Az ember úgy gondolja, hogy életében a rajta kívül álló világnak van meghatározó szerepe, onnan vár szinte (többnyire) minden jót és rosszat, azt okolja szerencséjéért és balsorsáért - írja William Hart Az élet művészete című könyvében. Az univerzum valóban nélkülünk is van, de számunkra csak akkor és úgy létezik, ha és ahogyan azt testünkkel és tudatunkkal megtapasztaljuk (megtanuljuk). Sohasem máshol van, hanem mindig itt és most. Belső világunk vizsgálata nélkül soha nem ismerhetjük meg a valóságos világot - csupán másoktól szerzett kérdéses valóságtartalmú elképzeléseink lehetnek azzal kapcsolatban. Arról nem is beszélve, hogy magunk is hajlamosak vagyunk hamisan látni a dolgokat. A helytelen szemléletből gyakran származnak problémák, nehézségek és szenvedés.
A felismerés, hogy a jó (békés, harmonikus, boldog) élet akadálya az elutasítás és a sóvárgás által okozott szenvedés, három-, négy- vagy még több ezer éves. A mintegy kétezer-ötszáz évvel ezelőtt élt Buddhának az emberiség számára mindent felülmúló jelentőségét az adja, hogy meglátta, hogyan működik az ember. (Lásd: Hogyan működik az ember? Szép Szó 2021. 04. 24.) Úgy találta, hogy a tudat mindent megelőz, továbbá közvetlen és kölcsönös kapcsolatban áll a testtel (az anyaggal). A tudat négy, ciklikusan ismétlődő (mai terminológiával, önerősítő visszacsatolási hurokként működő) alapvető eleme a vinnyána (észlelés), a szánnya (felismerés) védana (érzés/érzet) és a szankhára (reakció/reagálás) közül a legnagyobb jelentőségű az utolsó mert az a felelős a ciklusok végeláthatatlan ismétlődéséért. Ennek megfelelően a szenvedés megszüntetése érdekében a meggondolás nélküli vak reagálásról kell leszoknunk. A kérdés az, hogy ezt hogyan tehetjük meg?
A Buddha eredeti célja az emberi szenvedésből kivezető út megtalálása volt, és a különböző meditációkban tett erőfeszítései eredményeként megvilágosodott. A technikák közül a legjelentősebbnek a halála után több évszázadra feledésbe merült Vipassana tekinthető. A lényeges gyakorlati háttér hiánya az elmélet sokféle értelmezését és a legkülönbözőbb buddhista irányzatok kialakulását eredményezte. amelyek érdeklődése elsődlegesen a megvilágosodásra fókuszál.
A buddhai örökségből kialakultak közül különleges jelentőségű a Vipassana meditációs technikának a Sayagyi U Ba Khin hagyományvonalán alapuló S. N. Goenka szerinti tanítás, mégpedig azért, mert közvetlenül a mindennapi életet javító hatása miatt rendkívül gyakorlatias. Eredményorientáltságát igazolja, hogy az alapok elsajátításához szükséges, világszerte (több ezer nonprofit szervezet által) rendezett 10 napos, bennlakásos tanfolyamok sorozata (részvételi díj nélkül!) kizárólag adományalapon fenntartható. A kurzusok anyagi fedezetét a Vipassana jótékony hatását megtapasztaló hálás régi tanítványok pénzbeli, a szervezést és az ellátást (önkéntes szolgálat) pedig természetbeli adományai biztosítják.
A Vipassana
A Vipassana befelé való szemlélődést jelent, amikor is az érzeteket, mindenféle körülménytől és értelmezéstől mentesen úgy vizsgáljuk, ahogyan vannak, és a gyakorlás eredményeként a világot is olyan valóságosan fogjuk látni, amilyen. (És nem mondjuk olyannak, amilyennek szeretnénk. )
A szenvedés megszüntetésének útja a bölcsességhez (pánnya) az erkölcsösségen (sila) és a koncentráción (szamádhi) keresztül vezető út. A technika lényege, hogy (a fentiekkel összhangban) keressük (tudatosítsuk) a testi érzeteket és ne reagáljunk rájuk. Minthogy a helytelen cselekedet (hazugság, lopás stb.) zaklatottá tesz, nagyon lényeges az erkölcsös élet (sila), valamint a tudat szamádhi segítségével való lenyugtatása és koncentrálttá tétele. A bölcs ember erkölcsös (sila) életet él. Ilyen formán a sila, szamádhi, pánnya hármas ugyancsak önerősítő (pozitív eredményű) visszacsatolási hurok, amelyben minden egyes elem folyamatos ciklikussággal erősíti a következőt. (Lásd: A világ legnagyobb tudósa. Szép Szó 2021. 06. 12.)
A meditáció során közvetlenül megtapasztalható az élet három lényegi velejárója: a szenvedés (dukha), az állandótlanság (aniccsá) és az éntelenség (anátta). Testünk minden egyes legapróbb pontján minden pillanatban van valamilyen érzet, ami pedig nem más, mint az embernek abban a pillanatban megélt (mindenféle intellektuális értelmezés nélküli!) tiszta igazsága, teljes valósága. Hétköznapi életünkben ezen érzetek elenyésző töredékéről veszünk tudomást. A meditáció során olyan közönséges fizikai érzetek felkutatása történik, mint fájdalom, feszülés, hideg, meleg, bizsergés, zsibbadás stb., méghozzá megfelelő rendszer szerinti szkenneléssel. Ennek során figyelmünket apránként sorban végigvisszük a testünkön a fejtől (hajjal borított terület, homlok, halánték, szemöldök, szemek, orr, arc stb. stb.) a lábujjakig, majd a lábujjaktól a fejtetőig, és az érzet megjelenését követően továbblépünk. Kezdetben mindenfelé, a tervezett rendszerhez képest esetlegesen összevissza előforduló durva érzetek, mint erős viszketés, izzadás, fájdalom, lüktetés jelentkeznek. Ezek az érzetek utalnak a dukha (szenvedés) folyamatos jelenlétére, függetlenül attól, hogy annak oka pl. egy rossz tartásból eredő vagy más által kiváltott közönséges fájdalomérzet, esetleg egyéb, az élet nem megfelelő voltáig terjedő ok (pl. elutasítás: bosszúság, hogy nem találok érzeteket, vagy a sóvárgás: annyira szeretnék érzeteket).
A gyakorlás előrehaladtával tudatunk egyre élesebb lesz, koncentrációnk javul, a kialakított sorrenden kívüli és az erős érzetek elmaradnak. A mind több tudatosuló pedig egyre finomabb lesz. Az érzetek milliárdjainak gyors keletkezésében és eltűnésében megmutatkozik az állandó és nagy sebességű változás, az állandótlanság (aniccsá). Intellektuálisan nem is kell felismernünk, de a tudatalattinkba beleég, hogy minden átmeneti, rövid életű.
A fokozatosan egyre finomuló érzetek egységesülnek, mintha hangyák szaladgálnának a bőrünkön, finom zsibbadás, bizsergés jelentkezik, majd a rendszer szerinti szkennelés, mintegy magától felgyorsul egészen odáig, hogy például a vállnál kezdődő vizsgálódás indítása után az érzethullám hirtelen leszalad az ujjakig. Végül a fejtetőtől fentről lefelé haladás olyan, az egész testet végigsöprő csodálatos érzést kelt, mintha egy fejünkre öntött vödör víz szaladna le végig a testünkön. Nyilván nem feltétlenül az első alkalmakkor, de további türelmes és kitartó gyakorlás után a testfelület vizsgálata után a test belsejében lévő érzetek, megint csak egy kialakított rendszer szerinti tudatosítása következik, amikor is a figyelmünket elől a testbe behatolva a testen keresztül vezetve hátul kivezetjük, majd hátul be, testen keresztül és elől kivezetjük. A gyakorlatot a teljes testen elvégezve a koncentráció (szamádhi) fokának mércéje, hogy gondolatban ujjunkat testünk bármely külső vagy belső pontjára helyezve mennyi idő múlva találunk érzetet. Legvégül a koncentráció olyan foka érhető el, amelyben a test minden pontja helyén csupa apró hullámocska, rezgés, vibráció, érzékelhető. Ez a csodás érzés, teljes feloldódás (banganyána) ahhoz hasonlatos, mint amikor egy kancsó vízbe cseppentett sötét színű tinta semmivé válik, eltűnik. Melyik hullámocska az én? Sem az anyagi sem a tudati rendszerben nincs egy olyan fix pont, amire azt mondhatnánk ez az én. Miként az élet első két lényegi jellemzője, hasonlóképpen az éntelenség (anattá) is megtapasztalható a meditációban.
Mire számíthatunk?
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy legyen az érzet bármily kellemetlen vagy kellemes, ne reagáljunk! Ugyanis, amennyiben bosszankodunk, hogy itt fáj ott fáj, jaj nem tudok koncentrálni, vagy pedig átadjuk magunkat a kellemes, sőt kifejezetten csudásnak mondható érzetek élvezetének, máris megfordultunk és masírozunk visszafele az úton, mivel a megszüntetés helyett létrehozzuk az elutasítás (nem akarom ezt a fájdalmat!) vagy a sóvárgás (még több ilyen csodás érzetet akarok!) újabb szankháráját, tehát a szenvedés forrását.
A Buddha az elutasítás és a sóvárgás mellett a szenvedés harmadik forrásaként a tudatlanságot említette. Amennyiben megszűnik a „tudatlanság”, megismerjük és megértjük a természet törvényét és ezen belül az ember működését, továbbá minél nagyobb mértékben annak megfelelően élünk, annál kevesebb szenvedést okozunk magunknak és nem mellékesen szükségszerűen másoknak is. A változás pedig nem esetenkénti intellektuális megfontolásból, hanem belülről, a megfelelően megváltoztatott tudatból érkezik, és miként minden spirituális fejlődés esetében, az egyetlen mérce itt is az életmód változása: a békésebb, harmonikusabb élet. A cél a tudat egyensúlyának az élet legnagyobb hányattatásainak közepette való megőrzése, egyfajta emelkedett, derűs egy(forma)kedvűség kialakulása. Ugyanakkor az sem igaz, hogy nem kívánhatunk semmit vagy nem mondhatnánk nemet. A baj a ragaszkodással van. A megfelelő és rendszeres gyakorlás eredményeként az olyan szenvedést okozó negatív tudattartalmak, mint feszültség, harag, bosszúvágy, irigység, féltékenység, félelem, türelmetlenség, elégedetlenség stb., fokozatosan leépülnek és helyükbe olyan pozitív minőségek lépnek, mint az elfogadás és türelem, kiegyensúlyozottság, nagyvonalúság.
Mindenkinek, vagy mégsem?
Univerzális módszerről van szó, amit elvben nemtől, vallástól, kulturális háttértől függetlenül mindenki használhat. A gyakorlatban azért nem, mert befogadóképességünk, készségünk különböző. Vannak, akik (valamilyen függőségi szinten, drogosként, vásárlási- vagy munkamániásként) tudati, vagy éppenséggel fizikai fogságban lévén esetleg könnyebben felismerik, hogy szenvednek és „keresővé" válnak. Gandhi tanítványa és harcostársa, Vinoba Bhave elismerően szólt a Vipasanáról, de végső meggyőződését a meditációnak gyerekekre és súlyos bűnözőkre kifejtett hatásához kötötte. Azóta a világban számtalan helyen tartanak sikeres gyerektanfolyamokat. A súlyos bűnözőkre tett hatását a neten elérhető filmek és pszichológiai kutatások dokumentálják. Az Ülök és meditálok című filmben az ausztráliai Tim olyan kijelentésre ragadtatta magát, miszerint örül annak, hogy (egyébként indiai) börtönbe került (sic!), mert ott ismerkedett meg a Vipassanával. Az egyik amerikai tanfolyamot drogproblémái miatt fogházban elvégzett nő azt állította, hogy az életét mentette meg a Vipassana. De érdekelheti a módszer mindazokat az erőfeszítésre hajlandó „keresőket", akik a mélyrehatóbb és tartósabb változást kutatják.
Sokfélék vagyunk és feltételezhetően többségben vannak azok, akik úgy gondolják, nem szenvednek; továbbá, hogy az élet kellemtelenségei se nem kerülhetők el se ne csökkenthetők, tennivalójuk tehát nincsen. Sokan keresik a békésebb, harmonikusabb, boldogabb életet. De bizony nem mindenki; és nem csak az adrenalinfüggőkről van szó, hanem például azokról is, akik a (békés) kiegyensúlyozott életet unalmasnak találják. Van ilyen? Természetesen van.
A mindennapi élettel kapcsolatos kívánság- és igényzónák méretükben és összetételükben óriási eltéréseket mutatnak a két véglet a kaja/pia/szex és a magasabb rendű szellemi élvezetek közötti tartományban, ami viszont semmiképpen nem jelenti azt, hogy ne lenne számtalan egyszerűbb gondolkozású tanítvány a Vipassana tanfolyamokon.
A fenti, rendkívüli változást bemutató filmek megnézése még két, a spiritualitás iránt nem közömbös, legnagyobbak között jegyzett írónkat, valamint egy adományozásáról is ismert bankszakembert is érintetlenül hagyta. Az évtizedeken keresztül kiemelt szerepet játszó, az utóbbi időben visszatérő tévés kíváncsiságát felébresztette ugyan a Vipassana, de valódi érdeklődés híján nem vállalta a tanfolyam várható nehézségeit. Két (egyikük a függőség orvoslásával összefüggésben) ismert kanadai magyar pszichiáternek, bár egy tanfolyam erejéig kipróbálta és nagyon hasznosnak találta a Vipassanát, a Dhamma végül mégsem vált útjukká. Sok prominens személynek viszont mindennapi élete részét képezi, ilyen például a világszerte ismert és elismert izraeli történész, vagy az egyik manapság gyakran említett, a magyarországi szegényeket támogató alapítvány létrehozója és vezetője.
A tudományok lényegéhez tartozik az aktuálisan elfogadott értelmezések/tételek/modellek folytonos megkérdőjelezése. A Buddha viszont a spirituális tanításokkal kapcsolatban azt mondta: ”ne higgyetek senkinek, nekem se!” Továbbá, hogy jól tesszük, ha figyelembe vesszük a mások által írottakból és előadottakból megszerezhető tudást, okosságot és bölcsességet. Még jobb, ha mindezek helyénvalóságát saját intellektuális vizsgálódásunk is igazolja. A legmagasabb rendű azonban mégis a közvetlen megtapasztaláson alapuló, saját magunk által megszerzett bölcsesség. A Buddha nem volt sem moralista, sem idealista. Nem írt elő és nem várt el bűntelenséget, hanem azt mondta: én ezt tapasztaltam - itt a harmonikus, békés élethez és a boldogsághoz vezető út.
Rajtad áll, hogy kipróbálod-e.
