Lehet, hogy Budai Gyula engem is elküld a picsába, ahogy ezt Fekete Győr András esetében is tette, de mégis ideírom: nem szeretem Hosszú Katinkát. Pedig Fekete-Győr nem ment el idáig, sőt, a bűne az volt, hogy gratulálni merészelt Milák Kristófnak, de Budai szerint a Momentum elnökének ehhez sem lett volna joga, mivel – anno – a magyarországi olimpia ellen kampányolt.
Ezer szerencse, hogy a Fidesz kiváló politikusának szemében valószínűleg egy értéktelen senki vagyok, ezért még azt sem tudom elérni nála, hogy elküldjön melegebb éghajlatokra. Pedig, jelentem ki újra, tényleg nem szeretem Hosszú Katinkát, már Tokió előtt sem szerettem. Tisztelem, eredményei okán nagyra értékelem, és bármennyire is félrecsúszott a mostani olimpiai szereplése, odasorolom őt a legnagyobbak közé. És igen, szurkoltam is neki, örültem volna, ha Tokióban ott folytatja, ahol Rióban abbahagyta, ha most is hoz aranyakat, én még az aranyonkénti ötvenmillió forintnál is többet adtam volna neki.
De a szeretet, az más. Tudom, hogy megvan nélküle, de abból tőlem nem jutna neki. Még szerencse, hogy mások bőven kárpótolják az esetleges hiány miatt. Jószerivel nincs már olyan közszereplő, aki ne szólalt volna meg Katinka ügyében, őt támogatni hirtelen politikai állásfoglalás lett, kiállás a kormány mellett. A legfontosabb persze Orbán Viktor posztja volt, amellyel megadta a jelet az övéinek, hogy az úszónő, a sokszoros világbajnok megvédendő, és ezzel a bejegyzéssel („Egyszer bajnok, mindig bajnok. Akinek a tiszteletére egy olimpián egyszer is fölvonták a nemzeti lobogót, mindig a mi hősünk marad”) rögvest politikai dimenzióba helyezte a Hosszú melletti kiállást.
Hirtelen nemzeti ügy lett, csakis az ő hősük, akit muszáj szeretni. Felsorakoztak hát a különböző rendű-rangú fideszes potentátok, még Várkonyi Andrea is fontosnak érezte, hogy jelezze kiállását, és mindenki, aki a kudarc okait vetette fel, azonnal a hazafiatlan ellenzék sorába került. A jobboldal gyalázásának minősült, ha valaki arról beszélt, hogy Katinka nem készült fel rendesen; hogy nem biztos, hogy a barátját kellett volna kivitetni Tókióba; hogy talán hiba volt versenyzőtársát kiszorítani az egyéni indulás lehetőségéből; hogy esetleg nem volt szép tőle a Duna Aréna kisajátítása; hogy netán nem kellett volna annak idején szembefordulni Kiss Lászlóval és Hargitay Andrással, és szimpatikusabb lett volna, ha nem válik egyértelművé: a pénz az Istene.
Hosszú Katinka kirakatba való fantasztikus pályafutása mellett is fokozatosan változott, személyisége egyre torzult, és egyre ellenszenvesebb módon használta (ki) azt, hogy a mai állami vezetés dörgölőzik a sikeres sportolókhoz, igyekszik politikailag maga mellé húzni őket, aminek, nyilván, örülnek a versenyzők, talán meg sem gondolva, hogy mi is az ölelés valódi célja. Orbán Viktor most hősnek kiáltotta ki Rio magyar sztárját. Szerintem is az. Hős. De ettől még nem kedvelem. Nem, nem a bukásáért szurkoltam, csak szerettem volna…
Mit is szerettem volna? Ha Budai Gyula csendben marad.