A gyerek már az ötödik popitért nyaggat, megígérem neki, hogy veszek neki még egyet, pedig azt se tudom, hogy mi az. Valami műanyag izé, amiben vannak műanyag domborulatok, amiket nyomogatni kell. Pontosabban nem kell, csak lehet, a gyerek mindenesetre nyomogatja, és ennek felettébb örül. Már vettem neki négyet, de még mindig nem tudom, hogy 8 éves ésszel mi lehet benne a jó. Azt mondja a gyerek, hogy ez most nagy sláger, mindenkinek ilyenje van, ő sem akar kimaradni belőle. Nem maradt ki belőle, már van neki négy.
Mondom, ne kérdezzék, mi az a popit. Ha a pattogtatás miatt jó, akkor arra ott van a buborékos csomagolóanyag, azt remekül lehet pattintgatni, gyűrögetni és durrantgatni. Elképzelhető, hogy a popit „ötletgazdája” is ebből indult ki, bizonyosan nem tudom, mert rest vagyok az interneten utánanézni. Vannak dolgok, amik izgalmasabbak, ha a kutató elme elől rejtve maradnak, és a popitot ebbe a kategóriába sorolom.
Szóval az ötödik popitért nyaggat a gyerek, pedig már van neki egy négyszögletes, egy kerek, egy kicsi és egy nagy. Van köztük egy sárga, egy kék, egy rózsaszín és egy seszínű. Érdekes, hogy kell neki egy ötödik. Vajon miért? Még mindig lát benne lehetőséget, tán ez az oka annak, hogy végül beadom a derekam, és azt mondom neki, hogy ha jó kislány lesz, lemegyünk a sarokra a kínaihoz, és veszünk.
Ettől kezdve jó kislány – úgy három percig. Aztán újra azt hallgatom, hogy aaaaaapaaaaaaaa, vegyél nekem pooooooopitot. Aaaaaaapaaaaaaaa!
Egy idő után az ember ezt elunja és inkább megveszi az ötödik popitot. Pontosabban megvenné, ha nem szivárványszínű volna. A gyereknek ugyanis pont az tetszik meg a kínai boltban. Egy nagy méretű, szív alakú, szivárvány színű műanyag izé.
Támogatom a meleg mozgalmakat, a múltkor ott voltam a Kossuth téri tüntetésen is, de éppen múltkor mesélte egy ismerősöm, hogy vadidegen seggarcúak be akartak törni egy lakásba a mozgalom szivárvány színű zászlaja miatt, amely az erkélyre volt kiakasztva.
Elképzelem, hogy a gyerek fénylő arccal sétál az utcán, a kezében egy szivárvány színű popitot gyűröget, mire odalép hozzá egy seggarcú, és kitépi a kezéből.
– Válasszál más színt, kérlek – mondom a 8 évesnek, mire azonnal védekező állásba helyezkedik.
– De nekem ez tetszik a legjobban! – csattan fel. – Mi a bajod vele?
Nem akarom neki elmondani, hogy mi a bajom vele. Igazából semmi bajom a szivárvány színű dolgokkal, pontosabban nem nekem van velük bajom, hanem a seggarcúaknak.
– Sokba kerül – hazudom neki –, ez 2200 forint, de van itt egy 2000-es is. Az olcsóbb.
– Igen, de nem szivárványos – vágja rá a gyerek.
Hát tényleg nem az. Éppen azért igyekszem rábeszélni egy lila színű műanyag izére, ami csak 2000 forint. A lilával egyelőre semmi baja a seggarcúaknak.
Természetesen a gyerek győz.
Boldogan vágtat ki a boltból, kezében a szivárványszív, azt gyűrögeti, de igazából az én szívemet szorítja össze. Aggódva nézek körbe: ez itt, gyermekem, Magyarország. Majd megtudod te is, hogy ez mit jelent.