személye és az elkövetés brutalitása miatt volt érdekes ez a média számára.” Az ügyészség megszüntető határozatát, azt, hogy még ismeretlen tettes ellen sem volt hajlandó vádat emelni, Erika olyan igazságtalannak érezte, hogy muszáj volt lépnie. „A megszüntető határozat hemzsegett az áldozathibáztató mondatoktól. Úgy éreztem, ha annyiban hagyom, akkor ezt a súlyos, brutális bűncselekményt akár már másnap, minden következmény nélkül újra meg lehet velem tenni. Képtelen voltam ezt elfogadni.”

Erika azt mondta, nem maga miatt gondolkodott el a folytatáson, amiatt aggódott, hogy a nyilvánosság felvállalása milyen hatással lesz családtagjaira, szeretteire, kamasz gyerekeire, pedagógus testvérére, és az édesanyjára. Szerencséje volt – fogalmazott - a család mindenben mellé állt.

Visszaélés a jogalkalmazótól

A Népszavának arról mesélt, nem a támadójával való rendszeres bírósági találkozás volt a legfájdalmasabb az elmúlt években, hanem az, ahogy a jogrendszer, a jog alkalmazói bántak vele. A bűncselekmény által okozott károkat, az egész eljárás alatt felmerült összes költséget mindvégig vele, mint áldozattal finanszíroztatta rendszer. Hét évvel a támadás után, a kártérítési polgári perben - amit a büntetőeljárás lezárása után neki kellett indítania –, újabb nőgyógyászati és pszichológiai vizsgálatokat rendelt el a bíróság. Zárt tárgyalásokon ugyan, de vizeletürítési, menstruációs problémáiról, nemi szervének állapotáról, szexuális életéről kellett három férfi előtt beszélnie, miközben addig már több orvosszakértői vélemény is született a büntetőeljárásban.

Igazságügyi orvosszakértői vizsgálatokat is elrendelt a testület, melyet a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Igazságügyi Orvostani Intézetben végeztek el – mondta. A csaknem 6 órás pszichiáteri, pszichológusi vizsgálat alapján készült el az a 40-50 oldalas szakvélemény, amelyben többek között azt is megállapították a szakértők, hogy Erika, a jogrendszer részéről intézményi visszaélés áldozata lett. Korábban ilyenre nem volt még példa, most először mondták ki szakemberek, hogy egy áldozatot az eljárás alatt jogalkalmazói oldalról abúzus érte.

Kilenc műtét, és még nincs vége

Most már jól van - mondta, de a nyolc és fél év alatt sokszor volt mélyponton. Amikor teljesen reményvesztettnek érezte magát, akkor az a sok támogató üzenet segített neki, amelyeket bántalmazott áldozatoktól kapott. Jogi képviselőivel, Gál Andrással és Bartos Bálinttal együtt csatlakozott a Mérő Vera által alapított Nem tehetsz róla, tehetsz ellene nevű alapítványhoz, amely szeretne változást elérni az eljárásrendben, az áldozatok kezelésében. Úgy érzi, az ő ügye leképezi a rendszerszintű problémákat. Megjegyezte: talán már van valami kis elmozdulás, de nagyon hosszú még az út.

Beszélt arról is, hogy kilenc műtéten van túl, de újabb beavatkozások várnak rá. „A legelső, és legfontosabb a bőrátültetés volt, mert volt egy nagy terület, amely nem gyógyult magától. A hét hüvelyhelyreállító műtét után pedig a húgycső preparálása következett. Már csak az esztétikai beavatkozások vannak hátra, de erre anyagilag és lelkileg sem készültem még fel. Hasonlóak a sérüléseim, mint a savval leöntött indiai nőknek, csak a lúg még súlyosabb, mélyebb sebeket okoz”. Már erősnek érzi magát, de a stigmákat hordozza – tette hozzá.

Nem sok értelme van a szembesítéseknek

A rendszer működését, az eljárásrend alkalmazását meg lehet és meg kell kérdőjelezni – fogalmazott Spronz Júlia. A Patent Egyesület jogásza szerint 2015 óta az Európai Unió áldozatvédelmi irányelvét kellene alkalmazni a büntetőeljárás alatt. Az áldozatok védelme, testi, lelki integritásának megőrzése többek között azt is jelenti, hogy a bántalmazottat csak egyszer hallgatják meg, előadását videóra veszik, és az eljárás alatt ezt a felvételt használják a későbbiekben. Ám a gyakorlatban ebből nem sok minden valósult meg – mondta. Az évtizedek alatt kialakult, az áldozatok szempontjait semmibe vevő eljárásrendhez ragaszkodnak a jogalkalmazók. Arra már 2015 előtt is lehetőség volt, hogy a vádlott távollétében hallgassák meg a bántalmazottat, a szembesítés mellőzését is lehetett volna alkalmazni, de valahogy ez sem ment át a gyakorlatba. Úgy fogalmazott: mindenki tudja, hogy a szembesítésnek semmi értelme. Szinte az összes ilyen eljárás végén a rendőrség vagy a bíróság megállapítja, hogy az nem vezetett eredményre. Képzeljük csak el, szembe áll egymással Magdi és Zoltán. Magdi azt mondja Zoltánnak, hogy 2018. január 22-én 18 óra 22 perckor bokán rúgtál, meghúztad a hajam és megpofoztál. Van arra esély, hogy Zoltán azt mondja, igen Magdi, ez valóban így történt? Legyünk őszinték, nincs – magyarázza a szakember. Zoltán szinte biztosan azt mondja, ilyet én soha nem tettem, távol álljon tőlem az erőszak. Jó – folytatta Spronz Júlia, azért van 10-ből egy eset, amikor a bántalmazó bevallja, amit tett, de azt sem a szembesítéskor. Megtörtént eset, hogy a vádlott úgy érezte, empatikus vele a bíró, és azt mondta a tárgyaláson: ugye látja, hogy mennyire elviselhetetlen, persze, hogy megsuhintottam? De azért ez igen ritka. Kijelenthetjük, hogy a jogintézmény, eredményét tekintve másra nem alkalmas, csak arra, hogy újratraumatizálja az áldozatokat, visszatartsa őket a jogérvényesítéstől. Nálunk a polgárjogi, különösen a családjogi perben a közvetlenség elve abban nyilvánul meg, hogy a két félnek együtt, egyszerre ott kell lennie a teremben, és egymás jelenlétében kell nyilatkozniuk még akkor is, ha a támadóval szemben távoltartás van érvényben. Angliában ilyenkor a tárgylóterem közepén felhúznak egy mobilparavánt, így legalább az áldozatnak nem kell az elkövető közvetlen jelenlétét elviselnie. Ez a megoldás elég egyszerű és különösebb költségigénye sincs, könnyen alkalmazható lenne nálunk is.

A bíró keze is meg van kötve

Sokat segíthet a bíró tapintatossága, stílusa, de az eljárási törvény miatt mindenképpen el kell mondatnia a sértettel, milyen bántalmazásoknak volt kitéve – mondta lapunknak Sándor Zsuzsa. A volt bíró szerint nehéz az eljárási szabályokat is figyelembe venni, és a sértett érzékenységét is szem előtt tartani. Van arra lehetőség, hogy külön hallgatják meg őt, de a vádlottat mindenképpen tájékoztatni kell arról, hogy mit mondott, hogyan reagált a felvetésekre. Tehát, ha ő maga nem akar mások előtt beszélni, a vallomását akkor is fel kell olvasni a tárgyaláson. Megoldás lehet a zárt tárgyalás is, ilyenkor a sértetten, a vádlotton, ügyvédeken, az ügyészen és a bírón kívül más nem lehet a teremben. Igaz, ebben az esetben is több ember előtt kell megszólalni. Saját bírói tapasztalata alapján megjegyezte: a sértetteteket az viseli meg a legjobban, amikor fel kell idézniük a velük történteket, és amikor kénytelenek találkozni a vádlottal. Mégis, talán az a legfájdalmasabb egy bántalmazott számára, amikor a másik fél mindent tagad, és a sértett a szemébe mondja, hogy hazudik.