Szeretne zsarnok lenni?

Akinek nincs munkája, de pénze még maradt, betréningezheti magába, hogyan viselkedjen, miket mondjon, milyen hangsúllyal állásinterjúkon.

Globalizálódó, azaz fene tudja, milyen világunk egyik jellegzetes terméke a tréning-képzés. Célja nem ismeretek rendszerezett átadása valamilyen területről, bár szórja arcunkba az információkat, hanem a képesség, az érvényesülés oktatása. Nem arra összpontosít, mit fontos tudnunk valamiről, hanem hogyan lehet a tudásunkat elfogadtatni. Vagy milyen eszközökkel alakíthatunk ki magunkban egy képességet. A skála ma már rendkívül széles. Akinek nincs munkája, de pénze még maradt, betréningezheti magába, hogyan viselkedjen, miket mondjon, milyen hangsúllyal állásinterjúkon. Ha nyelvtudásra van gyorsan szükségünk, szállnak felénk a csodamódszerek, miképpen lazítsuk agyunk nyelvtanulási lebenyét, hova és mikor szivárogtassuk az érhetetlen szövegeket, hogy egyszer csak érthetővé váljanak, és már beszélünk is. Sikeres vállalkozást indítani sem boszorkányság. Hódítónak lenni, őrjítő szexuális teljesítményeket produkálni még kevésbé. De a művészeti tehetséget sem kell misztifikálni. Elég, ha alkotni akarunk, könnyen megtaláljuk a képzést, amely eligazít a rejtelmekben. Ide egy történés, oda egy leírás, csavarokat a helyükre (mert van nekik), információadagolás a kívánt ritmusban – és kész a mű. Mindehhez rendelkezésre állnak segédanyagok is, könyvek, videók, audiofájlok, tesztek korlátlan mennyiségben.

Ismeretterjesztő műsorokban eddig nemigen tapasztaltuk a marketing-hangütést. Pedig terjedőben van. Jó példa rá a Netflix új, hatrészes dokusorozata, a Hogyan váljunk zsarnokká. A szerkezet tréningformát és hangütést követ. Oktatónk a narrátor (Peter Dinklage, magyar hangja Epres Attila), aki egy forgatókönyvnek nevezett tudásbiblia kinyilatkoztatásai mentén képez ki minket tirannussá. Merthogy bárkiből lehet zsarnok, csak akarni kell. Az odavezető út hat szemléltető példája, tárgyalásuk sorrendjében: Hitler, Szaddám Huszein, Idi Amin, Sztálin, Moammer Kadhafi, valamint Kim Ir Szen és utódai. Mindegyikük az önkényúrrá válás egy-egy alapvető elvét képviseli, és pályájukból az ennek leginkább megfelelő szakasz kerül kiemelésre. Elképesztő varázsigék, eszünkbe nem jutnának: Ragadd meg a hatalmat! Taposd el az ellenfeleidet! Uralkodj terrorral! Kontrolláld az igazságot! Teremts új társadalmat! Uralkodj örökké! A bölcs zsarnokképző forgatókönyv persze mindegyikhez fontos taktikai lépéseket is rendel. A hatalom megragadásánál (Hitler példáját követve) például elengedhetetlen, hogy az ember higgyen önmagában, a sérelmekre építsen, a nép emberének mutassa magát, hozza létre az imázsát, építsen csapatot, és várja ki, mikor csaphat le. Az ugandai kényúr, Idi Amin reprezentálta terroruralom megtanít, hogy titkolni kell a brutalitást, fontos bűnbakot keresni, fegyverré tenni a jogot, fájdalmat okozni, és ha úgy adódik, háborút indítani. Sztálin az igazság kontrollálásában jeleskedett, az ő tananyaga, hogy át kell írni a történelmet, el kell pusztítani Istent, ajánlatos cenzúrázni mindent, gyümölcsöző lehet továbbá elcsábítani kívülállókat (külföldi értelmiségieket), korrumpálni a tudományt, és mindeközben senki sem bízhat senkiben.

Nyilvánvaló, hogy ezeket a súlyos felismeréseket nehéz megemésztetni félórás részekben. De segít a prezentációs stílus. Lényegre törő, rövid megállapítások, amelyek szakértők szájából különösen meggyőzőek, gyorsan pergő dokumentummontázsok, és cuki animációs illusztrációk. Valószínű persze, hogy ezzel a formával az alkotók csupán erősíteni akarták a narrátorszöveg egyértelmű szarkazmusát. De a tartalom közhelyes felszínességében feloldódnak a lehetséges idézőjelek, önironikus műfaji reflexiók, és az anyag szerves tréningfilmmé egyszerűsödik. Eltávolodva forrásától, Bruce Bueno de Mesquita és Alastair Smith munkájától, a Diktátorok kézikönyvétől, amely sokkal tágabban, a polgári demokráciában jelentkező mechanizmusokat is érintve tárgyalta az autokratikus hatalomgyakorlást. Bár a könyv is sok bírálatot kapott szimplifikáló megállapításai miatt. Amit a filmsorozat elénk tár, nem ingerel vitára, bírálatra, mert hat résznyi evidencia sajtóból, tankönyvekből ismert tényanyaggal. Legfeljebb szélsőségesen pragmatista szemléletével vált ki az emberből elutasító reflexeket. Az igényes, korszerű ismeretterjesztésben ez nem egy járható út. A közérthető nyelvezetnek meg kell őriznie a téma összetettségét. Adott esetben a gazdasági-társadalmi-kulturális hátteret és a pszichológiai összefüggéseket. Mert, a sorozat állításával ellentétben, nem lehet bárkiből zsarnok. Sajátos képesség nélkül ez se megy.

Persze lehet, hogy csak azért tűnik olyan közhelyesnek számunkra a Hogyan váljunk zsarnokká, mert napi szinten találkozunk számtalan megállapításával. Hányszor hangzik el magyarázó bölcsességként a mai magyar kormány politikájáról, hogy folyamatosan bűnbakot keres, a sérelmekre épít, kontrollálni akarja az igazságot, átírja a történelmet, fegyverként használja a jogot, sportlétesítményekkel teremt nemzeti örökséget… Úristen! Akkor ebből az következik, hogy a miniszterelnök az Európai Unió magyar operettszínházának zsarnoka?