nemzeti vagyon;identitás;Győri Lóránt;

Magyar mismás: a traumákkal való szembenézés helyett keni a felelősséget az orbáni Kádár-demokrácia

Győzteseket és veszteseket jelöl ki a társadalmi többség uralmát hirdető Orbán-kormány, ha úgy tetszik, A és B listába szedi az embereket, és utóbbiaknak tudomásul kell venni, hogy korlátozzák a jogait – legyen szó a láthatóságáról, a média-hozzáféréséről vagy épp a mindennapjairól. Mindezt a nemzet nevében, és olyan mesterséges bűnbakokra mutogatva, melyekben épp a fetisizált többség nem hisz. Győri Lóránttal, a Political Capital geopolitikai elemzőjével beszélgettünk identitás- és nemzettudatról.

– A magyarok többsége szerint nem kérdés, hogy Európában van a jövőnk. Miért működnek mégis ennyire virulensen az euroszkeptikus, nacionalista triggerek? Hová kapaszkodnak a nemzetállamiság gyökerei?

– A nemzetállami identitáspolitika diskurzusai nem új jelenségek: ­XVIII–XIX. századi történeti folyamatokra vezethetők vissza, amikor a kultúrnacionalista mozgalmak létrehozták a modern nemzeteket – a nyelv és az etnikai jelleg köré szervezve őket. A fejlettebb nyugati társadalmakban (Nagy-Britanniában, Fran­ciaországban, Németországban) ezek hordozója a polgárság, a tisztviselői réteg, a vállalkozó tőkések csoportja volt, e körök hozták létre és működtették az új politikai és demokratikus nyilvánosságot a feudális elitekkel szemben.

Európa perifériáján – így a Habsburg Birodalomban is – a nemesség és a hozzá kapcsolódó értelmiség vett részt a kultúrnacionalista mozgalmakban. Ők jelölték ki, mi a nemzet, melyek a szimbólumai, és mik azok a földrajzi terek, amelyek egyesítik az új közösséget, illetve újrakonstruálták a nemzeti történelmet is. Ez korábban a feudális királyságok, illetve Magyarország esetében a rendek, az egyház története volt, ahol a nyelv és az etnikai hovatartozás sokadik szempont volt a vallási identitás és a hűbéri rendi jogviszonyokhoz képest.

– Az 1800-as években egy birodalommal szemben fogalmazódott meg az évszázadok óta elnyomott magyar (és a sokféle nemzeti kisebbségi) identitás. A nemzeti érzés azóta is bármikor előhívható valamilyen ellenségképpel szemben?

– Az, hogy mi a magyar nemzet, kik a magyarok és kik nem tartoznak ebbe a közösségbe, a XVIII. század vége óta újra és újra felvetődő téma. A kultúrnacionalista mozgalmak egyes nagy országok (Németország, Olaszország) létrehozására, nyelvi és politikai egyesítésére törekedtek, illetve a birodalmi centralizáció – a Habsburg Birodalomban a németesítő, elnyomó hatalom – elleni szabadságharcban és nemzeti mozgalomban öltöttek testet.

Amikor ma a demokráciák és diktatúrák nemzetpolitikájáról, nemzeti narratívájáról beszélünk, akkor ebbe bele kell értenünk ezt a nagyon korán, az 1700-as évek derekán elindult történelmi folyamatot is. A Magyar Tudományos Akadémia például kifejezetten magyar, a nemzetitudomány-művelő, magyarul publikáló tudósokat összefogó intézményként jött létre, és már az egyik alapító szövegében nemzethalálról értekezett. Arról, hogy milyen fenyegetést jelentenek a kisebbségek a magyarságra nézve, az elnyomó hatalomhoz tartozó német ajkú udvar, polgárság vagy főnemesség mellett természetesen.

– Az elmúlt évtizedek világtörténeti fejleményei miként befolyásolták a nemzeti identitáspolitikai diskurzusokat?

– A legfontosabb hatás a kétpólusú világrend összeomlása volt. A Szovjetunió felbomlásával rengeteg új nemzet, posztszovjet tagköztársaság jött létre, új elitekkel, politikai berendezkedésekkel. Választ kellett adniuk arra a régi/új kérdésre, mit jelent például grúznak lenni vagy ukránnak a korábbi diktatórikus birodalmi kereteken túl. Ez a vita – olykor háborús eszközökkel – a mai napig folyik. Mindezek után felgyorsult és többszintűvé vált a globalizáció. A globális kapitalizmus, a neoliberális gazdasági ideológia által támogatott gazdasági-kereskedelmi folyamatok révén termelői kapacitások költöztek Kelet-Ázsiába és a világ más részeire.

Ez az átrendeződés új globális és lokális veszteseket és nyerteseket termelt ki. Létrejött egy olyan több nyelvet beszélő, multinacionális cégeknél, nagy médiavállalatoknál dolgozó elit, amely a nyertese lett a globalizációnak Magyarországon is. A vesztesek, akik már a szocialista hiánygazdaságban is rosszul fizetett, alacsonyan képzett munkát végeztek, a rendszerváltás után még rosszabb helyzetbe kerültek. A nyugati jóléti rendszerek leépülése is hozzájárult ahhoz, hogy egész társadalmi rétegek veszítették el a lábuk alól a talajt. Ugyanez megtörtént a hazai szocialista berendezkedéssel is, amikor emberek tömegei váltak munkanélkülivé és bizonytalan gazdasági-társadalmi státuszúvá. A nemzetállamok, köztük az orbáni NER is választ próbál adni erre a problémára és világtörténelmi helyzetre. Ez nem magyar jelenség.

– És megjelentek a nemzetállamokat tovább gyengítő, sok szempontból náluk erősebb szereplők, a multinacionális cégek.

– A globalizációval az államok valóban elveszítették a szuverenitásuk jelentős részét. A Facebook és más multinacionális vállalatok az erőforrások birtoklásával az államnál sokkal nagyobb hatalommal bírnak. A nyilvánosság szerkezetváltozása egy újabb, a nemzetállamokat lefokozó aspektus, hiszen az internet és a közösségi hálózatok megjelenésével megszűnt vagy csökkent az elitek monopóliuma a politikai napirend meghatározásában és a politikai nézetek és attitűdök befolyásolásában. Eközben rengeteg új identitás jelent meg a nyilvánosságban, az LMBTQ-közösségtől az éneklő asszonykóruson át a falusi plébánosig. A politika továbbra is hatni akar az emberekre, miközben egyre többen szabadon mondják a magukét a nyilvánosságban.

Ez egy ütközőpont: a politikai elit befolyásolni akarja, mit gondolnak az emberek róla és a világról, de a világháló, a kommunikációs „világfalu” és az új közösségi médiumok által megjelenített identitások nem kompatibilisek a központilag vezérelt, hatalomcentrikus felfogásokkal. A nemzetállami dinamika kultúrnacionalista hullámai ezért időről időre feldagadnak, vagy azért, mert valamilyen elnyomás ellen kell tiltakozni, vagy mert egyesíteni kell valamit, esetleg újra fel kell találni Magyarországot. Ezt a dinamikát felerősítette a globális-lokális ellentét, aminek kulturálisan és gazdaságilag is komoly tétje van: a nyertesek és a vesztesek kijelölése.

– Miért a jobboldal látszik közelebb lenni a nemzethez, miközben egy baloldali is épp ugyanúgy lehet hazafi?

– A demokratikus társadalmakban más a baloldali és a jobboldali megközelítése az iden­ti­tás­dis­kurzusoknak. Szemléletbeli kü­­lönb­ség dönti el, mik azok a legitim és a történelemből megőrzésre érdemes példák – legyen szó szobrokról, felfogásokról –, amelyekkel értelmezni akarjuk a közösségi létünket és múltunkat. A baloldal mindenütt inkluzívabb felfogást képvisel. Eszerint a többségi társadalom normáinak, értékeinek az elismerése mellett mindenkit hasonló jog és reprezentáció illet meg a nyilvánosságban.

A jobboldal, az Orbán-rendszer szerint a többségi társadalom képviselői találhatók a társadalmi hierarchia csúcsán, ami a NER-ben az európai heteroszexuá­lis férfiakat és nőket jelenti, akik lehetőség szerint házasságban élnek és gye­rekesek. Akik ebbe a kategóriába nem férnek bele – a szerb kisebbségtől a gyermekteleneken át az egyedülálló fiatalokig –, ők alacsonyabb grádicson helyezkednek el, korlátozott jogokkal. Nekik a jobboldali kormányzás azt mondja, hogy te ugyan nem tartozol a többséghez, de korlátozottan jelen lehetsz a nyilvánosságban, egy csomó jogod van, ugyanakkor fogadd el, hogy mégiscsak másodrendű állampolgárként időről időre korlátozhatjuk a jogai­dat. A pedofíliát a melegséggel összemosó törvény ennek jegyében korlátozza a kisebbségek láthatóságát a nyilvánosságban, a fiatalkorúak előtt és az oktatási intézményekben. A jobboldal tehát hajlamos a többség nevében egy etnokulturális hierarchiát létrehozni.

– Mi az autokratikus identitáspolitikák jellege? Hátha ráismerünk.

– Az autokráciák máshogy működnek. A XXI. századi államok és elitek az említett fokozódó mértékben kezdik elveszíteni az uralmat a média és az identitáspolitika kontrollja fölött – ez igaz Kínára és Oroszországra is. Ezek a diktatúrák központi, propagandisztikus, hamis ideológiát próbálnak identitásként meghatározni és mindenkire rákényszeríteni. Ez egyfajta Patyomkin-identitás.

Úgy tűnik, mintha Észak-Koreában vagy Kínában mindenki egyetértene ezekkel a kultúrpolitikákkal és ideológiákkal – vagy akár említhetnénk Indiát is, ahol a kasmíri muszlim kisebbséget próbálják hátrányba hozni –, miközben a társadalom jelentős rétegei egyáltalán nem tudnak azonosulni velük. Egy irányított nyilvánosságban és diktatúrában ez persze nem derül ki. Csak a második nyilvánosságban, a hivatalos propagandával szembeni ellendiskurzusban, ami a szocializmusban Magyarországon is kialakult.

– Az Orbán-rendszer már nem tiszta demokrácia, de még nem kifejlett diktatúra. Viszont a NER is üldözött már el egyetemet, igaz, Moszkva többet, és a Putyin-rezsimhez hasonlóan nálunk is van hagyománya a civil szervezetek, értelmiségiek ügynöknek bélyegzésének. Merre tartunk?

– A NER az autokráciák felé tart. Hibrid rezsimként félúton helyezkedünk el a putyini Oroszország és mondjuk az Amerikai Egyesült Államok között. A kísérlet nálunk még nem befejezett, hiszen a magyar államnak tiszteletben kell tartania bizonyos alapjogokat, másrészt a rezsim még nem szerzett totális diktatórikus kontrollt a teljes médiaszcéna fölött. Magyarország nem tudná utánozni az orosz identitásdiskurzust, és ennek nemcsak hatalomtechnikai, hanem konkrét tartalmi okai vannak.

A putyini Oroszországot áthatja a Szovjetunió birodalmi múltja iránti nosztalgia és arra ámulattal tekintő emlékezetpolitika, amit nyilvánvalóan nem tudunk adaptálni. A nagy honvédő háborúhoz is más a viszonyunk, hiszen mi ott a rossz oldalon álltunk, a hitleri koalícióba tartoztunk. A háborúról nekünk a Gulág és a Budapest-erőd elvesztése jut eszünkbe. A nemzetet, a családot és az egyházat középpontba állító újkonzervatív törekvés is a putyini politika három pillére, de nekünk nincs saját világegyházunk, mint az ortodox egyház Moszkvának. Magyarország szekularizált ország, a többség nem vallásos.

– Egy Putyin-light megoldás mégis mintha formálódna idehaza, bizonyos nézeteket (liberalizmus, baloldaliság) és csoportokat (melegek, rendszerkritikus civil szervezetek) egyre nyíltabban molesztál az állam.

– Az Orbán-rendszer úgy döntött, új veszteseket és új nyerteseket jelöl ki. Az európai származású, heteroszexuális, családos ember lett – ahogy az amerikai szociológiában mondja – a „model citizen”, a modellpolgár, mindenki más a második kategóriába tartozik. Másrészt egy alternatív emlékezetpolitika kialakítása zajlik, ami nem idegen a nemzetállamoktól.

A putyini Oroszország a mai napig megpróbálja meghamisítani a II. világháború emlékezetét: a történelmi igazság szerint a Szovjetunió és az orosz nép hatalmas áldozatot hozott, de arról nem lehet nyíltan beszélni, hogy a Molotov–Ribbentrop-paktum felosztotta Lengyelországot, és a sztálini Szovjetunió területekért cserébe kiegyezett a hitleri Németországgal. Amerika ezzel szemben megpróbál szembenézni a múltjával, részben a fekete polgárjogi mozgalmakra, részben a rendőri atrocitásokra reagálva. Újrakonstruálják tehát az eredettörténetüket, és úgy, ahogy a németek is tették: nem mismásolják el a történelmi traumákat, hanem szembenéznek vele. Azt tudják mondani, hogy a múltnak jó és rossz elemei is voltak, és mind beépíthető az emlékezetpolitikába. Nem offenzív, hanem reprezentatív módon, ami korrigálhatja a történelmi emlékezetet, reflektálhat a történelmi traumákra.

Ezzel szemben mi az Orbán-kormány válasza Magyarország II. világháborús rossz oldalra állására?

– A Megszállási emlékmű.

– Mi nem vagyunk semmiért felelősek, mi nem kollaboráltunk a német megszállókkal. Ez összemosás és elmismásolás. Emellett létrehoztak új történetkutató intézeteket, amelyek megpróbálják a magyar múltat újból feltárni. Ez egy új kultúrnacionalista mozgalom, amivel akkor van probléma, ha légből kapott elméleteket gyártanak.

Amikor a Türk Tanácsnak leszünk a megfigyelő tagjai, miközben tagadjuk a finnugor nyelvelméletet. A magyar gén megtalálására tett ásatási erőfeszítés is nonszensz, mert a nemzeteknek nincsenek génjeik. Se magyar, se szlovák, se lengyel gén nincs. De ha lenne is, akkor sem lehetne felmutatni, mert a honfoglaláskor (amikor még sehol sincs a nemzetfogalom) nincs írásbeliség, így a síroknak sem lehet megállapítani az identitását.

És végül van a – leginkább a Kádár-rendszerhez hasonlító – vezérközpontú kultúra- és médiarendszer. A Schmidt Mária-féle ’56-os videóban Orbán Viktor áll az orosz megszállók kiűzésének a középpontjában, miközben jelentős, de nem központi szerepet vitt. Ez nemcsak múlthamisítás, hanem a vezérközpontú emlékezetpolitika létrehozására tett kísérlet a Kádár-demokrácia-jellegű hibrid rezsimben.

Győri Lóránt Szociológus, elemző. 2008-ban végzett az ELTE-n, jelenleg PhD-tanulmányait folytatja a szociológia­doktori iskolában. A Political Capital politikai geopolitikai elemzője. Jelenleg magyar, cseh, osztrák, szlovák és lengyel szélsőjobboldali csoportok Oroszország által ösztönzött erőszakos radikalizációját kutatja.
Kiben bízunk?A magyarok az uniós átlagnál jobban és nagyobb arányban bíznak az Európai Unióban, mint a magyar kormányban az áprilisi eurobarométer alapján, idézi Győri Lóránt a kutatást. Míg az EU-tagok 49 százaléka, addig a magyarok 59 százaléka bízik az unióban, ez 6 százalékos növekedés 2020-hoz képest. Emellett a magyarok többsége, 56 százaléka nem hisz az Orbán-kormányban, a bizalmatlanság 8 százalékkal nőtt. A NER vezérközpontú emlékezet- és kultúrpolitikája tehát nem igazán sikeres a politikai elemző szerint. Egy másik kutatás, a GLOBSEC Trends azt nézte meg hat közép-európai országban, hogy ha ma lenne egy referendum, akkor mennyien szavaznának az EU-ban maradásra: az arány 2018-ban 75, 2020-ban 82 százalék volt, tehát erősödött az amúgy is meg­győző uniópártiság. Amikor azt kérdezték, tönkreteszi-e az unió az adott ország nemzeti identitását, akkor erre csak a magyarok 33 százaléka válaszolt igennel, míg 65 százalék nemmel – ezzel másodikak vagyunk Románia után. Azért valamennyire mégis működik az orbáni identitáspolitika és orosz minta, hivatkozta a GLOBSEC Trends 2019-es kutatását az elemző. Akkor azt kérdezték, hogy a Nyugat vagy a Kelet részének érzi-e magát a válasz­adó? A magyarok csaknem fele, 45 százaléka a Nyugathoz kötődik, és csak 4 száza­léka a Kelethez, míg 47 százalék a kettő közé helyezte el magát. „A Fidesz-kormányzás Kelet-Közép-Európában egy olyan régiónak, kulturális, vallási és hatalmi perifériának az identitáspolitikáját fejezi ki, ahol az országhatárok, a hatalmi rendszerek, a népirtások gyakran érték egymást”, mondta Győri. A kormány identitáspolitikájának köszönhető az is, hogy a magyarok egy jelentős csoportja jobban bízik Moszkvában, mint Washingtonban: ők a fideszesek. A 2018-as Medián-felmérés szerint Putyin így lehetett a második legkedveltebb nemzetközi személyiség Magyarországon.